4. Állomás, 4. budapesti állomás
Ahogy elhagyjuk a Keleti pályaudvar épületét, kifelé a belvárosból, drasztikusan megfogyatkoznak a kocsmák, úgyhogy minden egyes darab külön megbecsülendő. Főleg akkor, ha nem csak ezért megbecsülendő! Bemutatom a Korona sörözőt, az itt már elcsendesedett budapesti bulikerület földrajzilag utolsó előtti kocsmáját. Ez egy valódi kincstár, ami az évek során akaratlanul önmagához alakított ki múzeumot legendás, egyedi történetű tárgyaival.
A Korona sörözőt, a Thököly úton, majdnem a Dózsánál, jóval a túrám előtt ismertem meg. Közeli lakosként sokat szemeztem vele, mielőtt először, kényszerből lenéztem egy kávéra. Előtte – már belátom, szégyenszemre – inkább voltam előítéletes, mint nem. Nem olyan csalogató kintről, mint amilyen marasztaló bentről.
A legfeljebb is csak átlagos kültér egy szuper hangulatos, hiteles kis pincekocsmát, törzskocsmát takar, ami sokkal fiatalabb, mint amilyennek látszik. A Korona söröző 1994-es alapítású csupán.
Nem a kora számít, hanem a szellem, amiben készült és amiben azóta él. 2015 őszén, kezdő Kocsmaturistaként az egyik legizgalmasabb feltárni-valóként tekintettem rá a már ismert állományból, és a bővebb megismeréssel egyáltalán nem csalódtam, sőt.
Itt még törzsasztal van, aminél saját széke van a legjobban igazolt „versenyzőknek”. A felette lévő mutató nélküli óra az örök jelent mutatja.
Györgyi, az egyik pultos szerint, ha a leginkább visszatérők összejönnek, tizenhárman ülnek az úgy már összetolt asztalnál. Törzsvendég az lehet, akit az eddigi törzsvendégek befogadnak.
A Korona sörözőben délelőtt 10-től este 10-ig bármikor, szuper jól eső kávé érkezik a pultnál, általában kakaószínben (Merido Aroma), ilyen hangulatos nosztalgia-csészében, meglepő steampunk figurák által felvigyázva:
A maga egyszerűségében tökéletes, mindenféle édesség nélkül is, minimál tejszínnel. Még mikróban melegítve is életfogytiglanig előbb választanám a hozzá járó hangulattal együtt, mint bármelyik kávézó franchise termékeit és műanyag-élményvilágát.
Itt mindig sok a jó szó a kávé mellé a pultnál. Ketten váltják egymást. Az egyik pultos, maga az üzemeltető, Manyi, a hatvanas éveiben jár, állandóan mosolyog, sokat nevet, de nem az az üresen gesztikuláló típus, hanem az, aki tényleg érti és műveli a viccet. Amikor a világgal együtt rohanva érkezek, akkor semmi perc alatt képes az ő mentalitásával mediterrán nyugágyat megágyazni fejemben a túlpörgő elmémnek. Hidegebb időben a „MANYI” feliratú pufimellényéről legkönnyebb megismerni.
A portréja a falon lóg, amit az egyik gyengén látó vendég rajzolt egy régi igazolvány kép alapján, a legenda szerint tíz perc alatt, de olyan közelről ráhajolva a készülő művére, hogy a haja közben súrolta a papírt. Egy másik vendég – aki korábban cikizte az alkotót – futott el keretért és üvegért, hogy így óvja meg a friss grafitot az elmaszatolódástól. Manyi születésnapjára adták át.
A váltótárs, Györgyi az angol és az ír sörök rajongója, ő maga, ha rászakadna a lottópénztár, legszívesebben angol pub-ot nyitna Budapesten. Kocsmatúrázott már Londonban, főleg Camden Town-ban. Az egyik bakancslistás ottani kocsmámról, az eddig csak kívülről látott World’s Endről, ő mutatott nekem először belső fotókat. Hét éve dolgozik itt, de 34 éve a vendéglátásban. Korábban a nagy hírű, közkedvelt – mára már átalakított – Alagút sörözőben dolgozott, amiről mai napig hallom úton-útfélen a sztorikat. A Korona söröző meg is örökölt négy széket onnét. Györgyi nagyon szórakoztató, jópofa stílusban szolgálja ki a vendégeket, direkt imádom hallgatni a párbeszédeit másokkal a pultnál.
Egy példa:
-Törzsvendég: Kérek még egyet!
-Györgyi: Máris??? Szivacsot ebédeltél?
Innét még nem mentem ki úgy, hogy nem hallottam egy vicces vagy érdekes sztorit, nem mentem ki mosoly nélkül. Még akkor sem amikor, előző nap ellopták a telefonomat, és az otthon és a rendőrség között néztem be egy kávéra.
A visszatérő társaság, az elitalakulat időről-időre zártkörűzik is, de egy gyors italra vagy egy elvitelesre már ilyenkor is maradhattam. Pont így jártam egy évvel ezelőtt is, a kocsmatúrám legelső napján, amikor negyedik állomásként tudatosan ide jöttem le. A törzsek ránézésre épp batyubáloztak egymással. A kocsmakaja itt a vendégek egymással megosztott házi kosztja. Így legalább érvényesül kicsit a Korona Söröző feletti „Kisvendéglő” felirat.
Megvolt korábban az engedély ahhoz a műfajhoz is, de az EU-s szabályokhoz már nem fejlesztették fel a konyhát, így maradt a söröző, no meg a borozó profil. Kocsmakaja szempontjából mogyoróra és popcorn-ra vetkőztek, de zsíros kenyér spontán rendelésre, puhatolózásra készülhet, mert zsírral, őrölt piros paprikával, sőt csalamádéval fel vannak fegyverkezve, és elmennek vagy törzsvendéget küldetnek a közeli boltba friss pékáruért, de még biztosabb tipp, ha előkapod a saját kenyeredet, ne adj’ Isten zsemlédet.
Na, de folytassuk és fejezzük be a Korona talán legfontosabb sajátosságával: az évek során felhalmozott rengeteg, ötletes, érdekes díszítőelemmel. Nincs egy olyan új alkalom sem, amikor nem vennék észre valami (persze mindig is ott lévő) újdonságot, pedig már számtalanszor kávéztam itt. Magamat járatom le, de például azt is, hogy a mennyezeti lámpák szalmakalapba vannak foglalva és hogy a kocsma legnagyobb tábláján a felirathoz csalva ott figyel a „sem” szócska, én számottevő betérés után realizáltam csak.
Figyelem: ezek a tárgyak nem romkocsma-majmolás módjára kerültek ide, hanem valóban a kocsma történelmét őrzik. Főleg a vendégek ajándékai és a múlt jeles eseményeinek, vicces sztorijainak állított ereklyék. Én csak párról fogok beszámolni, és azokról is részben, mert külön idegenforgalmi program tőlük végighallgatni, hogy mi hogyan és miért került ide. Döbbenetes események fűződnek néhány tárgyhoz.
A legikonikusabb és a legmeghökkentőbb történettel bíró a saját masnijában egész megbúvó Elemér, a vibrátor.
Amikor Koronázásom hajnalán, először hallottam a legendáját, nem akartam elhinni! Azt gondoltam, hogy a régi vendégek gólyaavatás módján palizzák be az újoncokat. Ezért lementem másnap és látszólag naivan rákérdeztem az akkor még ismeretlen másik pultosnál, és ismétlődés nélküli délelőtti vendégeknél. Mindenki nagyon egy követ fújt, de kicsit másképp fogalmazva, új részleteket feltárva. Így lehet, hogy a világ egyik legnagyobb összeesküvésével van dolgunk, vagy pedig tényleg igaz a történet. Ha az utóbbi, akkor a világ, amiben élünk, talán sokkal „tágabb”, mint gondoltuk. Na, de nem én fogom elmesélni, ők örömmel teszik. Nem én fogom elvenni a kenyerüket. Így kezdik: Elemért megszülték…
A helyszín amúgy is (vér)bővelkedik fallikus szimbólumokban, mint például ez a kreatív lopóf…
Vilike, Elemér kisöccse nem vállalta a nyilvános szereplést, mert ő lóg, méghozzá a pult felett, de élőben szívesen bemutatkozik. Az image-t erősítendő, van egy – talán nem csak erre a célra itatott törzsvendég – aki 75:25, hogy ott ül, ha este mész be, és úgy köszön el, hogy „kellemes magömlést”. Ha valaki letesztelte a jó kívánság női változatát, az küldje meg nekem szöveghűen levélben! Köszönöm!
Váltsunk témát! A „dísztárgyak és történeteik” versenysportágban második helyezett az Öntőmunkás kicsi szobra. A Franciaországban életnagyságban fellelhető köztéri szobor három-négy eredeti plasztikáinak egyike található itt, ami Dan Brown-os fordulatokkal került ide. A felcímerezésének ugyanígy megvan a kapcsolódó történetága.
A harmadik helyezett, a „Nokedli szint” felirat, ami a lépcsőfordulóban található. Egy korábban idejáró törzsvendég, és a kutyájának, jópofa, rendőrviccbe illő sztorijának történelmi nyoma. Azóta már egyikük sem él. A gazda végtörténete sajnos inkább rendőrségi magazinba, és nem rendőrviccbe illik, de annak már nincs köze a kocsmához.
Az egyik eldugott polcon fellelhető, az előzményekkel nem versenyezően ártatlan daráló egy szeretetből létre nem jöhető belviszály magja lehetne pedig. Györgyinek ugyanis van egy „kezdődő darálógyűjteménye”, de ezt a darálót Manyi kapta ajándékba, így ez a példány nem lehet az övé, mégis minden műszakjában vágyakozó szemekkel kell vele szembesülnie.
Akad egy csinos, méretes műpókháló is az egyik sarokban, amit Györgyi importált Angliából.
Ez felvetette a kérdést egy másik sarokról:
-Az is műpókháló?
-Sose tudod meg. És ha igazi, ki jön rá? Te is rákérdeztél, nem?
És még egy csomó tárgy található ebben a kincses kamrában, mind egyedi, ismert történettel és nem azzal, hogy kellett valami az Ecseri piacról abba a sarokba is, és ez volt a legolcsóbb. Szerencsére a helyiek szívesen idegenvezetnek bármelyik kapcsán. A láncról okvetlenül kérdezzétek őket!
Ez egy olyan hely, ahol egyszerűen jól lehet érezni magunkat. Nem a széles italválaszték, hanem a békebeli hangulat, egyedi atmoszféra, berendezés és a csúcs-eredeti kiszolgálás miatt fogunk idejárni. Amúgy nincs italokkal sem baj, mert megfelelő alapozóhelyszín, kifejezetten nagyon finom pálinkával, Manyi által évente előre választott, egyedileg előkóstolt egri borokkal. Egyedül a sörcsap egyféle csak (Arany Ászok), de nincs messze a hűtő, úgyhogy én inkább a valamilyen ötletes, állandó kocsmakaja reneszánszának szorítok inkább itt.
Györgyi így írja körbe a Korona Sörözőt: ez egy csendes, beszélgetős kocsma, de ha nagy bulit akartok, mi abban is benne vagyunk.
Járnak ide fiatalok, középkorúak, idősek. A külföldiek is sokszor megállnak előtte nézelődni, de mint én két és fél éve, mégsem mennek le. Próbálom a saját tanulságom után biztatni őket, még az utca túloldaláról is, hevesen gesztikulálva mutogatok lefelé és ordítom, hogy Go Go Go, és jelzem hüvelyk ujjal, hogy jó a hely, de ezzel inkább lehetek ijesztő, mint inspiráló, mert mindig azonnal tovafutottak. Sebaj, nem adom fel, míg egyszer nem sikerül külföldit űznöm a Korona Sörözőbe.
***
OLDAL-ZÁRTA UTÁN ÉRKEZETT Györgyitől: „Mindennap akad külföldi. Van, amikor csak én vagyok magyar lenn, de nincs két egyforma nemzetiség. Vannak külföldi törzsvendégek is: Ír, finn, orosz, wales-i, szlovák.”
SZÁRAZANYAG TARTALOM:
A Korona Söröző Címe: 1076, Budapest, Thököly út 32
A Korona Söröző Facebook oldala (nem hivatalos): https://www.facebook.com/pages/Korona-Kisvend%C3%A9gl%C5%91/147788958623349?fref=ts
Nyitva: 10:00-22:00
EXTRA: lehet sakkozni
El ismerem, tényleg ilyen hangulatos ez a kis kocsma. De nem lenne ilyen ha évekkel ezelött nem dolgozott volna ott egy Bosszantó Boszi nevű hölgy. Aki mellesleg az én anyukám. Sok emlék fűződik az ő nevéhez is, és be vallom jól esett volna olvasni legalább a volt alkalmazottak nevét is akik hosszabb távot futottak ott.
Hát en a mondó vagyok hogy tudtommal ezt a kocsmat egy másik hölgy komoly segítségével keltették életre. …(Bosszantó Boszi) néven ismert hölgy …. szegyeljék magukat egyes emberek akik ezt igen hamar el felejtették ….
Mindenkitől elnézést, akit érint Bosszantó Boszi nem említése. Nem szándékosan maradt ki. Én őt nem ismertem, és ez a beszámoló nem egy interjú alapján jött létre, hanem az ottani saját spontán élményeim alapján, amiket az elmúlt egy évben szereztem. Más ezért nem felelős. Manyinak soha nem is utaltam rá, hogy valaha írni fogok a helyről (ahogy az esetek 90%-ban nem teszem, hiszen ezek élménybeszámolók, nem kritikák). Bár egyszer valóban hallottam az illető nevét, szimplán csak Bosziként említve, de abból nem éreztem, hogy jobban rá kellene kérdeznem.
Mindent, amit neki köszönhetünk, köszönjük is vendégként! Vele is, ahogy mindenkivel szívesen beszélgetek, aki nagy karakter vagy az volt a vendéglátásban.