FIGYELEM: A MALTeR (2016 november-2017 december) sajnos bezárt. TALÁLJ MAGADNAK MÁSIK CÉLPONTOT A KOCSMATURISTA TÉRKÉPÉN:
Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsma-élet és kocsmakultúra, kocsmakaja kultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista
A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista
Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.
A cikk már csak a Kocsmaturista Archivum része:
A napokban nyitott kaput az Akácfa utcára (Bp., VII. ker) a MALTeR, felvállalva az egyik legszentebb küldetést, ami Magyarország kocsmatörténelmének ezen a pontján kínálkozik. Falain belül visszahozni készül azokat az időket, amikor a kocsma még belhonban is színteret biztosított az igényes könnyű falatozásnak. Szellemsiége és menüje továbbcsökkenti a társasági étkezés és itkozás között évtizedekig jellemző kulturális szakadékot.
Amikor a MALTeR megnyitó meghívóját olvastam, úgy éreztem, hogy valaki végre megszólítja, ringbe hívja azt a jelenséget, ami a mindenféle kraftműves sörös, uccakajás, bulinegyedes forradalom-robbanások után sem állt egyértelműen pályára, a magyar kocsma-gasztronómiát.
Idézem: “A közép-európai kocsmák elmúlt pár évszázadában a kocsmának magától értetődő eleme volt az egyszerű, kiadós házias étel, amit csak a kommunizmus évtizedei tudtak tönkretenni. Így most már Pesten is ritkaságnak számít, ha a kocsmában nem vacak a kaja – egy ilyen ritka jómadarat köszönthetünk most a MALTR-ben, ami saját bevallása szerint semmi újat nem talált ki, csak visszavezeti a közönséget a régió hagyományos kocsmaételeihez.”
Velem szemben ez telitalálat, mivel dobogó szívügyem a téma. Ahogy többek között Csehországban, Olaszországban, Angliában kontúros kultúrája, arculata van a kocsmakajának, úgy Magyarországon sem szabad már hosszú távon beletörődnünk ebbe a tollfosztott chips-mogyi-ropi triumvirátusba többségi tényezőként. A cseh hospoda élménynek például mennyire jó koronája, amikor pár koronádért két söröd között beletesz a pincér az aurádba valami könnyű utopenecet, hermelint, stb. Persze behozták, követték már magyar határokon belül is a más nemzeti sajátságokat. Magyarországi cseh kocsmákban egy-két kinti fogást elfogyaszthatunk és számos helyen hamburgerezhetünk sör mellé vagy sörözhetünk hamburger mellé angol pubosan, amerikásan, sőt az utóbbit unalomig. Jó, hogy van ilyen, élvezzük, éljünk vele, de ez így nem a miénk és nem elég. Alkossunk mellé sajátot is, sminkeljünk magyaros piros pozsgát hozzá!
A MALTeR is ebben a kezdeményezésben is nagyot lép. Nem kronológiai első, hiszen láttunk már szórványos foltokban tündökölni egy-két közepesen vagy egészen egyedi kocsmaétlapot a Budapest éjszakában, de ezen új helyszín buzgalmának konkrétsága és a hangsúlyozottsága, karaktere és fókusza fontos, szintlép(tet)ő versenyzővé teheti. Ezt a csatakiáltást igenis hasznos aláhúzni, keretezni, zászlóra tenni. Lássuk, hogy gondolják ezt megvalósítani!
Az egyediség ellenére a MALTeR-ben sem kizárólagosan magyar karakternek (<így nem baj), hanem egy magyar középpontú, de nagyobb sugarú össz-közép-európai mixurának taposnak útat. A környékbeli hagyományos étel-elemek inkább csak lényegi építőkockái, és nem öntőformái a végeredménynek. Révész Róbert, a hely tulajdonosa (korábbi porondja: Felni, Bp., VI. ker, Jókai utca) úgy mesélte, hogy a szakács direkt azt a feladatot kapta, hogy mindent bolondítson meg egy kicsit. Így találkozhattunk előkóstolóként olyan fejrázatóan ötletes falatokkal, mint a hurkás-lilakáposztás “rétes” (Wellington bélszín módra),
csülök-saslik, nyers zöldborsó krémmel és az istentelenül eredeti lencsés-párolt káposzta.
A külföldi csemegék eredet-hűbben érkeztek, de mivel eleve olyanok, amiknek a fellelhetősége Magyarországon egészen ritkaság, ezért senki kért volna rájuk unalmában disznózsírból sáfrányos tejszínhabot pluszban. Ilyen volt a zurek, lengyel savanykás leves krumplival, kolbásszal, főtt tojással
vagy kétféle főtt pirog (orosz töltött, eredetileg sült tészta), húsos és sajtos-spenótos. A desszertnek kínált házi lekváros nudli olyan túlvilágian finom volt, hogy én is meglepődtem, hogy nem édes szájú létemre is doromboló szervem mutálódott tőle.
És lesz még több is, ahonnét ez jött. A jövendőmondásban szerepel a sztrapacska, puliszka vagy a bécsi kocsmakajaként aposztrofált kümmel braten (köménymagos sült hasalja szalonna bécsi krumplisalátával és céklával.), stb. Szinte minden közép-európai ország leteszi a névjegyét a leendő étlapon. Zárójelben pedig könnyű sörkorcsolyák is ígérkeznek, házi barna sörös barna kenyér különféle kencékkel, mint zsidó tojás (< erre előre csorgatom a nyálamat).
A hat állásos sörcsap koncepció pedig úgy néz ki, hogy két állandó sörnek az utóbbi időben látványosan kocsmatér-hódító Hekkelberg, magyar márka adja magát a már ismert lagerével és az új Fux vörös sörével, amit csúszi könnyedséggel (4,6%) kóstolhattunk a fogások között.
Az új sörét, az atyja, Bart Dániel (referencia: folyekonykenyer.blog.hu, Főzdefeszt, Élesztő) fel is konferálta a megnyitó keretében.
Ezeken kívül változó kínálattal lesz egy IPA, még egy Ale, egy Stout és egy gyümölcsös sör a maradék csapokon.
A MALTeR élénk jelene ellenére nem lehet szótlanul elmenni az otthont adó helyiség múltja mellett sem. Az utóbbi időben még jobban gasztro- és kocsmaélettől duzzadó Akácfa utcában nem is olyan rég itt még egy teljesen más kor villanásait lehetett kilesni a kevés átlátszó üvegfelületen, ahogy a bulinegyednek elűtő kontrasztot adóan jellemzően idősebb vendégek, élő zenészekkel társalogva hagyományos ételeket dicsértek mosolyaikkal, és illendő időben búcsúztak az estétől, és kicsit talán már a világtól is, amiben felnőttek. Ez volt a Kispipa étterem, ami egykor hosszan tündökölt, majd legendás múltjába temetve önmagát, angolosan távozott a magyarosságával. Többek között arról volt híres, hogy Seress Rezső, világhírűvé lett zeneszerző és zongorista hosszú éveken keresztül itt adta elő legtöbbet, sokáig betiltott dalait, főleg a több, mint száz nyelvre lefordított tragikus városi legendájú Szomorú vasárnapot, ami az öngyilkosok himnuszaként pátoszosodott a nemzetközi köztudatba. Seress személyi kultusza, a Kispipára is kiterjedt. Sokan, köztük hírességek zarándokoltak ide, életében és utána is felkeresni az ismert dallam kulisszáiként a vendéglőt. Ez a korszak pár hónapja azonban leáldozott. Felemás gondolatok ébrednek ilyenkor, amikor a régi átadja a helyét az újnak, mégis pótolhatatlan marad. Erre a kimondatlan agymenésemre kínáltak vigaszt Révész Róbert meséje, hogy arra gondoltak, hogy vajon milyen lenne a Kispipa étterem, ha ma nyílna meg és a válaszuk az lett, hogy “hát ilyen!”. Ráadásul pont abban az életkorban vannak, mint a kispipások, amikor ők nyitották a saját konyhájukat. Ők is meglátták a fantáziát a helyszínben, és szándékosan adóznak az előd emlékének. Például megőrizték és használják a Kispipa vendégszékeit. A most még szinte üres falakra várható képek között szerepel majd a vendéglő régi névtáblája és korábbi menüje is bekeretezve.
Térjünk is ki a design-ra! Első ránézésre, bevallom, nekem rideg, indusztriális(nak inkább csak tűnő), művészesen távolságtartó benyomást adott, főleg a színei, anyagi, felületei miatt (fémláncok a pulton, nyers tégla, malteres utánérzésű szürke fal),
de elég volt egyszer körbejárni, és hagyni, hogy a felfigyelni a nem is olyan apró részletekre, mint hátul az otthonos szőnyegre, a társasági életre szólító sárga-pirosra festett utcai padra, a Felniből már ismert élő-dekoráció Muki kutyával,
és főleg a hamarosan turisták százainak fenéklenyomatát tartalmazó Instagram-várományos, minden csak nem rideg fa-trónra,
és máris haveri pacsira tartjuk a kezünket. Amit vissza is kapunk azzal, amilyen bohókás öltözetben az ott dolgozó lányok fogadnak bennünket (kantáros farmer gatya, rikító piros póló).
Ezzel akarnak plusz szint adni a helynek, és a választott névre kacsintó malter munkás életérzést is belekeverni. Szintén nagyon bohémra sikeredett a közvetlenül a közvetlen látványkonyhával felvezetett WC-világ, mind a férfi-női ajtó-emblémákkal, mind a személyes örömömmel, hogy végre valahol visszakaptam a Hopfanatic Pubbal együtt meggyászolt megskalpolt söröshordó-pissoir-t.
A pultnál is vannak érdekes részletek. A tulajék hangsúlyosan leginkább a sörcsapot tartó targoncaláncra a legbüszkébbek, én mégis a fenn lebegő dupla szárnyú ajtóról kérdeztem Robit. Elárulta, hogy egy ismerős lakásának felújításánál nyúlta őket, nem szánt nekik akkor még rendeltetést, de tudta, hogy el fog jönni az idő, amikor szerepükre találnak. Ő ebben hisz az egész hely üzemeltetésénél is, keleties nyugalommal, hogy nem kell mindig előre eltökélni, hogy mi fog történni, ezért lesz rugalmas és változó az étlap, a sörcsapi kínálat és a díszlet is. Ha ezek a szürke falak valóban otthonos képekkel telnek meg, akkor egy nagyon eredeti hibrid miliő jöhet itt létre hamarosan.
A név maga két nyelven is magyarázatot nyert. Az angolul is értő sörtudók hamar rájöhetnek, hogy eredendően a malátára (malt) építő szójátékot kaptuk arcul ütésként (mivel szigorú elvem, hogy a legrosszabb szóviccet is ki kell mondani, nekem kebelre ölelt elnevezés). A keresztszülei azért büszkék rá duplán, mert így kilóghatnak a sorból, hogy ők nem a komló után neveztek el sörjelenséget. Másrészt magyar építőipari kontextusból közelítve is tudták magyarázni a bizonyítványt: a malter összeköt, mint ahogy ők is összekötnek Malterként egy csomó mindent, újra az kocsmai ételeket és az alkoholfogyasztást, a múlt hagyományőrzését és a jelen progresszív irányait, sőt tervek szerint még az élőzenét és stand up comedy-t is a várható helyi programokban.
Ha már várható dolgokról van szó: levetítették a látványterveit egy eljövendő Seress Rezső emléktérnek, ahol szemben a sörétteremmel három felszedett parkoló sáv helyén utca teljes széltében zongora billentyű lesz a talajfestés, szemben pedig a zongorista árnyéka fog feketén felfestve falra vetülni. Elmés az ötlet, csinos a vízió. Abszolút megelégszem vele, mint első lépéssel egy olyan térhez a fiktív jövőben, amikor itt minden talaj az emberi lábé, és a felette repülő légi autó-közlekedés földi árnyékaié, és ez a kiszélesedő jelentős utca szakasz egy napernyős nyári gasztroparadicsom lehet, a tűzfal festmények ölelésében. Na de nagyot álmodás közben örüljünk annak, hogy a MALTeR így is intenzívebb, nyitottabb közös életet fog élni jobb időben az utcával, ugyanis kinyitják a nagy kirakat ablakot és az időben érkezőknek lehet szabad levegőt simogatni jó sörök és jó falatok mellett.
Facebook oldal: https://www.facebook.com/gloomycraftbeer/?fref=ts
Cím: 1071 Budapest, Akácfa utca 38.
Nyitvatartás: H-P, 15:00-01:00. Szombaton pár órával korábban nyitnak, hogy lehessen ebédelni. Vasárnap pár órával később, mert a vasárnap szomorú!