Bolognában nem lehet igazán mellényúlni, akár a történelmi belváros rád nehezedő emlékeit nézed, akár színes, nyüzsgő mellékutcákban csatangolsz, akár a kifelé vezető utak kisebb részleteivel csendesedsz le. Extra jó hír, hogy a vendéglátása ugyanilyen, bármerre mész mindig találsz ínyencségeket, és nem csak kortyok és falatok, hanem élmények formájában is. Nézzünk kettőt a délutáni felfedezéseimből!
-Amelyik városnak még a turistautcáját is szeretni fogom, az lesz az igazi – mondtam magamnak egyszer. Bár nem köteleződtem el, de Bolognában ugyanolyan jól eső kanyar vezetett mindenhova:
Oázisként érkeztem meg egy szinte sikátorba is, ahol egy egész bolognai alternatív élet képkockái pörögtek le a fejemben. A főbb utcái közül a Via Pescerie Vecchie („az öreg halüzletek utcája”) csak magáért beszélhet:
Ebben az ingergazdag négyzethálóban is rögtön kiszúrtam az egyik sarok legvonzóbb helyiségét, és második nappalon már be is merészkedtem a kellemesen sötét, 36 éves Il Calice belső terébe.
A telefontöltőm a bárpultban pihent, mert nem volt vendégtéri konnektor, ahogy szinte sehol máshol sem. Nekem csak kinn vagy fenn jutott volna ülőhely,
mert bárszékek sem voltak a pultnál, ahogy szintén szinte sehol, de ahogy szóba hoztam ezt, máris leszállítottak nekem kintről egy széket a pulthoz, és megtanították a nevét (sgabello), ahogy azt is felfedték, hogy a hely neve pedig talpas poharat jelent.
Már ezzel a honi úri módival is magyarosítottam kicsit magamnak a légkört, de amikor új szokásomhoz híven irányítottam a hosszúlépés készítést, egész otthoni mikroklimát teremtettem volna meg. Végül övéké lett az utolsó szó tett, a narancskarikával.
Tovább ismerkedtem az aperitivo kulturával, mert váratlanul kaptam egy tálat. Megállapítottam, hogy Olaszországban még a levegő is szénhidrátból van: tortilla, keksz, bruschetta, tramezzini falatkák, és mindez a hosszúlépéshez dukált áron belül. Így már nem is volt rossz üzlet a kb. 4-5 euró. A pulton alapból is minden vendég rendelkezésére állt egy kis mártogatós készlet, szósz fronton második variánsként zöld salsával, ami ruccolából és parmezánból készült, és hirtelen életem egyik kedvenc ízévé lett.
A négy fős személyzet női tagjai nagyon vendégszeretőn viselkedtek. Jessica a pultban hús-vér szomorú smiley-t vágott, hogy nem repetázom aperitivo tálból. A főnökasszony Ada pedig igazi olasz dámaként ülve a pénztárjában, fáradhatatlanul mesélt és kérdezett, érdekes beszélgetés volt. Kiderült, hogy teljesen antialkoholistaként vezeti ezt a bart. Alapvetően az Il Calice étteremként jelentős főleg, ugyan van, aki csak iszik egy elidőzőset és nézegetőset a bejáratnál, de többen halmozott fogásokat bonyolítanak le a galérián vagy a belső térrel vetekedő méretű teraszon.
Csak az aperitivo kultúrából nem lehetne itt megélni. Ettől függetlenül én, mint kisvendég, fejedelmi bánásmódot és emberséget kaptam. Emlékezetes megpihenőhely lett közel két órára.
A második délutáni meglepetés egy Mortadelleria (=Mortadellázó) volt. Az olaszok szégyentelen változatosságban szeretnek mindenféle -azó, -ező, -ozó vendéglátóegységeket képezni. Ha belegondolunk a pizzéria szót akár magyarosíthattuk volna pizzázóra idehaza eredetileg. Azt hiszem a Mortadelleria egy ideig nem fog erkölcsi kérdéseket felvetni nyelvújítás terén Magyarországon. A mortadella mint környékbeli származék viszont szerepelt az olasz tanáromtól kapott bolognai gasztro-feladataim listáján. Adta magát, hogy itt teljesítsem, a Pigroban (=lusta):
Ugyan kocsmák közé én sem számoltam a helyet, korán is zár, de arra kiválóan alkalmas, hogy az nemes-egyszerű mortadellás zsemlét Peronival vagy olasz kézműves sörrel öblítsük le helyben.
WC nincs, kávé nincs – egyértelművé van téve:
Van viszont helyben szerzett tudás a La mortadella című film létezéséről, szárnyas malacok, karácsonyi díszítés júniusban, fekete-fehér fiatal Sofia Loren, csomó kés és elvont design-elemek.
Abszolút felért egy kocsmaélménnyel.
Utolsó bolognai kora estémen az első európai egyetem (1088) városrésze felé vettem az irányt késő délutánra. A turisták gócpontja a híres tornyok után pár sarokkal már átadja a helyét ennek az elsőre teljesen más hangulatú környezetnek. Fontos, hogy elsőre mert az igazi részleteit nem lehet túl gyorsan felfedni. A körvonalain járva is látható, hogy a vendéglátásba errefelé mar bekapcsolódnak a kínaiak és a törökök erősebb jelenléttel. Ezeken kívül nagyon hangulatos kis olasz, de majdnem mind üres éttermeket lehet látni. Akár egyesével is ki lehetne próbálni őket, biztos vagyok benne, hogy mindben felejthetetlen kaja kerülne ki az akár órákra hoppon maradó szakácsok kezei közül. Kocsmából meglepően keveset találtam, az egyetemi szféra falfirkákon kezdte felkonferálni magát, az anti-rasszista eléggé visszatérő jelző volt az öndefinícióban (megérthető).
Errefelé ezen a délutánon a fiatalok sokan inkább a téren ülve ittak üvegekből,
de én ezen a nehezített pályán is találtam közeli következő állomást, a La Gazettát.
Folyt.köv.
[huge_it_maps id=”13″]
1. – Három kortyos Espressok Olaszországban
2. – Mit taltam Bolognában spagetti helyett
3. – Bajor kocsmarajzokat tártam fel Bolognában.
4. – Egy kicsi kocsmautca fogságában Bolognában.
5. – Össz-latin egyveleg a bolognai éjszakában, Pastis.
6. – Bar Mercato – 150 törzsvendég galériája
7. – Megérkezés a Mio Bar-ba, a három napos bolognai törzshelyemre
8 – Éjjel-nappal Bologna. Két kocsma két napszakra