Cafe Mézes Söröző – Kicsi utca kiskocsmája, mégis nagy a karizmája

209. állomás, 279. budapesti állomás – 5 betérés alapján

A Pipa utca számomra különleges helyszín. Ott kezdtem a budapesti életemet és frissen leszámolva a 25 éves koromig kísérő antialkoholizmusommal ennek az utcának az egészen új világként ható legkisebb kocsmájában, a Mézes elődjében italoztam először vendéglátásban saját, tudatos döntés alapján. Vodkanarancsot. Ne mondjatok semmit! Azóta sokat változott a világ, az enyém is és a Mézesé is.

Budapest világmédiában is hangos Központi Vásárcsarnokának egyik oldalán a Corvinus Egyetem főépület-palotája, a Szabadság híd, Gellért-hegyi panoráma és Duna part vár ránk hamar.

A másik irányban viszont a szűken egy sávos kis hátsó utca, a Pipa utca fogad, tipikus színfalak mögötti világ.

Én kezdetben egy hollywood-i film kontrasztosan reprezentatív legelején éreztem itt magam, ahol ez hivatott groteszk kezdő környezetet rendelni minden nagyvárosi álomhoz. Egy szintes kertvárosi ház után innét néztem fentről a repülő galambokat és a jelképes fővárosi piszkot. Csak az hiányzott már a teljes képhez, hogy valamelyik vásárcsarnok bejáróból kiöntsenek az utcára egy vödör halat, mint a Sakáltanyában.

Azóta rengeteget szépült a környék, a Csarnok tér beparkosodott és -szőkőkútasodott a régi parkoló helyén és felpezsdült ott az élet.

A mai Mézes söröző pedig mai Kocsmaturista szemszöggel nagyon is csalogató,  főleg ahogy nyaranta kockás abroszos asztalok sorakoznak a kapujában Susi és Tekergősen.

És 2005 óta sokat haladtak a korral, felfrissítették a belső teret. Ma már kézműves söröket árulnak, pl Szarvasit es Beerfortot és egy-kettőt a Fótitól és a Szent Andrástól is és Csiki sört is- ez persze változhat.

Először egy alkoholmentes vasárnapon tértem vissza ide egy barátommal, és nagyon tetszett, majd következő szombaton szándékosan jöttem „hosszútlépni”. Mindkétszer jó élet volt. Lehetett itt zalaegerszegiekkel is találkozni es olaszokkal is, sőt az utóbbiakkal volt, hogy duplán is. Meglepődve tapasztaltam, hogy egy huszonéves és egy negyvenes-ötvenes társaság egymásra eleinte olyan érzéketlenül nem reagált, mintha odahaza kocsmáznának, és természetes lenne, hogy a másik asztalnál is olaszok vannak. Na de ment tovább a sztori és az idősebbek hamarosan rá is zendítettek az Azzurro-ra meg pár általam ismeretlen dalra. Aztán a személyzet betette nekik a l’italino-t. Én meg bekértem az Azzurro-t magyarul. Ekkor meghívtak az asztalukhoz, és gyorsan kiderült, hogy cserediák program olasz es magyar tanárikaráról van szó. Észak-Olaszországból jött tanárok köszöntek el budapesti kollégáiktól.

Az egyik magyar tanár, Attila még csak tanulja az olaszt, de mivel költ is, önvallomása szerint már az ötödik óráján elkezdett olasz verseket írni. Pedig sok éve tanul angolul, de angolul verset mégsem írt még.

Az olasz éneklést közben már a másik asztal sem hagyhatta figyelmen kívül. A nyolc fős tanári társaság rövidesen feloszlott, de a legvagányabb tanárok ketten visszatértek fiatal honfitársaikhoz asztalt osztani.

A Mézes csapata szerint egyre több az olasz, de náluk még mindig a leggyakoribb a magyar. Ez fontos az ilyen helyen. A nemzetköziség rokonszenves irány, de a helyiek teszik hitelessé a városuk kocsmáit. Azért az olasz karakter is  jót tett a Mézesnek. Jelen olaszok még mindig a grappát szerették jobban, kérdésemre válaszul, de ez nem akadályozta meg őket két kör pálinka rendelésétől.

Utólag tudtam meg, hogy a tulajdonos, Feri családja sem érintetlen az olasz hatástól, a lányának a pultban szintén fel-fellelhető Adriennek a párja, Denis Dél-Olaszországból, Calabriából származik, és szintén a vendéglátásból érkezett. Ő is pozitívan tekint erre családias kiskocsmára a hangulatával és a számára aztán főleg baráti áraival.

Persze sokféle vendég van itt: egyedüliek, barátok, akár randi a kevés vendég eseten eléggé intimmé különülő két galéria egyikén.

A képek tanúsága szerint népes szülinapok és bulik is történnek itt. Érdekesség, hogy a taglalt látogatásomkor mi is kikerültünk a falra az olaszokkal óvatlanul.

2010-ben alakult át Mézessé, és az akkori menedzser keresztelte így a mézes pálinkák és a könnyen megjegyzhetőség miatt. Feri kb. két éve és fél éve vezeti személyesen. Korábban egy fekete-fehér járólapos retro kocsma volt, Leves bár néven, mert a Vásárcsarnok hajnalán itt levest is árultak, aztán lett Csarnok kocsma. Az volt akkor is, amikor ez lett életem első kocsmaként használt kocsmája.

Feri még régebbre emlékszik vissza, akkorra is, amikor hajnalig mulató egyetemista bandájával szembetalálkozott a napot felessel nyitó munkásokkal, akik a csarnok mellett ládán mérték ki a italokat. Ezért azt járdaszakaszt láda-kocsmának becézték. Könnyen lehet itt érdekes témákat találni a pultban vagy a vendégekkel, a hiteles kiskocsma-hangulat pedig sokféle alkalmat jól keretez. 

SZÁRAZ ANYAG TARTLOM

Még a csapból is ez folyik: Staropramen, Borsodi

Kocsmakaja: 3 féle melegszendvics (<jee!) , ropi, chips, mogyi

EXTRA: 6 literes sörgömb kedvezménnyel – a vendégek maguknak csapolnak belőle, és a jégtartónak hála, hidegen is tart

Rövidital-rulett és akciós rövides vágódeszka

Kivételesen kuckós elrendezés, két galéria három részre bontva, TV-s sportközvetítésekkel, és lent is van belső terem, ajándék csocsóval.

Figyelemfelkeltően kellemes zene szól, ahányszor ott voltam.

Nyitvatartás: 10:00-24:00

Facebook oldal: https://www.facebook.com/cafemezes/

Cím: 1093 Budapest, Pipa utca 4.

[huge_it_maps id=”14″]