Kocsmaturista 2.0 Címlap

Korán jött idén a száraz november

Korán jött idén a száraz november? Vajon mit jelenthet ez? Elölről: Ha valaki nem tudja mit jelent a Száraz November: közösségi fogadalom, rítus, emberkísérlet, alkoholböjt: egy hónap alkohol nélkül. Miért jött korán? Mert már október 30-én elkezdtem. Miért veszek részt ebben pont én címeres kocsmajáróként? Miért korábban? Mindkettőt okkal! Mondom, ha már mutatni nem tudom:

A Száraz November népszerűsítő igék ezernyi helytálló érvet tudnak felsorakoztatni a szent ügy mellett, én nem ezt fogom most tenni. Az én műfajomban nem árt a szünet, a méregtelenítés. Ennek a gondolatnak nem kell cégér, se mellé karó. A hétköznapokban is sok saját szabályt követek a kocsmázások ellensúlyozására, sőt még a kocsmafelfedezésekhez is vannak reguláim. Mivel a kocsmakutatás és akár a sörbemutatók, kóstoló alapú italtémájú sajtóesemények, stb. rendszeresek, ezért igyekszem minden olyan napon, amikor nincs semmi ilyesmi, totálisan alkoholmenetes napot tartani. Persze minden ilyen napra akadnak tiltakozók: pont vele nem, pont akkor nem, pont erre az alkalomra nem, pont ezt az italt nem? Ennek is meg kell tanulni ellenállni. A külső hangok sokszor nagyobb nyomást jelenten(én)ek, mint amekkora kísértést a belső hang.

Száraz November 2017 - Ellenállás a külső nyomásnak - Kocsmaturista

kép forrása: Vatera

Nem mondom, hogy feddhetetlen követője vagyok már minden saját szabályomnak, de egész jó és egyre jobb! Viszont ez így sem elég nekem, úgyhogy örömmel állok mellé a koncentráltan támadó, angolul rímesen „Sober November” programnak. Már vártam is. Más országokból is hallottam már hasonló kezdeményezéseket, a svédek elvileg januárban Karácsony és Szilveszter után tartanak hasonló hónapot. Nekem most jobb az időzítés. Azért kezdem korábban, mert november 30-ra már van egy jóval régebben lebeszélt vissza nem térő sörös programom. Ennyire azért nem számítanak a keretek. Én október 30-tól november 29-ig fogom megtartani.

Az írásban viszont nem tartok böjtöt, sőt! Arra is akarom használni az időt, hogy minél többet jelenítsek meg a soron következő helyszínek kocsmaéletéről ebben a hónapban. Szándékom a dél-olasz pugliai írásokat Brindisivel és Barival kerekre zárni, mesélni Hága szerteágazó itatótípusairól és megkezdeni Frankfurt kocsmaéletének bemutatását. Országon belül vissza kívánkozok térni soraimmal Hatvanba és rátérni Fonyódra, és esetleg élőben már igen, de írásban még nem folytatott régi megyeszékhelyekhez is visszanyúlni. Persze Budapest sem maradhat el, sőt új rovatokra is készülök. Száraz lehet a november, de kietlen nem! Én már játszok. Már csak 30 nap van hátra!

A Kocsmaturista Száraz novembere

Ha még valakit érdekel, a Száraz November Facebook Esemény: ITT

Ha novemberben ívás helyett esetleg csak olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Itt pedig decemberre mazsolázáshoz a Kocsmaturista eddig megénekelt kocsmái:

A mozaik fotók forrása a montázshoz: Pinterest

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!