Vajon meg lehet játszani egymás után több tavasszal is valamit, ami a nyúllal kapcsolatos? Ne is válaszoljatok! Maguk által kitaposott úton haladt tovább a Szent András Sörfőzde, amikor az ideivel már sorozattá lett „Nyúlon Innen és Nyúlon Túl” SÖRDUETT 2018-as verzióit is bemutatta. Még pár év és felzárkóznak a sonka, tojás és torma mellé a húsvétünneplők automatikus képzettársításában. Biztos pont azonban csak az, hogy ajánlanak egy sört az ünnepi étkezés elé, egy másikat meg utána. A hozzávalókkal azonban évente variálnak. Az idei a tonkabab éve!
Mondjátok, hogy másnak is rá kellett keresnie / kérdeznie / meditálnia, hogy mi is az a tonkabab! Kell a megerősítés! Nos, ha vagytok így egy páran, én már túl vagyok az ismeretszerzésen, és megosztom a friss tudást. A Szent András Sörfőzde enciklopédiáját idézem:
„A mágikus csodafűszerként is emlegetett tonkababot őshonos termőterületein, Dél-Amerikában
különösen nagy becsben tartják. A legendák szerint nem csak gyógyító, de varázserővel is bír. Úgy
tartják, ha az ember tonkababot szorongatva suttogja el kívánságait, azok biztosan valóra válnak. Ha
pedig éppen nincsen nálunk tonkabab, akár sörrel is működhet a varázslat. A tonkababot Dél-
Amerika számos területén használják: többszöri forrázást, áztatást követően gyógynövényekkel
elegyített teát készítenek belőle, amelynek vágyfokozó, bódító, depresszió-ellenes, sőt immunerősítő
hatást is tulajdonítanak. Ízeiben, illatában a vaníliát, a keserű mandulát, a fahéjat és
a szegfűszeget egyaránt idézi.”
Azt persze nem merem garantálni, hogy az ősi gyógyítók és varázslók is úgy gondolták, hogy sörrel is működhet a varázslat, de javaslom, ha sörrel próbálkoztok, akkor azt ne szorongatással tegyétek, se vékony falú pohárban, se pedig a folyadék formában. Afrodiziákumként pedig ne használjátok külsőleg! Viszont italozáshoz kellemes élmény a Nyúlon Túl – az készült csak tonkababbal. Részt vettünk páran mindkét sör bemutatkozóján az Ogre bácsiban, a Szent András Sörfőzde márkakocsmájában:
(a fotók sajtófotók)
A Nyúlon Innen egy szimpla vörös ale. Szimpla? A Vörös Ale kényes kategória, lehet belőle markánsat is készíteni, ízlésem szerint mégis tele vagyunk jellegtelen vagy pont, hogy túl erőltetett verziókkal, tehát mindegyik kétszer ér, amelyik nem sorolható ezen szélső értékekhez. A Nyúlon Innen kétféle malátával (Red X és Caragold) és kétféle komlóval (Simcoe és Huell Melon) készült. Harmonikusan, jellegzetesen sikerült. Az a fajta, amit szívesen újraiszok, ha szembejön.
Idén nem éreztem akkora elütő különbséget a két Szent András húsvéti sör között, mint tavaly az egy borsos és egy teás változat esetében. Talán azért is, mert mindkettő egyformán 5,6%-os alkoholtartalmú, egyformán 46-os értékű a 100-as keserűség (IBU) skálán és az alaprecept hasonló. A Nyúlon Túl is Red X és Caragold malátákon alapszik, sőt a Simcoe komló is közös, de a második itt már Kohatu. Ehhez jön extra adalékként a tonkabab. Nem tudom még, hogyan kell tonkabab ízt kiérezni, de volt különbség a sörélményben, csupán nem volt a két sör a tavalyi módon megosztó. „Vagy-vagy” élmény helyett, itt sima ügy az „is-is”. A premieren felszolgált sütihez biztosan jól illeszkedett. Nem vagyok édesszájú, egy kezemen megszámolom hányszor ettem sörhöz sütit, de eddig ez az páros ütött be legjobban a budai Czakó Kert tonkababos tortájával.
A tonkababot, ahogy a tavalyi borsokat és jázminvirágot, idén is a Fűszerész biztosította.
Csapon az Ogre bácsiban és a békésszentandrási Rózsa Sörkertben (5561 Békésszentandrás, Szent András utca 11. ), díszdobozos csomagolásban pedig a kép alatti helyekben:
Sörök Háza 2018.03.13 6720 Szeged, Feketesas u 20
Beerselection-Beerselection Kft. 2018.03.14 1085 Budapest, József körút 22-24
Élelmiszer üzlet – Kollár Istvánné 2018.03.14 1088 Budapest, Krúdy Gyula 9
Penta Drink 2018.03.12 5540 Szarvas, Csabai 2
Gomba Pizzéria és Hamburgerbár-Cucina Italiana Kft 2018.03.14 2217 Gomba, Szemők Balázs tér 2
PONTINO Bt 2018.03.14 1042 Budapest, Szent István téri piac
Trafik Posta-Mamiker Trafik Bt 2018.03.13 6000 Kecskemét, Katona József tér 6 .
Csemege Kosár – Rolfesz Kft 2018.03.13 1024 Budapest, Lövőház u. 12.
Szent Korona Cukrászda-Füsti Molnár Gergely ev. 2018.03.13 6600 Szentes , Horváth Mihály u. 9
Garden Cafe-Garden-Plusz Bt 2018.03.13 2310 Szigetszentmiklós, Rév sor 94
Snapsz Italstore-Snapsz Store Ital-Kiskereskedelmi Kft 2018.03.14 5000 Szolnok, Szapáry u.23.
Ogre Bácsi – Buko-Ogre Kft 2018.03.14 1067 Budapest, Hunyadi tér 11
Belga Sörök boltja – COMPSERV 95 Bt 2018.03.14 1149 Budapest, Nagy Lajos kir. útja 168
Gold Smoke Bt 2018.03.14 1171 Budapest, Kispajtás utca 1
Whiskers Cat Pub-Aka Neko Kft. 2018.03.14 1052 Budapest, Semmelweis u.17
Gastro-Kalendárium Kft. 2018.03.14 2400 Dunaújváros, Dózsa György út 46.
Bakelit Beer and Gift Shop-Szebbakelit Kft 2018.03.22 3300 Eger, Dobó utca 17
Cirpi Borház – Cirpi-Balvin Kft 2018.03.21 2023 Dunabogdány, Kossuth L.u. 110
Garden Cafe-Garden-Plusz Bt 2018.03.22 2310 Szigetszentmiklós, Rév sor 94
Lopó Bor-és Sörszaküzlet -Board and Ski Kft 2018.03.21 1111 Budapest, Lágymányosi u. 21/A.
Belga Sörök boltja – COMPSERV 95 Bt 2018.03.23 1149 Budapest, Nagy Lajos kir. útja 168
Tubi Borház-Tuboly és Fia Kft. 2018.03.22 8900 Zalaegerszeg, Alsóerdei út 3
Zamat-Sziget-Zamat-Sziget Kft. 2018.03.22 2112 Veresegyház, Ráday u. 4.
Panaszok ellen, ez nem szponzorált tartalom, csak gondoltam önszorgalomból legyen gyorsan látható, hogy hol érhető el, ha már „Élvezd hát, amíg tart” alapon kapható és nyakunkon a húsvét.
SZEMÉLYES KORSZAKALKOTÁS: Bár jelen állás szerint, bevallottan a sör a kedvenc italom és kocsmalátogatásaim során szívesen kóstolok különleges söröket, a blog alapvetően a kocsmákról és azok városairól szól, ezért ennek a bejegyzésnek a végeztével úgy döntöttem, hogy szezonális sörről blogtartalom formájában most írtam utoljára, ha csak egy-egy nem lesz transzformáló hatással az általános kocsmaéletre. A Kocsmaturista Facebook oldalán viszont továbbra is szívesen bejelentkezem majd ihletet adni aktuális sörkülönlegességekkel.
A bejegyzés a Szent András Sörfőzde sajtómeghívásával készült
Ha pedig budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsma-élet és kocsmakultúra, kocsmakaja kultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista
A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista
Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.
Térképen a Kocsmaturista eddig megénekelt helyszínei:
Ha rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!
A tavalyi Nyúlon innen, nyúlon túl bemutató itt olvasható:
Ez cikk pedig részben egy másik szezonális Szent András sörről szól:
Szent Andrást Szentestére, Ogrét az Egyetemre – Esthajnal’17 sörpremier és profi sörívóképzés