(említett kocsmák: Ein Prosit, Bologna)
Vonattal érkeztem Bolognába. A vasútállomás környéke olyan, mint máshol, nem kerülne hűtőmágnesre. Koldusok aludtak az üdvözlő szökőkút peremén. Éber társaik első behatásra megindultak a gurulós bőrönd és a könnyű prédaként az állomással Zelfiezni megálló turistagyanús figura – én – irányába. Nem kényeskedtem, ennek is kerestem a romantikáját. Egy homályos Zelfie árán azért meglógtam előlük a zebrán, és rögtön csábított is az alkonyodó este kilences fényben balra, kontúrosan világító BAR felirat egy első élményre. Végül úgy gondoltam, jobb lesz ez csomagok nélkül, a szállás kulcsával a zsebemben. Jól döntöttem, egyébként a város tele van neonos BAR feliratokkal, mintha nemzetközi márkajel lenne, főleg függőlegesen lógva, általában zölden vagy rózsaszínen.
Más szót nem is nagyon használnak az olaszok kocsmamegjelölésre, csak a bar-t. Ez teljesen elfogadott, komfortos, nem eufemizálják. Bár különböző szinvonalú bar-okat vesznek egy kalap alá, nem nagyon hívják őket birreria-nak (söröző olaszul), és csak ritkán bistro(t)-nak. Azok a helyek is, amik kávét és alkoholt is egyforma profilegységként árulnak, gyakrabban nevezik magukat bar-nak. Viszont a szóhasználat ellenére a globálisan átlagolt bárkultúrát eléggé lefelezi, hogy szinte sehol nincsenek bárszékek. Tizenöt meglátogatott kocsmából háromban találtam, de ebből kettő más nemzet előtt tisztelgett. Kezdjük ezek közül az elsővel. Így kerültem oda:
A szállás nagyjából gyalog tíz percre volt a vasútállomástól, a kulcsot két perccel távolabb kellett felvenni. Hm, az oda-vissza négy! Gyors fejszámolás után, ennyi testi türelmem nem volt az első WC-ig, főleg, hogy néhol több évszázados macskakövek lassították hű társamat, a gurulós bőröndöt. Végigtévelyegtem egy mutáns nagy körforgalmon, amiben lehetett L alakban is haladni a zebrán (wow!), és figyeltem a híres árkádok alatt megbúvó helyszíneket, hogy melyik ígér leginkább tiszta WC-t, jó hangulatot és telefontöltési lehetőséget menüben. Nem akartam volna Olaszországban bajor kocsmát felütésnek, de csak nem maradt több időm válogatni. Pedig, ahol ekkora bajor kolbász,
és ennyi bajor sörös korsó vár a kirakatban, ott nincs mese! Benn azonban még a várhatónál is nagyobb globalizációs turmixot kaptam: Olaszországban, bajor kocsmában, lengyel csapos amerikai Batman-nel a pólóján angolul próbál kiszolgálni. Benvenuto a Bologna! Jó fej volt amúgy a srác és hamar váltottunk az olasz nyelvre. A hely maga is teljesen szimpatikus volt. Ha már bajorként kiválasztottam, nem hibáztatom tovább, hogy nem olasz.
Az Ein Prosit (343. állomás, 1. bolognai állomás) egy kellemes, tágas, több termes, nagy teraszos helyszín,
hosszú bárpulttal, errefelé bajnok sok bárszékkel és komplett éttermi konyhával. A díszlet tele bajor korsókkal, bajor zászlókkal, a csapon pedig meglepően sokféle Paulaner sörrel.
Ennyit sehol máshol nem láttam még. Meg is kóstoltam két pohárral, legalább leírtam közben ezeket a sorokat. A St. Thomas volt az egyik és Paulaner Salvator a másik. Mindkettő ízlett, ezentúl odafigyelek rájuk.
A hely nem franchise, nincs máshol, se Münchenben, se Budapesten, se Bolognában. A személyzet már a második söröm hajnalán elkezdte olaszsággal ellensúlyozni az import élményt. A pultos lányok táncoltak és énekeltek egymással, és Batman is rázendített a DJ Bobo-tól a Chihuaha-ra, így egyszerre vegyült bele Svájc és Mexikó is nemzetközi összhangzattanba. Viszont, amit láttam, amit megéltem, az már olasz mindenekfelett. Ilyen Németországot Németországban keresve kellene találni. Német sör olasz csapról attól még olasz, hiába mennek körbe tálcán a bajor káposzták és kolbászok és az amerikai hamburgerek hasábburgonyával. És én szeretem Németországot, úgy mondom mindezt. Viszont ott már tudni kell, hogy melyik végéről fogja meg a magamfajta, hogy szeresse. Olaszországnak pedig nincs ilyen sok vége.
Körülnézvén sokan csak ittak, és sokan ettek is, gusztusos tálakat, rá is kérdeztem, valaki enni, valaki inkább inni jár be. Folyt a Paulaneren kívül a Prosecco is. A terasz is kellemes volt, jöttek-mentek ott jól az emberek, a pincérek pedig ideálisan sokan voltak a vendégekhez képest, és mind kifejezetten segítőkészek. Útba is igazítottak a szállás felé, miután a térkép alkalmazásom is eltévedt. Ha itt laknék, akkor biztos, hogy minimum egyszer még visszatérnék, de most mentem tovább.
Folyt.köv.
A Bologna-Padova sorozat előzményei:
1. – Három kortyos Espressok Olaszországban
2. – Mit taltam Bolognában spagetti helyett
és utózmányai: