Nézzünk egy kis Siófokot épp napsütés nélkül, Balaton part nélkül, Petőfi sétány nélkül, találomra, egy véletlenszerű irányból megkezdve.
(említett kocsmák: Lottó Café, Admirál)
Siófokot Kocsmaturistaként felfedezni először egy csapatépítőről szöktem meg. Egy olyan júliusban történt, ami inkább október közepének felelt meg. Pulcsis idő volt, az is fázósan. Esett és fújt.
Nem túl balatoni láz kompatibilis leosztás, pedig ahogy mindenki tudja, nem a téliesíthető belváros a főattrakciója Siófok vendéglátásnak, hanem a vízparti nyár, és akárki akármit is gondol róla, az utóbbi években főleg a Petőfi sétány. Óriási bulihelyszín, Budapest mellett – könnyen állítható – hogy (időszakosan) a második legnagyobb országszerte. Akármilyen is az ízlésünk, ha teljes nyári siófoki körképet akarunk látni, sehogy sem tudunk elmenni mellette szótlanul.
Engem persze jobban érdekelt elsőre a belváros, és a helyiek kocsmái. Siófok megújult Fő terét 2015-ben Európa legszebb főterének választották az Európai Virágos Városok és Falvak versenyen. Tényleg rendkívül pofás az a 45 méter magas, korszerű élmény-víztorony és árnyékában a gőzhajós gróf Széchényi szobor-szökőkút komplexum és a tér elemeinek, vonásainak összhatása.
Az elmúlt évek hasonló alkalmain már megnéztem mindezt felülről is, sőt nagyjából felfedeztem, milyen egyéb szobrai, terei, parkjai vannak még a városnak (egészen gazdag), így ekkor már csillapítottabb általános kíváncsisággal tudtam tisztán a kocsmajelenségekre koncentrálni. Nagyon érdekes, hogy a Fő tértől akár egy utcával odébb már teljesen külvárosias helyszínen landolunk, ahol, úgy tűnik, nincs semmi jelentős, csak gazdátlan üzletek, becsődölt vendéglátó helyek hullái és másodvonalas szolgáltatóiparok. Egyetlen utcával arrébb! A teljesen az epicentrumba törekvő főleg német ajkú turizmus ebből nem sokat sejt, talál és keres. Én annál összetettebb összképet tártam fel.
Messze voltam minden víztoronytól és híres-hírhedt sétánytól, amikor az Aranypartról elindultam gyalog a belváros fele. Az üdülőövezetet magam mögött hagyva, a vasúti felüljárón túl teljesen más világban találtam magamat.
Látszólag egészen elhagyott városrész, több üres épülettel.
Kellett vagy tíz percet talpalni, hogy az úttesten kívül is felvillanjon a 2016-os élő civilizáció. Az túranyitó kocsmát a Révész Géza utcai Stadion mellett találtam meg, egy 90-es évek balatoni építészetét idéző épületegyüttesben. Először azt olvastam rajta, hogy “Szöglet sörözö”, majd derékszögben a sokkal mosolyogtatóbb “Amnézia kocsma” elnevezést.
Bementem. (398. állomás, 1. siófoki állomás)
Épp friss tulajdonosváltás volt. Hamar kiderült, hogy már mindkét név letűnt profil. Ezután majd lottozó és kávézó lesz, Lotto Cafe néven. Nem ragadtam le ott, hogy írásban hova kell kiszórnom az ékezeteket és hova nem. Aki már olvas egy ideje, borítékolhatja a hozzáállásomat az új névhez.
Körülnéztem. Egy a pultossal spanban lévő fiatal bagázs ült a sarokban, bennfentes utánérzést keltve. Benn Arany Ászokat csapoltak, csak. Régi bútorlap burkolta a bárpultot, mellette nem voltak bárszékek, kinn viszont csoportosult pár sörpad.
A galériára vezető lépcsőkhöz a következő kiírás adott használati utasítást:
–
Jót mosolyogtam, de nem ilyenek képzelnék egy „Lotto CAFE”-t
-És a designon változtattok-e – kérdeztem lefelé.
-Nem. Csak a név…
-És sok a kávé lesz?
-Most is van – mutatott a kávégépre.
Nem lett volna semmi baj ezzel az egységgel, mint a várost felvezető első italozóval, csak ez is továbberősíti, hogy mindegy, hogy névlegesen mi Café, mi kocsma. Hogy ténylegesen mi mi, azt majd a légkör, a vendégek és a szokások, a hosszú távon fennmaradó keresleti és kínálati arányok eldöntik. Az biztos csak, hogy 150 Forintból ittam hosszúlépést, és hogy az ehető kínálat ezen a nyáron csokikból és rágcsálnivalókból állt. Persze, tudom, nem kaptam teljes képet. Ha egyszer az életben még pont erre járok, ránézek, mi lett vele, de a jelenségvizsgálaton kívül egyéb tényező nem volt, ami amúgy visszahúzzon.
Az egyik törzsvendéggel útba igazíttattam magamat, hogy merre jó az én célommal továbbmennem. A már a kocsiból kinézett Hörpints-ről kiderült, hogy aznap négykor zárt. Volt helyette viszont egy nagy kocsma a távolsági buszmegállónál, ami Admirál néven rögtön egyszerre három profillal címezte magát, söröző, borozó és kávézó, de a valódi kínálatával viszont még továbbért, mert hideg- és retró gyorskaják is voltak bőséggel.
(399. állomás, 2. siófoki állomás)
Külsőre az jutott eszembe, hogy ez egy közúti resti, csak belülről abszolút közönségbarát, kicsit amerikai filmes elrendezéssel. Itt már sok bárszék sorakozott a pultnál, de elsőre mégis üresen tátongott.
A pultos nő hatvan körüli, belülről fakadóan természetes volt, viccelődős:
-Van itt minden sör, bor, kávé, már csak akasztott ember nem volt, de talán az is lesz.
-Igyekszem úgy viselkedni, hogy ne én legyek az első – reagáltam.
-Na, kapod mindjárt a seprűmet – mondta nevetve.
Benn a WC-vel nyitottam. Enyhén de felismerhetően utasellátós WC szag szivárgott. Végül is itt a buszállomás, ez lehet a profil-hagyományőrzes része. Hamarosan feltelt a hely,
otthonosan mozgó, középkorú-idősebb törzsvendégekkel, másrészt itt alapozó fiatalokkal. A helyiek által ismert és erre is (hasznosított) titkos raktárnak tűnt az Admirál, de ennél azért többet kínált a jól eltölthető időhöz. Volt zenegép, és egy méretes terasz, kb. akkora, mint maga a beltér, biliárddal és csócsóval.
Ráadásul 0-24-ben lehet számolni vele. Örök utolsó mentsvár!
Közben egy ötven körüli cseh társaság is megérkezett. Az egyik férfi utólag döntötte el, hogy mégis kért korsót az üveges söréhez, ezért önkiszolgáló üzemmódra kapcsolt, és átnyúlva kihúzta a leghátsót a pultban felhalmozottak közül, amire fel lelökte a legelsőt (LOFO). A kiszolgáló hölgy a hosszú pult másik végéből szupernagyiként szempillantás alatt ott termett, és félúton félkézzel felfogta a zuhanást. Wow! Megfelelő időben a megfelelő helyen!
Persze nem mindenkinek a megfelelő hely az Admirál. A másnapi Lógó Üveg „kultkocsma” egyik vendégétől eléggé elhatárolódó, kemény kritikát kapott. Ő sosem menne ide. Harmadnapon viszont a Lógó Üveg kapott hasonló kritikát a kb. a kettő hely közé pozicionáló Kóborló Koccintó egyik vendégétől. Ilyen ez a kocsma-mátrix, abszolút felhívás a kasztosodásra. Én mindhárom helyen jól éreztem magamat. Következő siófoki írásokban többek között a Lógó Üvegről és a Kóborlóról is mesélek majd. Kedvencet a legvégén kiáltok csak.
A Folytatás:
2 – Logó Üveg, Siófok – lógásból piros pont
3 – Siófok borús vasárnapi kocsmái 1/4 – Hörpincs
4 – Siófok borús vasárnapi kocsmái 2/4 – A Müller’s hostel utcai bárja
5 – Siófok borús vasárnapi kocsmái 3. és 4./ – Clock és Koborló