168. állomás (147. budapesti) 2 betérés alapján
Az örökzöldnek ható Városmajor park mentén Buda már nem mondható frekventáltnak többé, inkább Budának mondható. Ennek az új világnak a kapujában az első kocsma a FASOR Eszpresszó. Arról a fasorról kapta a nevét, amelyik meg Szilágyi Erzsébetről kapta a nevét. Még pont gyorsan megközelíthető gyalog is a Széll Kálmán tér metróállomástól (6 perc), de a közegélmény már nagyon más. Egyszerre Notting Hill-es angol regényes és régi magyar filmes utánérzésű mágikus környezetben található.
Színes nagy retroplakátai a kinti falakon már az út túloldaláról ránk üvöltenek, hogy gyere át, gyere be, de a további részletek sem a küszöbbel kezdődnek.
Belépni is extra időbe telik, mert már a kirakat annyira leköt. Az egyik függönye magnókazettákból, a másik összenyomott sörös és üdítős kupakokból áll, a cégér pedig gyerekbicajon teker.
Szóval kint is olyan, mintha bent lennél, és a falak között durván fokozódik az élmény.
Itt múzeumbelépőt kellene szedni. A design-ra érzékenyeknek nagy kihívás a szájtátva körbeforgó fejtől illendő időben leadni az első rendelést. És még pulttól is csak sejthető, hogy mi minden vár ránk a főként nappalis kialakítású termekben, például bakelit lemez borítókkal tapétázott vagy hatalmas grafittikkel díszített falfelületek,
amiket néhol komplett installációvá egészítenek ki az ügyesen elhelyezett dísztárgyak.
Koncepcionált az egész, tudatos térrendezése felér egy jó kiállítással, mégsem teszi ez feszengőssé a helyszínt. A közönség vegyes, korra is, stílusra is. Első februári látogatásomkor a bár körül idősebb törzsvendégek ültek úriasan, köztük épp egy fiatal, kapucnis, bohém, külföldi szőke lány köszönte meg a kutyájának kapott tál vizet, és a telefontöltőt. Odébb kényelmes fotelekben kártyázott bandában egy multikulti társaság, kutyás lányok trécseltek, a kutyáik a szőnyegen birkóztak, mások randiztak vagy igyekeztek randizni, régi párok dupla randiztak, ketten pedig egyedül meccset néztek. Kerek a körkép.
A jobb oldali nappaliban, mikor még egyedül voltam ott, olyan volt az élmény, mint otthon lenni, csak kilátással a Városmajorra vagy pedig vendégségben lenni harminc évvel ezelőtt. Már vártam, hogy mikor hozza be a nagynéném a tálca sütit. Ez hely nem olyan, mint a legtöbb romkocsma, nem “picassózás” a retrotárgyakkal, hanem erős, valós szimulációt nyújt. Az időutazás hitelesnek tűnik. Benn még a rádiókat és a tárcsázós telefont sem találtam klisésnek, mert érezni, hogy még azelőtt tették őket oda, mielőtt én túl sok ilyet láttam volna kocsmákban.
Közben a zene is fantasztikusan illeszkedett: American Woman, Knocking on heavens door.
A karosszékemből figyeltem, hogy kint mások is leállnak elidőzni a kirakaton, mialatt bent Peti, az akkori pultos szó nélkül hozta a törzsitalt a torzsvendégeknek. Pedig ő ekkor csak fél éve kezdett, de érezhetően lelkesedett a helyért maga is. Korábban vendégként is járt már itt. Habár végtelenül sok ikonikus dekoráció van itt, neki mégis a sörcsap volt a kedvence, amit más kocsmákénál sokkal gyakrabban tartanak karban. Pedig a győztes olyan dísztárgyakkal vetekszik, mint régi diavetítő, jegylyukasztó, működő jelzőlámpa (mozgásérzékelős), szocialista kávédaráló és bolti mérleg, a konyhaszekrényben régi cigisdoboz gyűjtemény.
Az én személyes kedvencem a fiatal Korda Gyuris pénz visszaadó tál, nagyon ízes darab.
Ők a más kocsmákban ritkán felhasznált telitalálatos korsablont, a kukoricát mintázó pohár és kancsókészletet sem hagyták ki. Sőt még csapot is roncsbiciklire helyezték a WC-ben, és a legintimebb WC belsőt is megbolondították a kirakatból már ismert nyomott kupakos lehúzóval.
A tulajok állítólag 40-45 év körüliek. Velük sajnos nem találkoztam, pedig ők is rendszeresen dolgoznak a pultban. Viszont sikerült elcsípni egy régi törzsvendéget, legyen “Anonymous 167” aki már 40 éve lakik a Városmajor túloldalán. Elmondta, hogy azóta biztos működött itt presszó. Ő is 25 éve jár ide inni. Akkor nem retro volt, hanem régi, vagyis korhű, semmi flanc, csak ahogy kellett és jól esett. Itt forgatták a 2001-es Moszkva tér film “utazási irodás” jelenetét is. És bár most se jutna eszünkbe az “új” jelző semmilyen értelemben körülnézéskor, tudni jó, hogy 6-7 éve megújult a hely és nem rég (2016 februárhoz képest) ismét. Peti szerint folyamatosan újítanak, de persze főleg régiségekkel újítanak.
Anonymous 167 így vélekedett: vannak direkt retro helyek, de általában rosszul retrók. Ez nem az, ez jól retro. Régen más volt. A pultos nem volt kedves, ha jó kedve volt kiszolgált, ha nem volt jó kedve, nem szolgált ki, de mi szerettük. Egyszer a háztetőn tűz ütött ki, és a tűzoltók betörték az ajtót egyenruhában. Erre a pultos csak annyit mondott pohártörölgetés közben, hogy “hát nem látják, hogy zárok.” Lenn végül nem változott semmi, mindenki ivott tovább, fenn meg oltották a tüzet.
A Fasor egy olyan hely, amit kocsmaturistaként is egy egész estére ajánlok, mert túl sok elsőre, és ha teljesen át akarod élni, ahhoz idő kell. Érdemes elveszni a részletekben. Ez nem egy turistakocsma. Nagyon megtelik élettel péntek és szombat este, de hétköznap elvileg jóval üresebb, megéri akkor is jönni és alaposan átkutatni szemmel.
SZÁRAZANYAG TARTALOM:
Az egyetlen hátrány, hogy nincs meleg kocsmakaja, csak ropi és mogyifélék és zacskós kétszersült.
Még a csapból is ez folyik: Zlaty Blazant, Soproni, Soproni Démon
Pálinka: Gusto
Speckó, hogy semmilyen röviditalból nem adnak 2 cl-t, csak 4 cl-t.
Unicum fogy jobban, mint a Jäger, Peti erről gondoskodott is, személyes szenvedéllyel ajánlotta külföldieknek.
Kutyabarát (egy este alatt 4 kutyával találkoztam)
Beszélnek angolul. Meglepő módon, annak ellenére, hogy nem koncentrált turistakörnyéken van, 4 külföldi társaság is volt jelen egyszerre, bár az egyik csapatot magyarok hozták.