Kocsmaturista 2.0 Címlap

Az első Budapesti Német Sörfesztivál, 2016

Aki volt már valódi Oktoberfesten Münchben azt tudja, hogy… – na, én még nem voltam, úgyhogy nem én fogok ilyen kezdettel bejegyzést írni. Viszont voltam az első Budapesti Német Sörfesztiválon, két és félszer. Megemlékezem frissiben!

 Akarok én minél inkább csak fröccsös lenni, Isten látja lelkemet! Csak túl nagy a kiskapum, amin keresztül legalizáltan hághatok ki, mint feltérképező szintű sörínyenc. Kivételt ihatok különleges sörözőben vagy különleges alkalomnak kikiáltott sörfesztiválon. És mi történik Budapesten nyáron? Lassan az a különleges, ha nincsen sörfesztivál!

Pár éve még naivan elköteleződtem, csak a Főzdefesztnek, hogy évi két alkalommal a húsvét és karácsony bizonyossággal fogok számolni vele, és ünnepelni fogom piros betűsen. Majd az évek során még adtam hozzá egy kis cseh sörfesztivált, és jaj az a corvinos is olyan jó, ha már van, és persze az is kétszer, meg próbáljuk ki a magyaros Oktoberfestet is… Aztán idén csak felfigyeltem még arra is, hogy lett Főzdepark, van Dreher Sörgyárfesztivál, és még mit nem? Budapesti Német Sörfesztivál!!! És akkor maradjak csak fröccsös!?

Szóval még egyszer lett Budán sörvásár! Az Allee pláza melletti sétány, amiről most memorizálom, hogy külön neve van (Kőrösy József utca), sok mindenre kiválóan alkalmas, így sörfesztiválnak is. Ilyen hangulatos egy napos nyári délutánon:

kocsmaturista_budapesti_nemet_sorfesztival_korosy_jozsef_utca

Megtettem az első bizonytalan lépéseket, mert német sörből én sem igazán tudtam, hogy jobbra vagy balra kell néznem előbb.

kocsmaturista_budapesti_nemet_sorfesztival1

Két külön irányból jelentett biztonságos iránymutatást a Paulaner lógó, illetve a Hopaholic truck. Azokat rögtön tudtam hova tenni. Majd a XIII. kerületi EPA kocsma álruhás standját is felismertem és ebből lassan rájöttem, hogy jelentős mennyiségben kitelepült helyi és vidéki kocsmák vannak a bódék mögött. Lehet, hogy mások ezt eddig is tudták?

kocsmaturista_budapesti_nemet_sorfesztival_epa

így meglepetés-ismerősökbe is botlottam a pultokban (RS9 pince), sőt új helyszínekre is ( Doktor Blažej – Primátor Pub) hívták fel a figyelmemet a németajkú csapok mögött vagy eddig meg nem látogatott kocsmákba (Mozigépész) is kaptam szíves meghívást. Nagyszerű érzés!

Igazán végigkóstolni a kínálatot előre elvetett vállalkozás, de a kapható legkisebb egységgel haladva megismertem új német söröket, vagy megtudtam már ismert sörökről, hogy jé, ez mindig is német volt!?

A menüm az első másfél alkalommal Bitburger, Köstritzer, 2 finom Paulaner társ/almárka: Hacker Pschorr, Salvator, majd Krombacher, St. Michaelsberg és Weihenstephaner 1516 és Hefeweissbier voltak. A harmadik napon pedig Warsteiner, a német recept alapján készülő magyar Häfen, az ugyan szintén magyar, de ezen apropó előtt tisztelgető, külön ide főzött Fóti 500, a Weihenstephaner Hefeweissbier Dunkel, a Radeberger, a DAB és a Schöfferhofer voltak – a többi sem érdektelenségből maradt ki, csak vagy ismertem már, vagy egyszerűen bezárt a kapacítás bazár, és legközelebbre marad.

A fenti a sörnevekben elhangzó számadatok sem csak olyan véletlenszerű fantázianevek, mint egy turbó 2000 porszívó esetében.

kocsmaturista_budapesti_nemet_sorfesztival_weihenstephaner_1516

Ez a debütáló német sörfesztivál ugyanis mementót intézett az 1516-os német sörtisztasági törvényhez, ami elrendelte a szabados sörreceptek helyén, hogy csak három alapanyagból; árpamaláta, víz és komló lehet sört készíteni úgy, hogy sörnek is hívhasd és hívathasd! Van ennek a három sörtestőrnek egy D’artagnan-ja is, az élesztő, ami Katona Csaba szerint akkor is volt, mindenki tudta, de nem említette senki a főcímben.

Katona Csaba? Ő az MTA sörtörténésze! Ez önmagában még mutathatna nagyon érdekes vagy nagyon unalmas dolgok felé is. Nekem volt nagy szerencsém pár hete a Keszthelyi Sörfesztiválon megismernem az előadásait és onnantól tudom, hogy a nagyon érdekes irány nyert! Mitöbb, rendkívül vicces, mintha egy stand up comedy-t hallgatnál sörtémában, miközben szuper informatív. Rengeteget megtudsz a sörtörténetről, és nem is felejted el, mert egy csomó nevetés tapad hozzá. Ő itt is előadott. Sajnos csak egyik „fellépésén” tudtam résztvenni időzítés okán, de maradok örök feliratkozója visszavonásig. A témában szintén szomjasaknak kiemelten ajánlom.

kocsmaturista_budapesti_nemet_sorfesztival_katona_csaba

Másik nagy találkozásom is volt. Megkérdeztem egy bajor öltözetű, felszabadultan mosolyogó csapatot, hogy lefényképezhetem-e őket is. Kétesélyes volt, hogy magyarul vagy németül reagálnak-e majd. Magyarul mondtak barátságos igent.

kocsmaturista_budapesti_nemet_sorfesztival_soroksari_vidam_favago_fiuk

Kiderült, hogy egy soroksári sváb táncegyüttes (Soroksári Vidám Favágó fiúk) tagjai. Soroksár sváb falu volt. Ők 1700-as években németországi Württembergből áttelepült ősökkel és nagy hagyománytisztelettel rendelkeznek. Örömmel vették ezt a fesztivált, közben ajánlottak jó pár vonzó német helyszínt és érdekes dolgokat meséltek. Tőlük tudtam meg, hogy az Edelweiss havasi gyopárt jelent. Nagyszerű felfedezés!

kocsmaturista_budapesti_nemet_sorfesztival_hopaholic kocsmaturista_budapesti_nemet_sorfesztival4 kocsmaturista_budapesti_nemet_sorfesztival5 2016-08-27 20.05.13

Alapvetően tetszett az élmény, a környezet, a hangulat, az előadás koronásan tetszett, ismertem meg új finom német söröket, és kicsit tudatosodtam is belőlük. Én örömmel készülök a következőre. Egyetlen dolog kapcsán sejletett fel egy kis csalódottság: némelyik pultban, hiába kérdeztünk egyszerűt. Volt, akinek fogalma sem volt arról, hogy mit árul. Ha valaki épp mással volt elfoglalva, az oké! Valaki megoldotta a helyzetet mosollyal, valaki lerázással, valaki aranyos, közös parttalan tanakodással, de valaki maradt totál érdektelen. Többségükre nem neheztelek ezért, de ez egy további fejlődési irány, mert erre van igény, ezért szükség is. Hajrá 2017! Szívesen írnék egy bekezdéssel kevesebbet. Szerencsére most is szép számban voltak, akik tudtak válaszolni, mesélni, és sőt boldogan osztották meg a tudást!

kocsmaturista_budapesti_nemet_sorfesztival_mozigepesz_goldliquid

budapesti_nemet_sorfesztival_paulaner

 

 

Szólj hozzá!