Amikor az első bolognai estémen elindultam fél-spontán felfedezni a kocsmákat, egy olyan kis utcába botlottam, amiben az elkövetkezendő másfél napom két-harmadát töltöttem, hiába egy pár házszámos utcáról van szó. Elmesélem, hogy kezdődött az ismerkedésem a Via Belvederével, az aperitivo-s tálakkal és a magyarosított olasz fröccsel:
(érintett kocsma: Fun Cool Oh – 344. állomás, 2. bolognai állomás)
A szálláson a globalizációs behatás, amit az Ein Prositban átéltem, folytatódott. Egy teljesen London tematikájú szobába érkeztem Bolognában. Végülis az olaszoknak miért is Olaszországot kellene bálványozni? Én viszont magyarként azonnal mentem kiinni az olasz emblematikát.
Oda indultam rögtön, ahova Rosa küldött korábbi helyi lakosként, mint az egyik legtutibb kocsmakörnyékre, a Via del Pratellohoz. Tudtam, hogy már útközben is annyira kocsmáktól hemzsegő környékkel nézhetek szembe, hogy cél előtt könnyen elcsábulhatok más irányba. Viszont én hajlandó is vagyok elcsábulni, ha van miért. Volt is választék vendéglátóhelyekből, de a bajor állomás után újabb kompromisszumot nem akartam, szóval a túl fehér abroszos helyszín vagy a megmozdulhatatlanságig zsúfolt, élő punkzenétől üvöltő klub mind-mind egy bizonytalan bakancslista végén landolt. Ezek az alfajok az én preferencia-rendszeremben már csak minimum középhaladószinten látogatandók egy-egy városban.
Mentem tovább és törvényszerűen rögtön meglett az igazi, amint le tudtam mondani a megalkuvásról. A következő sarkon túl jobbra egy paradicsomi kis kocsmautca nyílt, Via Belvedere néven.
Amint ráléptem az első macskakőre, tudtam, hogy ma estére megérkeztem, és nem lesz itt semmiféle Via del Pratello. Hol is kezdjek egy ilyen sűrű utcát? Hol máshol, mint az elején? Az első helyszin egy kellemes galériakocsma volt, Fun Cool Oh néven, szójátékkal a nevében (ugye senkinek nem kell lábjegyzetet írnom a vaffanculoról?). Hasonló első blikkje volt, mint a Tesne Vedlé–nek Prágában, csak itt egy fotókiállításra sikerült megérkeznem festmény- helyett.
A terasza elvitte a hangsúlyt,
így először levegősen tátongó belső térben bóklásztam,
mire felém fordult pár fotó elkattintása után az elsőre közönyösnek tűnő, de gyorsan ennek koccintós ellentétébe forduló pultos, Simone. Ő a három tulaj egyike. Három fél éve nyitottak. Gratuláltam, volt mihez. Egy nagyon jó atmoszférájú, laza hely, intenzív törzshelygyanú faktorral. Már a logó is nagyon cool, egy kávésbögre kiömlött kávéval felülről.
A főattrakció meg az, hogy 23:40-kor még özönlöttek be az emberek. A szerda éji Bologna nem maradt szégyenben. Inkább fiatalok érkeztek, húszon-pár évesek.
Akadtak kávéfogyasztók is köztük. Az egyik srác a kávé mellé kirendelte a péksüteményt is, ahogy már tanultuk. Mintha egy magyar gyerek teleportált volna ide reggelizni. Melegítős viselete Bolognát hirtelen Zalaegerszeg testvérvárosává avatta.
Alapvetően inkább elegánsak voltak az emberek, de azért egy globális memóriatörlés után az olasz elegancia sajátosságainak újra feltaláláshoz nem lenne elég egy Via Belvederén rögtönzött divatbemutató.
Van hidegkonyha itt is, mint ahogy azt a látványosan villogó transzparensek sok helyen hirdetik, tavola fredda (hideg asztal) címszóval. A különböző aperitivo-kon és hidegtálakon és péksüteményeken kívül voltak alapsnack-ek: chips, mogyorószelet stb., mint Magyarországon. Más nemzeteknek nem árt tudni, hogy amikor errefelé az olaszok aperitivo-ról beszélnek, az nem szűkül le az aperitif pusztán likőritalos körére. Az aperitivo lehet ital és étel is, vagy mindkettő együtt. Ha étel, akkor a kis tál chipstől, sajttól, keksztől, oliváktól egészen a bruschetta-ig, tramezzini (háromszög alakú kis szendvics) vagy piadina (olasz lepénykenyér töltve) falatokig, grillezett padlizsánszeletekig bármi belefér.
Sört széles palettáról lehetett választani, főleg nemzetközieket, volt kétféle Brewdog is csapon. Természetesen az olasz alkohol all stars is látványosan mutatta magát a porond peremén a nagyérdeműnek. Én mindezek ellenére itt kértem először Olaszországban magyar fröccsöt. Kértem volna, mert elkezdtem ugyan magyarázni, hogy fehérből, szárazból, de Simone megnyugtatóan leállított, hogy tudja ő, hogy hogy kell. Persze nem egyre gondoltunk, eleve két deciset kaptam hosszúlépésként jéggel, miután megválaszoltam, hogy nem kérek bele se Aperolt, se Camparit.
Itt még csak kezdődött a magyar fröccsfogyasztó és az olasz bárkultúra összeszokása. A legelső lépések! Rossz nem volt az eredmény, de hirtelen sokkolóan hatott a 4 eurós ára, ami a magyar átlagfogyasztásomnak több, mint a háromszorosa. Ettem még egy mogyorószeletet, beszélgettünk, majd érdeklődtem a csapon lévő sörökről, hogy van-e köztük olasz kézműves sör, merthogy engem az érdekelne legjobban és erre kaptam egy pohárral ajándékba Simone-től. Szégyellem a pofámat előttetek, hogy nem írtam fel a nevét.
Jó, szívélyesen üdvözlő nyitánya volt a bolognai kocsmavilágnak a Fun Cool Oh, még sajnáltam is, hogy tovább “kellett” mennem, hogy többet lássak. Mivel a legtöbb kocsma a környéken éjfélig, 1:00-ig volt nyitva, csak a vagányabbak 2:00–ig, űzött visszaszámlálás. Pedig a végére pont megjött a pultba egy mosolygós, mutatós kolléganő is. Abszolút felvételizett a helyszín visszatérős kocsmák közé. Történetébe, lehetőségeibe jobban el lehetne mélyedni, teli büféasztalra érkezni, végigkóstolni a speckó kajáikat, italaikat, átélni itt egy helyi koncertet a pinceszinten vagy utcai zenélését a teraszon (mindkettő jellemző) és meg-megnézni, hogy máskor mit állít ki a fal.
Folyt.köv.
A Bologna-Padova sorozat előzményei:
1. – Három kortyos Espressok Olaszországban