Messzinek tűnik december végén a nyár és minden balatoni kocsma. Pedig a siófoki hosszú hétvégétől bezsongva a nyáron még két hétvégét tetőztem vagy előztem meg egy kis Balaton parti kocsmakalanddal. Az elsőnél Keszthelyt választottam.
Keszthely a legközelebbi Balaton parti település a szülővárosomhoz, így sok gyerekkori élmény köt oda. Ott volt az első méhcsípésem. Ott jött vissza először az üdítő szénsav az orromba, mert ügyetlenül ittam. Ott ettem először ketchup-pal a hot-dogot. Ahogy akkor mondták, kecsöppel. Csupa jóság! És ott tettem az első büfé-gasztronómiai megfigyeléseket, hogy milyen előszeretettel eszik a pavilonsoron a magyar és a német ajkú felnőttek a debrecenit, vastag habos sörrel, nagy karéj fehér kenyérrel, és igen savanyú uborkával.
A pavilonsor még mindig ott van. Sokat változott, de még visszahozza régi emlékeket.
A partot máig nem tudom megunni, a víz keszthelykék színével, a víztükör alá lógó fűzfaágakkal, a vitorlásokkal, a hattyúkkal, amiket sokan etetnek, sokan meg utálnak és a városi strand kor-egyveleg arculatával.
A nosztalgián túl azonban a jelenkor is értem kiáltott, sörfesztivál volt ugyanis a városban, a Helikon parknál, a Serföző (pl: Corvin Sörfesztivál) szervezésében. Rögtön célba vettem, de útközben azt is megfigyeltem, hogy mennyi korszerűséget állított már az emlékeim mellé a város: például szökőkutat, új szobrot.
A fesztiválon azonnal szembetűnt, hogy péntek késő délután mennyivel kevesebben vannak itt, mint ugyanekkor egy budapestin. Nem okolom a helyszínt, sőt, hiszen a merítés is sokkal kisebb, de azért volt rá kereslet és úgy tűnt, hogy jó a fogadtatás.
Nagyon is pártolom, hogy ez a sörkultúra jó import sörökkel és hazai kézművesekkel a Balaton parton is vesse meg a lábát. Ez még csak a második alkalom volt, legközelebbire még jobban is adaptálódhat a városlakók és a környező balatoni települések aktuális turistáinak fejébe.
Hamarosan megleptem egy budapesti kiállító ismerőst, Mellit a XIII. kerületi EPA sörözőből, akivel rendszeresen összetalálkoztunk a nyári sörfesztiválokon. A nagyszerű élmények fokozódtak frissen csapolt cseh sörrel a kezemben, ugyanis előadás kezdődött a magyar sörről. Jobban ittam minden szót, mint magát a sört. Ekkor ismertem meg az előadót, az MTA történész és al-ágon sörtörténész Katona Csabát, akit azóta már többször hallgattam és aki maradandóan markáns stand up comedy stílusban ülteti el az elmékben a serteágazó sörténelmet.
Nem maradtam csak a fesztiválon, hiszen nem hagyhattam érintetlenül a város kocsmáit sem, mielőtt tovavitt az utam Zalaegerszegre. Elkezdtem a legtöbbet ajánlott 512 után nyomozni. Kiderült, hogy nyárra kitelepült a partra, a strand területére. Felkutattam hát. (410. állomás, 1. keszthelyi állomás) Így nézett ki egy álmosabb pillanatában:
Világossá vált, hogy így sincs vele a kategóriában semmi baj, de valószínűleg nem a nyári énje tette legendássá. Ilyenkor úgy tűnik egy kellemes kis strandbisztró a soron, és a legmárkásabb, önmaga farvízén. Átadtam az ajánlóm üdvözletét, ittam egy gyors hosszúlépést, majd léptem egy hosszút Zalaegerszegre is, és vasárnap tértem vissza Keszthelyre. Ekkor már maradtam egy éjszakát.
Az 512-ben kifejezetten szimpatikus élményem volt aznap is. Jó fejek voltak a lányok, és míg a Balatonban fürdőztem, töltötték a telefonomat a pultban. A gyros-uk tzatziki-je pedig üdítően jól esett a hosszúlépéshez.
Bár biztos maradtam benne, hogy a hely balatoni fürdőszezonon kívül még többet mond, mert ajánltatásra a legtöbbet hangoztatott helyszínek egyértelműen az Ánizs és az 512 voltak. Itt a név története is érdekes. Minden számnak külön kézjel-jelentése van.
5= helló
1 = 1 sört kérek
2 = köszi (peace)
Ekkoriban jöttem rá, hogy az öltözőben hagytam a fürdőnadrágomat, de beáldoztam, hogy halljam a sörfesztivál aznapi előadását. Utána hűen az ajánlásokhoz elindultam Ánizs iránt,
de zárva találtam szintén nyári kitelepülés okán, viszont szinte szemben egy belső udvaron találtam egy szimpatikus kiskocsmát Matróz néven.
A 18 éve működő helyet Riki a pultban az utolsó 8 dicső keszthelyi kocsma egyikeként aposztrofálta.
Elvileg régebben sok hagyományos, hangulatos kiskocsmától pezsgett a város, ami összefoglalva állítólag a turistásítás és felújítások áldozatául esett. Az új profilba már nem vágtak azok régi intézmények vagy talán csak nem hitték, hogy vághatnának. Csak az „utána” képet ismerve, az „előttét” nem megismerve, nem fogok végkövetkeztetni, de meghagytam következő alkalomra is érdeklődésem tárgyaként a letűnt keszthelyi kocsmákat is. A Matróz, amit a Facebook oldala a Víg kedélyű alkoholisták klubjaként kínál bejelentkezésre egy ízes törzsvendég-centrumnak tűnt, ahol a helyiek maguk között lehetnek, hacsak nem esik be egy hozzám hasonlóan elszánt felfedező kívülállóskodni és belül-ülösködni. Volt terasz ugyan, de én inkább a valóban veszélyeztett fajtájú retró belső teremmel kezdtem.
Itt egy másik önmeghatározás Keszthely Zoo-nak hívja a helyszínt:
A vendégek abszolút befogadóak voltak, sőt annyira, hogy zárás után elhívtak magukkal a Csaba borozóba, ami a pavilon soron van és sok keszthelyi érintettségű ember számára mosoly-generátor az említése is. Úgy hírlik, mint a partközeli kocsma-alapvetés. Egy baja csak, hogy az út éjjel is a – nappalihoz képest csak mérsékelten barátságos, sötét – Helikon parkon keresztül vezet oda-vissza. A Csaba borozónak tényleg van varázsa, főleg azzal együtt, hogy először ültem éjszaka gyerekkori délutánjaim balatoni pavilonsorán.
Balatonvilágossal folytatom.