Kocsmaturista 2.0 Címlap

A Dublin Craft Beer Cup magyarországi díjátadója

A Dublin Craft Beer Cup kézműves/kisüzemi sörverseny magyarországi díjátadójának a Krak’n Town Steampunk Saloon biztosított színteret múlt pénteken. Már nem új hír, de még mindig öröm és büszkeség, hogy az írországi vakkóstoláson taroltak a magyarok. A nagydíjat a Horizont Sörök Saison Witbier-je vitte el! Továbbá aranyérmes lett a Fűtőház Sörfőzde is (327-139 nevű sörrel). A 370 nevezett sör közül összesen 23 magyar tétel végzett valamilyen éremmel.

Személyes prológus: Érdekes és fontos számomra a magyar kisüzemi sör (bármelyik megnevezésén). Egyrészt 2013-ban kezdtem őket a nulláról lelkesen figyelni és kóstolgatni, és azóta vagyok kedvelője és drukkere ennek az irányzatnak (szakértője nem!). Másrészt a kocsmák szempontjából is jelentős kapcsolódási pont a világuk, mert azt látom, hogy Budapesten az utóbbi idők érdekes nyitásai, átalakulásai, új fejlődési irányai így vagy úgy, de szinte mind kapcsolódnak ezekhez a sörökhöz. Vidék is egyre jobban rááll a hullámukra, legutóbb például Kecskeméten tártam fel egy szuper helyszínt a főszereplésükkel Szakkör néven.

Képválogatás következik a fent említett eseményről Gál Ágnes (Frappa Magazin), Bölöny József (Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klub) képeiből és sajátokból: 

Az Alltech Craft Brews and Food Fair sörversényének nyertesei a Krak’n Townban a díjátadáson kívül nyilatkoztak a történetükről, a hátterükről, a küldetésükről is rövid blokkokban.

cof

Íme a nagydíjas Horizont Sörök csapata. Eredményük: egy aranyérem, két ezüst (Vanilla Milk IPA és Gentle Bastard) és egy bronz (American Pale Ale). Kérdésemre Máté a csapatból elmesélte, hogy a dublini esemény is lazán és kötetlen, jó hangulatban telt.

A nagydíjas Horizont Sörök - Kocsmaturista - Dublin Craft Beer Cup dijátadó, Krak'n Town

A Fűtőház Sörfőzde érdeme a fenti aranyon kívül egy ezüstérem is (M63 Bulldog) – Fotó Bölöny József

Kocsmaturista - Dublin Craft Beer Cup díjátadó a Krak'n Townban - Az aranyérmes Fűtőház Sörfőzde

Szilágyi Tamásnak a Mad Scientist-től shivává kellett volna változnia (<Katona Csaba, sörtörténész poénja), hogy az összes díjat meg tudja tartani: két ezüst (Saison 15 – belga típusú saison és Jam 72 – amerikai IPA) és három bronz (Tokyo Lemonade – belga búzasör, Biére de Miel – belga farmhouse style ale és Puppet Master – american amber ale)

Kocsmaturista - Dublin Craft Beer Cup díjátadó a Krak'n Town-ban, Mad Scientist Szilágyi Tamás

A HopTop Brewery mind a négy nevezett sörével érmet szerzett: egy ezüstérem: Midnight Express (stout) és három bronzérem: Uluru (szűretlen búzasör), Green Zone (Amerikai IPA), Double Check (Imperial IPA).

kocsmaturista_dublin_craft_beer_cup_dijatado_krakn_town_hoptop_brewery

A Synthesis Brewing Kézműves sörfőzde három díjat kapott: Egy ezüst (Western Eagle, West Coast IPA) és 2 bronz: Meggyes Gyümölcsös és Hidegkomlós Ale.

A Hopfanatic-kal megújulva visszatérő Kiss Tamást ezüsttel díjazták a 12 hónapig érlelt 11%-os Birthday Hopping, Triple India Pale Ale-ért. Nem kóstoltam még, de egészen „ijesztően” hangzik.

Kiss Tamás, a Hopfanatictól a Dublin Craft Beer Cup magyarországi díjátadóján a Krak'n Townban - Kocsmaturista
Fotó: Bölöny József

A Mecénás Sörműhely a Gravity, ír stout-tal szerzett szintén ezüstérmet.

A Mecénás Sörműhely a Krak'n Town-ban a Dublin Craft Beer Cup díjátadóján
fotó: Bölöny József

A 2014-es alapítású MONYO Brewing Co. már volt az év sörfőzdéje is idehaza. Most a Black Alligator, saison és a Boris the Blade 2016, orosz Imperial Stout hozott nekik két elismerést, bronz színben.

A Monyo Brewing Co. a Dublin Craft Beer Cup magyarországi díjátadóján, a Krak'n Townban

Fotó: Bölöny József

Az Etyeki Sörmanufaktúra a Kaspar Dupla IPA és a Balatazar Imperial Stout söreivel két bronzérmet gyűjtött:

Kocsmaturista - Etyeki Sörmanufaktúra, Dublin Craft Beer Díjátadó - Krak'n Town

A Távoli Galaxis miatt számomra személyes Charlie féle csokigyárat jelentő RothBeer másik két sörével aratott bronzfokozatú tetszést: Wee Heavy, erős skót ale-lel és a Gingermeister, felsőerjesztésű gyömbéres mézes sörrel.

Be kell vallanom, hogy a felsorolt sörök típusai inkább csak nagy vonalakban elég iránymutatók nekem, a alkategóriákban én nem vakkóstoló, hanem vaktapogatózó lennék még, de kifejezetten élvezem ezt a fázist. Fél-laikusként szuper tapasztalat, hogy mennyire sokféle egyedi élményt nyújtottak ezek a sörök, amiket az „érmes kóstoláson” ki is próbálhattunk. A Krak’n Town szilárd halmazállapotú vendéglátása is örömömre szolgált. A válogatásuk újabb jó tapasztalatot adott a brit pubkajáikkal.

Kocsmaturista, a Krak'n Town kóstoló tálja

A végére külön kiemelem, hogy a nyertes sörfőzdék között három darab is csupán 2016-ban indult élesben (Fűtőház, Mad Scientist, HopTop). Eleinte persze jött bennem is a kínálkozó felhördülés, hogy a mennyiségük talán a minőség rovására fog menni, de a valódi kóstolások során inkább rajongó lettem. Mivel ez csak egy fogyasztói élmény, ezért személyre is szóló pozitív megerősítés nekem, hogy egy 28 fős zsűri is pozitívan érzett és ítélt. Így nem csak feltétlen csak a saját – unalomig ismételt slágerzenékkel és nátrium-glutamáttal is könnyen stimulálható –  ízlésemről van szó.

Gratulálok és további sok sikert mindegyik résztvevőnek!

Panaszmegelőző: Akikről nem volt rendezvényképem, azok nem csúf diszkriminációm áldozatai, róluk most nem jutott nekem sem.

A következő napokban még egy újabb sörös kitérővel hagyom el a főtémámat, de olyannal, aminek nagyon örülök, mert Berlin és annak kocsmái is érintettek lesznek általa.

Ha pedig extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

 

Szólj hozzá!