Egyszer egy szintén kalapos vendégkollégával beszélgettem egy színészkocsmában. Évtizedekkel volt idősebb nálam. Megkérdeztem a régi idők kocsmáiról és arról, hogy ő hogy látja a mai irányzatokat. Az utóbbival kapcsolatban egyértelműen pozitív volt. Azt felelte, hogy újra eljött a kultúrkocsmák kora, hiszen rendszeresen könyvbemutatók, előadások, kerekasztal-beszélgetések esnek meg kocsmákban. Onnantól én is csak még jobban fókuszáltam erre a jelenségre. Múlt héten túl is telítődtem. Azon kaptam magamat, hogy minden hétköznapon legalább egy érdekes budapesti kocsmai eseményen vettem részt.
Mielőtt belekezdenék a tételezésbe, feldobom azt – ami számomra is kérdés volt -, hogy ez az irány kizárólag jó-e. Nem válnak ettől túlságosan „viselkedős” művelődési ház termekké a kocsmák a maguk eredendően felszabadult, fesztelen légkörének rovására? A visszaidézés során erre is keresem a választ:
Hétfőn a FIVOSZ Gasztroklubbal kezdődött a hosszú sor, a Krak’n Town Steampunk Saloon-ban. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége tematikus előadásokat és kapcsolatépítési lehetőséget biztosított a gasztro üzletág résztvevőinek. Az előadások a jövedéki termékek szabályozási kérdéseiről, azon belül az alkoholról szóltak haladóknak és kezdőknek (pl. hova ne tervezz kocsmát nyitni), illetve a környezettudatos „zöld” vállalkozások működéséről.
A kötetlen, beszélgetős szakaszt egybekötötték a Panyolai Pálinkák kóstolójával. Úgy láttam, hogy az esemény rendeltetésének megfelelően jól sikerült. Én oldalágról érkeztem blogisztikusként, de így is történt olyan találkozás, ami által elméletben és talán gyakorlatban is sikerült hozzátennünk egy kicsit egymás életéhez. Ez volt a legfehérgallérosabb rendezvény mind közül, de a kedélyes kocsmahangulat végül itt sem csorbult.
Kedden egy olyan helyre érkeztem meg újra, ahol a Kocsmaturistáskodásom nagyon korai, ötödik körében jártam még 2015 novemberében. Ez az Öszvér „pálinkamúzeum és sörpince„, egy kellemes légkörű, otthonos betérő a hatodik kerület belső részén. Egy családi vállalkozás, rengetegféle pálinkával, magyar kocsmákban viszonylag ritkább import sörökkel, cseh és magyaros kajákkal, tálakkal, zsíros kenyérrel. Az esemény, amit a figyelmembe ajánlottak pedig a Lunczer pálinkaház pálinkakóstolója volt, előadással, beszélgetéssel.
Az utóbbi hónapokban sok sörös előadáson, eseményen vagy csak párbeszédben vettem részt, és rengeteget tanultam, de a pálinka témájában jóval faragatlanabb maradtam máig, ezért nagyon vonzott a lehetőség. A képben maradás érdekében a kocsmatúráimon nem iszom pálinkát, se más röviditalt, mert felvállaltan rosszul viselem és hirtelen elalvással torolnám meg magamnak a mennyiségi fogyasztásukat. Így két centjével kóstolgatni, falatozással kísérve viszont még nekem is biztonsági játék volt.
A Lunczer pálinkaház kosdi (Pest megye) gyártású prémiumpálinkákat kínál. Négy szelídebb tételt kortyoltunk kezdetnek, 40-50% körüli alkoholszázalékkal, de csak ínyencségeket: piros ribizli, aranyalma, málna és meggy kombó, és végül egy öt szilvából készült pálinkát. A levezetés már 60% feletti párlatokból állt, vackor és a kajszi. Azok sem tűntek veszedelmesnek a körözöttes és a kolbászos bagettkarikák és a pogácsák ölelésében. Az előadás jó volt, főleg a viszonylag kezdők számára, sok szakmai fortély és sztereotípiaszaggatás hangzott el. Azt gondolom, hogy a kóstolóval, csipegetéssel, programmal együtt jó üzletet köt és összetett élményt szerez, aki befizet egy ilyen kóstolóra. A végével ott maradtam még egy sörre beszélgetni a spontán mellém rendelt szomszédaimmal, ami szintén remek élmény lett.
Szerdán visszatértem a sörhöz, amiből elméletben sem elég nekem soha! Pedig emlékszem, amikor életem első sörös előadását hallgattam egy főzdében, annyira nem tudtak lekötni, hogy biztos lettem benne, hogy én ezentúl csak iszom, de ez a téma részleteiben engem nem érdekel. Aztán a 2015-ös Oktoberfest Budapest egyik sátrában tört meg a jég örökre, majd Katona Csaba előadásainak nyomán kezdtem el zabálni a témát. Szerdán egy eddig személyesen még meg nem tapasztalt előadót, „Maláta” Kovács Gábort hallgattam meg az Ogre bácsi új sörkultúrális rendezvénysorozatában.
Ő volt az egykori, legendás Maláta, sörirodalmi és korcsmakulturális folyóirat (1992-2001) alapítója, jelenleg „sörantropológus”, a Serteperte és a Drink Union bloggere. Ő is számomra új szemszögekből, új sörtörténelmi idők és terek érintésével közelítette meg ezt a végtelen témát. Többek között az alkoholtilalom Amerikájából jutottunk el az újra búzasört főző 1965-ös Németországon át a mai magyar kézműves sör-helyzet taglalásáig. Az előadás stílusából ki kell emelnem, hogy hatásosan laza, érezhetően szenvedélyes volt, és kisugárzott belőle a hosszú szakmai évek – főleg egy átlagos sörismerő számára már enciklopédiás – tudása. Nagyon pártolom az Ogre bácsinak ezt a előadássorozatát, aminek keretében már Katona Csaba is porondra lépett, és ahogy láttam, folytatódik a Sörbúvár PIF-jével, és ki tudja hol áll meg…
Csütörtökön zenés irányba hajlottam el. A már kétszer megénekelt MALTeR Sörétteremben volt az I. Pest Jam. A MALTeR a neves előd, a többek között Seress Rezsőt jegyző Kispipa étterem nyomdokain kezdettől fogva célul tűzte és már eddig is gyakorolta a zenei esteket. A mostani Jam viszont nekik is újdonság volt.
Az Acoustic Project közreműködésével szervezték. Ez a csapat több bandát, énekest, zenei stílust fog össze és inspirál interneten és élőben egyaránt. Szabad, akár rögtönzött fellépéseknek és zenészek és énekesek összehangolásának egymásutánja.
Egy örömzene-est a spontaneitásánál és sok zenész bevonásánál fogva meglepő, kiszámíthatatlan következményeket is hozhat, például néha egészen pohárrepesztően hangos kiénekléseket. Én a változatosságával együtt nagyon élveztem ezt a bulit. Némelyik fellépő döbbenetesen tetszett. Hatalmas hangulat és teltház volt. Még sok ilyet!
Pénteken tripláztam. Először is pótoltam az „Y Gen” Y generációs képzőművészeti kiállítást a Marionett Craft Beerhouse-ban, aminek a megnyitójáról sajnos lemaradtam, pedig az söresttel volt egybekötve. „Celebpletyka” jön: Az egyik kiállító, Kuizs Lilla ugyanis az ország egyik kraftsörös First Lady-je, a Mad Scientist sörfőzdés Szilágyi Tamás felesége. Három művész munkái kerültek falra, Lilláé és két MOME-s animáció szakos hallgatótársáé, Tőkés Annáé és Bányai Zsuzsannáé. Művészetük örömömre vált. A kifejező az egyik jelző, ami közösen jutott róluk eszembe. Beszéljenek a képeik:
Ez a kép különösen megtalált, kalapos is és kocsmás is.
Külön kiemelem a bemutatkozó anyagukból, hogy Anna sörözés közben ismerte meg művésztársait. A Marionett Craft Beer House, ahol most először jártam, kiválóan alkalmas kiállításokra a sok falfelület miatt, és azért is, mert a miliője eleve megidézi egy kortárs galéria hangulatát. Aki fut, még eléri a kiállítást.
Este később ajándék söröket mentem beszerezni a Cake and Beer-be, ahol épp a sokadik Beeroda sörkóstolás volt. A Beeroda amúgy egy jópofa kreatív vállalkozás. Sörtematikájú, sörrel kapcsolatos csapatépítő élményeket szervez más cégek számára. Ez az esemény viszont jelentkezés-alapú és innét-onnét érkező sörkedvelőket kovácsolt össze.
Ismertem fel arcot a két nappal azelőtti eseményről és angol beszédet is elcsíptem. A ceremóniamester, Dobi Zoli pedig első blikkre egy erre született figura. Mintha mindenki legvidámabb kollégája lenne. Lefogadom, hogy beépül az összes csapatba.
Épp különleges holland sörök voltak porondon. Zoli az egyikből nekem is csúsztatott egy kortyot.
Az utolsó esemény volt mind közül a leginformálisabb, nekem mégis talán a személyreszólóbb: az „Utazó fiatalok kocsmája” című lelkes civil kezdeményezés. Legjobban a fiatalságom vitatható a kritériumok közül, de rendszeres utazó és címeres kocsmautazó is vagyok. Talán sejtettétek. Ott volt a helyem! Wessetzky Péter, 23 éves online marketinges, az utazós blogok kedvelője. A backpacker.hu első három kedvelője között volt. Rendszeresen jár a Tudatos fiatalok Közösségébe. Most először szervezett saját eseményt, ami nem várt nagy érdeklődést hozott. Bár ténylegesen eljönni az időzítés okán kevesebben tudtak, de annál nagyobb szimpátia és támogatás övezte.
Érdekes beszélgetéseket lehetett folytatni olyanokkal, akiket összekovácsolt az utazás szeretete. Péter laza légkört akart, ezért is választott kocsmát helyszínül. A Rákóczi úti Stifler Bar-ban gyűltünk össze, ami amúgy is látványosan tele volt péntek este. Nekem külön öröm volt, hogy Magyarországon lakó külföldiek, átmenetileg itt élő digitális nomádok is megjelentek.
Magyarokon kívül volt amerikai, iráni és olasz résztvevő is. A végén fájó szívvel pont egy olyan lánnyal váltottuk egymást, aki a dél-amerikai kutatásairól írt könyvet (Dr. Hajdu Zsanett – A trópusok ajándékai). Csak biztatni tudom Pétert a folytatásra. És, mivel felmerült a kérdés, hogy vajon tartott-e vissza további jelentkezőket a „kocsma” szó az esemény nevében, a fenti példákkal bátorítanám, mutatván, hogy mi mindenre jó egy kocsma.
A kezdeti kérdésemre a saját válaszom is pozitív: a kocsmaélmények kiegészülnek és nem lecserélődnek az ilyen események által. Hétféle program egy hétre: sörkóstoló, pálinkakóstoló, gazdasági előadás, képzőművészeti kiállítás, zenés est, sörtörténeti előadás, tematikus csoporttalálkozó… Szép menü! Keretükben és utánuk pedig érdekes emberek érdekes beszélgetései. Az apropó nagyobb teret, indokot kínál a természetes ismerkedésekre, a kocsma pedig tökéletes helyszínt biztosít hozzá. Nyerő párosítás! Egyre aktívabb ez a széna. Budapesten ma már bőségzavar is felléphet egy-egy este. Az online sajtóban pedig látom, hogy vidékre is egyre nagyobb számban jutnak hasonló események. A kocsmák és az ott megrendezett események egymást gazdagítják, és nem nehezedik el vagy válik modorossá a kötetlen légkör, mégis messze felülemelkednek a „kocsma” szótól még zavarba jövő népek csak „köpködős”, „késdobálós” képzettársításain. Ez a jövő már jelen! Itt az új tavasz!
Ha extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!