Egy péntek délutáni csavargás és kocsmafelfedezés Eindhovenben, a régi Philips gyárak területén kialakított városnegyedben nagyszerű érzés! Utána útra keltünk, de egy hirtelen kolumbuszi fordulat által a holland Heerlen helyett a német Aachenbe érkeztünk meg.
(az előzmény ITT olvasható)
A Strijp-S városrész indusztriális művészvilága olyan valószerűtlen volt, hogy leginkább filmforgatási díszletnek nézett ki.
Biztosan merem állítani, hogy Ben Pearce bárja lett volna az egyik legérdekesebb kocsma, ahol valaha jártam volna, ha az a volna nem lett volna volna.
Csak időszakos „pop up” jelleggel működött a design stúdiójában. Emlékét a nagy legókockákból összerakott padokkal szemben már csak a felirat és a legutoljára elfogyasztott sörök üres üvegei őrizték.
Bennel ajánltattam hát kocsmát.
- Szereted a különleges söröket? – kérdezte.
- Igen, de még inkább a különleges helyeket – feleltem.
A helyszín, ahova küldött az eddigi állomásaim közül a legelbizonytalanítóbb kiejtésű Onder de Leidingstraat volt (429. állomás, 2. eindhoveni állomás). A neve azt jelenti, hogy „a csőutca alatt„.
Igazán különleges hibrid volt. Rá is kérdeztem, hogy ők hova tennék magukat:
„Supermarket vagyunk vagy bar vagyunk. Az vagyunk, amit szeretnél.”
A kocsmafunkció szerencsére eléggé kidomborodott. Szemben vele volt egy homokos placc, ahol jó idő esetén megnyitják a konténer bárt, a kis tér pedig megtelik napernyős asztalokkal.
Bár nem tudom, hogy augusztusnál mikor lenne erre alkalmasabb az időjárás Hollandiában!? A teraszon és benn is a vendégek többsége sörözött, borozott.
Én egy hosszúlépésre neveztem be, és az olaszokkal ellentétben (számomra meglepően) ők ismerték és úgy is értelmezték a receptet, ahogy én gondoltam. Sőt még saját neve is volt, Snow White, azaz Hófehérke. Viszont cserébe arra tippeltek a rendelésem alapján, hogy Ausztriából származom, amire válaszul elmeséltem nekik a fröccs feltalálásának fóti legendáját.
Akkor két éve nyitottak és azóta folyamatosan fejlesztenek. Épp vendégeskedésem idején is. Az egyik lány a csapatból egyetértően összenevetett velem, amikor azt mondtam, hogy nem is lehet tudni, hogy mi itt a szándékos hiba vagy hiány és mi a tudatos díszítés. Szerencsére annak ellenére, hogy ez a berendezési stílus általában rideg, távolságtartó, itt egyáltalán nem volt lélektelen, sőt ezzel a vegyes profillal és a nyitvatartási időben is történő felújítással, kicsit szedetlen volt, olyan kedvesen félkész, mintha túl korán rendezett lakásavató buliba érkeztünk volna. A már ekkor (2016. augusztus) is túlhasznált indusztriális designt itt amúgy is könnyebben bocsátottam meg, hiszen Eindhoven eleve az indusztriális design városa és bármilyen eltérő megjelenés-sablon itt Strijp-S-ben egyenesen vadhúsként hatna.
Meséltek a környékről, a városon belüli szerepéről és a belvárossal szembeni kontrasztjáról. 10 éve kezdték felújítani a területet, amikor még párhuzamosan folyt a Philips-termelés, de a design és a gasztronómia már kezdtek teret hódítani. Beszélgetésünkkor még működött egy-két kisebb Philips-egység itt is, de már túlnyomóan áttették a székhelyet Amszterdamba. Helyére jött többek között a design és a művészet. Korábban az itteni Design Akadémián tanulók automatikusan mentek tovább a fővárosba. Most már sokan itt maradnak közülük. Az Onder de Leidingstraat mellett is egy 20 kisüzletes design központ működik. Elvileg támogatnak itt mindenféle kreativitást, pl. a helyi kézműves söröket is (nem ellenőriztem le!). Minden jóság ellenére is úgy hírlik, hogy itt elvileg sosincs akkora élet, mint a belvárosi fő-kocsmautcában. Ott négyig tart a banzáj, itt véget ér éjfél-egykor.
Közben megérkeztek értünk a barátaink Heerlenből. Anita és Csaba ekkor már három éve éltek Hollandiában. Anita első gondolata az volt, hogy ez a helyszín nem is Hollandia, mert vannak fűcsomók rendezetlen helyeken, repedések a falakon, és nyitva vannak a boltok.
Mi teljesen rákattantunk Eindhovenre pár óra alatt. Egyértelműen azzal a gondolattal távoztam, hogy ide szándékosan fogok visszatérni és felmérni azt, ami eddig kimaradt. Addig pedig felkészültem a következő holland városra, ami meglepetésemre német város lett. A sofőrünk úgy belelendült a beszélgetésbe, hogy észrevétlenül átléptük az országhatárt. Titokban akart is Aachenbe jönni, mert állítólag nagyobb ott az éjszakai élet, mint Heerlenben. Aachen egyetemi város, és egy éjjeli séta alatt mindenféle kocsmaképet lehetett látni, pl. 700 évesnek aposztrofált Bierstubet (=söröző),
éttermek virágos teraszain sörös korsót emelgető nyugdíjas helyieket,
és sötét rockerkocsmákat, elvont művészkocsmákat, zsúfolt egyetemista kocsmákat, összefoglalva éjfél után is vibráló életet.
Illúzióromboló csak az volt, hogy mindezt főként globalizációs sablon-büfékajás üzletekkel tarkították. Aachennek még egy egész hosszú piros lámpás utcája is van, ami kényelmesebben feldolgozható vizuális élmény, mint Amsterdam hasonló negyede, mert nem karneváli tömegben kell társ-turista fejek között nyújtott nyakkal leskelődni. Egy sörre ültünk le végül a belvárosban és koccintottunk a sofőrünk, Csaba szülinapjára. Arrafelé sincs zero tolerancia! Egy sörrel még vezethetsz. Viszont nem kocsmában söröztünk, hanem egy sörpados étterem teraszán, aminek a neve Hexenhof am Apfelbaum, avagy Boszorkányudvar az almafánál. Benedikinter búzasört ittunk.
Ezután viszont gyorsan célba vettük Herleent, most már igazából is, mert másnap várt ránk Amsterdam.
Térképen az eindhoveni és aacheni kaland állomásai is:
Folyt.köv.
Ha extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!
A Hollandia sorozat előzménye: