Volt már „…vendégségben a kocsmában” címmel bejegyzés a Kocsmaturistán. Nemrég hasonlót éltem át egy sörfőzdében, ami magával vonzotta ezt a hasonló című irományt is. A jászapáti Guri Sörfőzde nyílt napján nem akármilyen vendégélményben volt részünk:
Az egykori B1-es (CIKK) reneszánszember, Zoli, aki mostanában C2-ra emeli a tétet (ki nem hiszi, járjon utána) már egy jó kis Guri Serházat is üzemeltet Budapest VII. kerületében, a Bethlen Gábor utca sétálószakaszán, a Keleti Pályaudvarnál. Már visszatérő vendég vagyok a kellemes sörpincében, és az ott csapolt Guri, Hübris és Thomas Menner sörmárkák boldog alkalmi fogyasztója. Nekem is jutott a meghívásból, amikor terepszemlére vitték a vendégsereg egy részét a sörfőzdébe, Jászapátiba.
Jászok földjén
Felfedezetlen vakfolt volt eddig a Jászság a Kocsmaturista térképen, így külön öröm volt jász földre lépni. Jászapáti kb. 8000 fős település. Az első tanítási napok egyikén, az iskolába igyekvő gyerekekkel egy időben, reggel futottunk be mi is a kertes családi háznál működő Guri Sörfőzdébe, ahol ekkor már javában zajlott az élet, mint minden nap.
Urbán Imre és Urbán Imre, apa és fia és a csapat a vidéki gazdálkodás fegyelmezettségével kel órára, „sört fejni”. Ürülnek a malátás zsákok, és gurul tovább a folyamat. Egyes szakaszait szakmai súgás nélkül talán nem is tudnánk hova tenni, dehát erre jó ez a tanulmányi kirándulás: megérteni, hogyan kerül a zsákból a szemcsés árpamaláta folyékony formában a felhörpintő eszközeinkbe.
5D-s moziélmény a Guri Sörfőzdében
Elsőként megnézhettük, hogy mi az a nedves roppantás, de a program többi része sem volt száraz. Nagyon jól tagolták a bemutatót. Nem egy az egyben végigvitt, munkaellenőrzés-szerű gyárszemlében részesültünk, hanem visszakérdezős, megértetős és nem utolsó sorban látványos, ízes-szagos műsorban, míg végigjutottunk minden folyamaton.
Megkóstolhattuk a készülő terméket különböző fázisaiban.
Végeredményben egy kezdő és egy közepesen jártas sörkedvelő is tudott tanulni a maga szintjén az átéltekből. Egy vadonat-újoncnak nagyon kell figyelni ilyenkor, és jól és bátran kérdezni, hogy az alapok jó helyre kerüljenek. Ifjabb Imre szimpatikusan még illusztrációs ábrával is készült a látogatóknak.
Az érzékszerv-túráztatáson túl, rendezői változatként volt érdekes a sörfőzde története is: miként kapcsolódtak össze a magyar SÖRténelemből ismert más alakokkal a karrierjük egy-egy pontján, hogy inspirálták és segítették egymást, miközben mindenki hozzáadta a magáét. Vagy hogy hogyan épült fel a 22 évig egyféle, sima lagert főző családi vállalkozásból egy olyan komplexum, ami mára nagyjából 15 saját receptet készít és állandó bérfőzdéje olyan gerillafőzőknek is, mint a Hübris vagy a Thomas Menner.
Miért is vendégségben voltunk?
Az csak egy dolog, hogy a program részeként vagy a felvonások szünetében finom sört lehetett kóstolni, többfélét egyenesen az erjesztőtartályból (pl. az új Banana Joe nevű búzasört), de jó háziasan meg is vendégeltek minket.
Jött a bödön zsír, a felvágottas tál, a szépen szelt paprika és paradicsom, erős lilahagyma masszívan skalpolgatva. Mindez friss, puha hungarikumértékű nagy karéj fehér kenyérrel és kényelmes, nem zavar(tat)ós, „szolgáld ki magadat” szabadsággal és kedvességgel.
Szeretem az ilyen vendéglátást. Ritkuló. Ugyanilyen szívélyes volt a fogadtatása minden embernek és minden kérdésnek. Tetszett, hogy nem marketingbeszéd volt, csak mese, arról, hogy mit csinálnak, hogyan és miért. És közben mint egy játszótéren mászkálhattunk fel-alá a területen, még a kocsmájukba is szabad volt a bejárás.
Jött a rokonság is, ahogy egy családi vendégségben szokás. A sörfőző csapat tagjai pedig vigyázták a jólétünket. Béla bácsi néha árnyékból támadott a kóstolókkal: – Banános jöhet még?
A Guri Sörfőzde jászapáti kocsmája
(914. állomás, 1. jászapáti állomás)
A sörfőzdénél is régebben, a 90-es évek hajnala óta működik kocsma az udvarban. Az eredeti még tyúkneveldéből törzsfejlődött. Urbánék később komplett házat húztak a helyére. Egy felirat őrzi az egykori pizzéria emlékét is.
Ma már hamisítatlan kocsma, csak épp különlegesebb sörökkel az átlagosnál. Állandó pils és változó gyümölcs+különleges a képlet.
A visszatérő vendégek napi rutinjaiknak éltek. Volt, aki kétszer ment el a kocsmából, míg ott voltunk, és kétszer jött vissza. Volt, aki épp otthonosan a sörébe öntötte az utolsó csepp Unicumját a körbeszaladó csempézett pultnál. Mi vendégek voltunk, ők még vendégebbek.
Különlegességként a vendégtérben volt egy irodasarok is, amit többnyire tiszteletben tartanak a törzsek. Néha beleülnek ugyan, de elvileg elég egy jól irányzott csúnyán nézés az aktuális irodistától a visszabitorláshoz.
Guri Sörfőzde csapatépítő tréning?
Gyakorlatilag egy össznépi Guri és barátai találkozó is volt ez a partneri nyílt nap. Felismertem Istvánt a szintén látogatott biatorbágyi Serházból és megismerhettem új kocsmárosokat is, többek között a sokat ajánlott szegedi Maláta (és most már Napfény Műhely) szintén apa-fia stábját, akik ugyancsak CSAP-atják a Gurit. Amúgy is ajánlom a szortimentet – szerencsére nem csak azért, mert le-zsíroskenyereztek, hanem mert boldog előéletem van velük. Személyesen leginkább a Pompeii, Amerikai Vörös Ale-t és a Hübris Doktor Béla búzáját javaslom, de ezúttal a Banana Joe és a Stachanov East Coast IPA is jól debütált nálam.
Nagyon értékelem, hogy Guriék ilyen módon közelebb vitték a forgalmazókat és a fogyasztókat a termékekhez és a sör tudástárához. Ráadásul ennek hála jászapáti kocsmában is megfordultam már, sőt hazafelé még megálltunk az egyik település legszimpatikusabb kocsmájában, ahol szintén elvégeztük a dolgunkat. De az már egy másik mese…
ÉRDEKESSÉGEK A GURI SÖRFŐZDÉRŐL
A Pompeii sört a szegedi Pompeii kiállítás megnyítójára készítették. A Maláta kézműves sör és grillkert ugyanis a Móra Ferenc Múzeumnál található. Pompeii terracotta színű vulkanikus kőzetére reagálva lett vörös a sör.
A Guri becenév onnét származik, hogy az egyik Urbán felmenő nagy tekés „guritós” hírében állt. Nem sejthette, hogy egyszer majd milyen sok sör-leGurítós ember tiszteleg az emléke előtt.
Örök hála Zolinak a meghívásért!
Ha rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!
TÉRKÉPEN A GURI SÖRFŐZDE ÉS KOCSMÁJA IS
HASONLÓ TÉMÁK A KOCSMATURISTÁN:
Ha már Guriéknál jártak, meg kellett volna kérdezni tőlük, miért van a kocsma ajtóra kiírva állandó jelleggel hogy ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY?