Kocsmaturista 2.0 Címlap

Cegléd nyolc kocsma után – 2. rész – A szombat este

A ránk váró ceglédi kocsmák nagy részét szombat este és éjjel vizsgáltuk meg. A meghívómon, Gáboron (A Porból lettem, sörré leszek című Facebook blog gazdája) kívül csatlakozott hozzánk Timi is, akinek vezetésével azelőtt a kecskeméti felfedezések többségét éltem át. Ceglédre járt iskolába, így nálunk nagyobb helyismerettel bírt és persze több ceglédi kocsmát is ismert. Belevágtunk!

A ceglédi (és nyársapáti) csapatom, Timi és Gábor
A ceglédi (és nyársapáti) csapatom, Timi és Gábor

(A piaci kocsmáról és a vasúti bódéról szóló első részt ITT találjátok)

A késő délutánitól egészen az éjfél utániig végigjártuk a kínálkozó ceglédi kocsmai hangulatképeket. A végül személyes kedvencemként végzett Tizes Vintage Bar-ban kezdtünk és ott is fejeztük be egy görög esttel. A köztes időben söröztünk az olasz nevű, de cseh sörpalettát kínáló La Toscana Bisztró bárpultjánál, majd feltérképeztünk egy szökőkút-szivattyúházából kocsmává alakított gombaházat, a Robinsont Bart. Megjártuk a félhomályos hangulatú Dreher Sörözőt, a bitang idilli kocsmakerttel rendelkező Mixer Eszpresszót és a szombat éjjelre bulihellyé alakuló Galéria Sörözőt. Kerek lett az összkép!

Lássuk először az első három szombat esti ceglédi kocsmát:

A Tüzes Tizes

(807. állomás, 3. ceglédi kocsma)

A Tizes Vintage Bar formájában egy külvárosias utánérzésű belterületen egy meglepően haladó belterű kocsma várt minket.

Ceglédi Kocsmák - a Tizes Vintage Bar környéke - Kocsmaturista

200 méternél közelebb az „Élőhalhoz” (<a zöld tábla), látszólag a belváros, egy rozsdazóna és az úri negyed határán mutatós falfestményekkel, kreatív berendezéssel, kisüzemi sörökkel, tematikus, zenei estekkel fogad.

Kocsmaturista - Ceglédi kocsmák - Tizes Vintage bar

Kocsmaturista - Ceglédi Kocsmák - Tizes Vintage Bar - Kisüzemi sörök és falfestmények

Megismertük a ház asszonyát, Editet, és egyértelműen az rajzolódott ki, hogy 2017 februárjában igazán gondoskodó, jó kezekbe került ez az 1954-es múltig visszatekintő sarki kocsma.

Cegléd kocsmái - Tizes Vintage Bar - bárterem - Kocsmaturista

A nevét az egykori „Tizes számú vendéglátóipari egység” mivolta után kapta. Egyszerre érezni a történelmét és azt, hogy aktív jelene is van. Szívszerelem ahogy kinéz. Imádtam, hogy spaletta képezte az egyik asztalt. El is neveztem tüzes Tizesnek.

Spalettaasztal - Tizes Vintage bar spaletta asztal - Kocsmaturista

Edit szerint 18-40 éves korig, a tanulótól a vállalkozóig mindenki jár ide. Délután nyitnak, mondván, hogy arra nincs szükségük, aki a reggeli feleséért jönne. Nyári estéken terasz nő a sarokra a Tizes köré és a ház is megtelik: harmonikus zsibongás, pozitív kisugárzású emberek.

Ceglédi kocsmák - Tizes Vintage Bar éjszakai élete - Kocsmaturista

Csapon a HBH és a Jászdózsai/Bandusz márkájú („Köleses”) söröket is tartották, üvegben pedig többféle magyar kisüzemit (Hedon, Szent András, Bigfoot). Sok sikert, hosszú, felfelé ívelő pályát!

A Tizes szintén kreatív Facebook oldala: https://www.facebook.com/tizesbar/

La Toscana Bisztró – Olasz és cseh két jó barát együtt eszik, s issza sörét

Az abszolút városközponti La Toscana Bisztró egyértelműen inkább étterem, viszont paravánnal elszeparált részen tudtunk sörözni.

Ceglédi Kocsmák - La Toscana Bisztró - KocsmaturistaSörözés a La Toscana Bisztróban - Kocsmaturista

Viszonylag ritkán megtalálható cseh sörök közül választhattunk két csapról és üveges kínálatból (Holba, Litovel, Cerna Hora), de a borokra is büszkék.

Ceglédi Kocsmák - La Toscana Bisztró - Sör és Bor

A tulajdonos, Andriska István elhivatott a kinn főzött, importált, minőségi cseh sörök irányába. Véletlen ismerkedtünk meg az ajtóban, amikor tanácstalan külföldieknek nézett minket és angolul próbált készségesen segíteni. Kiderült, hogy ő a ceglédi sörfesztiválnak is szervezője.

La Toscana Facebook oldal: https://www.facebook.com/LaToscanaBisztro/

Robinson Bar – Szivattyúházból itatóház

A következő állomás, a Robinson Bar egy egészen elvarázsolt kis belvárosi téren volt fellelhető, amit mintha tündérporral szórtak volna be: pozitív jelenségek címszavanként felfestve padok háttámlájára, földbe szúrt, jócselekedetekre biztató felszólítások, sőt egy közösségi színező is megtalálható volt itt.

Ceglédi kocsmák - Kis tér a Rákóczi út mentén - Kocsmaturista

Mi is illene jobban erre a földre, mint a Hupikék Törpikék egyik otthonának tűnő kocsma?

Cegléd kocsmái - Robinson bar - Kocsmaturista
A szökőkút egykori szivattyúháza

Régen Celentano néven futott. A jelenlegi üzemeltető, Szabó Gábor szerint már a „bordó zakós” korszakban biztosan kocsma volt. Ő Ceglédre költözése után vette át, és szeretné sikerre vinni. A környezet adott, a terasz pedig nagyot arat itt.

Ceglédi kocsmák - Terasz és bejárat - Kocsmaturista

Cegléd kocsmái - Robinson bar beltere - Kocsmaturista

Cegléd kocsmái - Robinson bár - Galéria

A galériás beltér kicsit szűkös, cserébe akár romantikus. Hangulatos úgy ahogy van. Mindent bele továbbra is Gábor!

Robinson Bar Facebook oldal: https://www.facebook.com/robinsonbarcegled/

A következő, záró ceglédi bejegyzésben belecsúszunk már úgy istenigazán a szombat éjszakába. Némelyik egységbe vasárnap délután is visszatértem második látásra. Folytatás a Dreherrel, a Mixerrel és a Galériával! Érdekes lesz és szélsőséges!

Köszönöm Timinek és Gábornak az idegenvezetést és a társaságot!

Ha addig is rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen a ceglédi kocsmák is:

Az első rész:

Cegléd nyolc kocsma után – 1. rész – A vasúti bódé és a piac

Hasonló témák a Kocsmaturistán:

Kecskemét 17 kocsma után

Debrecen 18 kocsma után

Pozsony 15 kocsma után – 1. rész

 

Szólj hozzá!