Első látogatás Salgótarjánban a 4Birtok nevű frissen alapult helyi termelői szövetség bemutatkozásának alkalmából. A mesternégyes egyik tagja a nógrádi FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE, akikkel már hónapok óta jó kapcsolatban vagyunk. Bemutatom a többieket is, illetve Salgótarján első benyomásait és 9 kocsmaszerű vendéglátóhelyét és egy kisvendéglőjét.
Ahogy kereken Nógrád megyébe, úgy székhelyére Salgótarjánba is a rétsági FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE invitálására érkeztem első alkalommal. Ám ezúttal már az a Magyarországon ritka kezdeményezés volt az újdonság, ami az ő részvételükkel összeállt, a 4Birtok. Mivel négyük „vegyülete 50%-os alkoholtartalmú” (<<sör, pálinka), profilból is volt miért legyeskednem a téma körül. Ehhez hozzájön, hogy erősen pártolom az ilyesmit. Akárhova megyek országon belül és kívül, mindig kiemelten fürkészem a helyi termékeket (sör, bor, párlat, likőr, kocsmakorcsolya, tájjellegű étel, elnevezés, szokás, stb.). A 4Birtok bemutatkozása a Salgótarjánt is övező, nem kevésbé izgalmas Novohrad-Nógrád Geopark központi területén történt. Persze ha már ott voltam, megkezdtem a 11. magyar megyeszékhely Kocsmaturista szemszögű feltérképezését is.
Salgótarján városi benyomásai
Salgótarján feltűnően más, mint bármelyik város, ahol addig jártam. Nem tudok és nem is akarok úgy hiteles kritikát mondani róla, mint mások lakhelyéről, inkább úgy közelítem meg, mint kirándulási élményt. Leginkább azoknak, akik szintén nem ismerősek még arrafelé: Salgótarjánnak van egy sajátos karaktere, ami a történelmében keresendő. Két fázisban új lángot kapott sokáig híres iparvárosról van szó. Először a XIX. század második felében fellendült bányászat, acél- és üveggyártás nyomában járó népességrobbanás, majd a szocializmus akkori modern iparváros építési programja hozta létre az alapját annak, amit ma látunk. Ebben a profilban karizmatikusan kiforrott. Míg Magyarországon jellemzően sok nagyvárosnak a XIX. századi elegáns arculatot őrzi a belvárosa, Salgótarján központja a mai embernek olyannak tűnhet, mint egy tömény szocreál szimuláció.
Néhány épület viszont csavarosabb, merészebb, a stílus villódzása. Az elterjedtebbnél magasabb, akár egyedibb panelházak, játékos formájú, váratlan vonalvezetésű középületek is láthatók.
Ezeken túl váratlanul tűnnek fel különböző stílusú templomok és néhány klasszikus épület, például a bíróság.
Hozzátesz a közegélmény egyediségéhez, hogy Salgótarján egy völgyben húzódik és folyamatosan érzed a határait, a magas panelek pedig a hegyoldalakba is épültek. Cserébe hosszan elnyúlik és észak felé haladva a panelházak helyét átveszi a főút szemszögéből egy „családi háza-ültetvény” összképe. Látványos a kontraszt!
Amúgy megértem, hogy ez a korszakos belvárosi karakter saját lakóvárosként nem feltétlenül vonzó és maradásra biztató a mai ízlésű fiatalok számára. Salgótarján keresi az új profilját és rendeltetését. A korábbi ipar aranykornak vége, viszont a különösen szép természeti környezetre továbbra is építhetnek. A „Geopark” a Világörökséghez hasonlóan UNESCO besorolás, csak a természeti értékmegőrzés és -közvetítés fókuszával. A Novohrad-Nógrád Geopark egyedülálló azzal, hogy két országban terül el (Magyarország-Szlovákia). Egyéb különlegességei a vulkáni csúcsokra épült várak vagy romjaik. Ritka, hogy egyik magas várból látható egy másik (Salgó vára<->Somoskői vár). A személyes tapasztalás az időzítés okán sajnos kimaradt, de erős ok a visszatérésre. A szintén közeli füleki vár közelében pedig még kocsmaajánlást is kaptam.
A 4Birtok bemutatkozása – Sör, pálinka, sajt és vad
A fenti geopark eresztvényi látogatóközpontja (oktató-, irányító és kutatóközpont) egy korszerű új épület.
Benn egy tágas, galériás rendezvényterem található, mely sok személyt tud leültetni vagy „állón fogadni” és falain környékbeli fotókkal veszi körbe a látogatót.
Itt történt a 4Birtok bemutatkozása.
A különböző típusú lokális gasztronómiai termékek összehangolására Olaszországban láttam jó példát, amikor nagy hirtelen kikötöttünk egy csak helyi feldolgozású lazacételeket áruló vidéki trattoria és egy családi látvány-sörfőzde kombinációjában. Felejthetetlen élmény, legendás párosítás! Ez idéződött meg a fejemben, amikor egymás után hallgattam végig a sörös, a pálinkás, a sajtos és a vadas bemutatkozását. Összeálltak, mint a Brémai Muzsikosok. Különböző termékek, de hasonló hátterek: mindenki nógrádi, mindenki családi, mindenki minőségre törekszik, mindenki folyamatosan túlnő önmagán.
A „mozdonyos söreikről” nevezetes FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDÉRŐL többek között itt olvashattok bővebben:
A rétsági családi sörfőzdét a fenti cikk óta három alkalommal minősítették nemzetközi sörversenyeken különböző érmekkel (hétből három arany), most legutóbb pedig a 2018-as Dublin Craft Beer and Cider Cup nagydíját aratták le. Időközben kijöttek egy szintén mozdonyról (M40 PÚPOS) mozdonyról elnevezett ötödik sörrel: nyolcféle malátával készült sötét búza- (Dunkelweizen). Az eseményen csapolt verzió egy évig érett. Érezhetően alakult a sör az előző változatokhoz képest. Érdekes, mert nem a búzasör közép-európai sztereotípiáit hozza. Az is, aki nem búzasörös, nyugodtan kísérletezzen vele! Mivel felsőerjesztésű, a klasszikus ale-k élményvilága is visszaköszön ízében. Magas száraz anyagtartalma ellenére is könnyed, nyáron jól csúszó fajta. Rajta kívül kapható stout, summer ale, IPA és belgian strong sör. Állandó készletből vehetők a Geoparkban is.
Katona Csaba, az előadó bejáratott porondmesterként eddigi sörtörténész fókuszát kibővítette és a teljes csapat jelentőségére terelte a figyelmet. Arról beszélt, hogy ezek a felsorakozó helyi termékek pont azok, amilyenekről nyaraláson faggatjuk helyieket. Most viszont koncentrálódnak, sőt a globalizáció jótékony hatása (mert ahogy Csaba is kiemelte – az is van neki), eljutnak máshova is. A Bánki Pálinkaház zöldmezős beruházásként kezdte. A hitvallásuk alapja a minőségi gyümölcs. A szavaikkal élve, Nógrádban, a bogyós gyümölcsök hazájában 15 féle gyümölcsből készítenek pálinkát. Országos versenyeken többször is nyertek díjat. Mégis a helybeli eladásban hisznek leginkább. Kétfélét kóstoltam. Selymesek voltak, tiszta, markáns, dús ízzel.
A Maszlik Családi Gazdaság már az alkohol bűvkörén kívül termel (én is bővítem a fókuszomat). A földtől az asztalig szállítanak termékeket – állították. Először egy mozgó bolttal kezdték és csak tejet árultak, majd fokozatosan hozták be a többi termékeket, túró, joghurt, stb. Ma már 100 tehénnel dolgoznak, és legdomborúbb termékük a sokféle sajtjuk: parenyica, gomolya, camembert, de akár egy évig érlelt sajt is. Nekem kétség kívül az utolsóba harapva kerekedett ki legjobban a szemem.
A Nógrádi Vadaspark vadhús üzeme a Villányi Családi Gazdaság, ami direkt az országnak értekesít, tartósítószer mentesen.
Mivel én személyesen nem eszek vadhúst, Katona Csabát kérdeztem és idézem az ő élményéről: elsőosztályú, nagyon finom cucc. Nincs túlfűszerezve, ami nagyon fontos, mert a vadhús karakteres és a sok fűszer elnyomja. A nyers sonka a kedvencem.
Ők tehát a 4Birtok! A szószóljuk A FÜTŐHÁZ SÖRFŐZDÉS Hava István volt, aki elmondta, hogy a birtok esetükben áthallással annak a tudás birtokolását is jelenti, amivel előállítják a termékeiket. Konzorciumoknak szerinte működnie kell, hiszen jó termékek és jó emberek összefogásáról van szó. Kérdésemre, hogy miben látja majd a 4Birtok sikerességét, azt felelte, hogy abban, ha Magyarország minden nagyvárosának élelmiszer polcain megtalálhatóak lesznek ők négyen együtt.
Salgótarján kocsmai összképe
A rendeltetéséhez képest viszonylag kicsi, kb. 35.000 fős megyeszékhely kisebb méretét érezni a salgótarjáni kocsmák léptékén is. Főleg a belvárosban koncentrálódnak és viszonylag kevés van belőlük és nem is találtam nyomát jelentősen többnek a felfedezetteknél és kifigyelteknél. A modern idők kocsmatípusai (új idők gasztrokocsmája, romkocsma, kisüzemi söröző, indusztriális dizájn, alternatív kultúrkocsma) úgy tűnt, nem képviseltetik magukat. Ezzel együtt a meglátogatott helyek mégis következetesen voltak jellegzetesek. Az említett szocreál karakter ellenére maga a város is egy amerikai filmes kisváros utánérzést rezegtetett számomra mellékzöngeként. Amolyan thrilleresen. Tudjátok, amikor a kisvárosban végül valami különös történik a filmben. Erre az amerikai filmes élményre a kocsmái is rásegítettek: gyakran boxos elrendezés, úti kocsmás közeg, hangsúlyos bárpult, tányéros kocsmakaják, biliárd. Egyéb önálló lokális sarokpontok voltak a pizza és a kocsma gyakori párosítása és a kocsmafalakon többször visszaköszönő régi salgótarjáni képek.
Sajátosság az is, hogy bár a szocialista városok egyikéről van szó, mégsem ezekkel az „átkos örökségként” eredeteztetett, elhanyagolt, lepusztult kocsmákkal lehetett találkozni, stílus, kaja és plusz szolgáltatások nélkül. Inkább összetett profilú vendéglátókkal találkoztam itatófronton is. Megfigyeltem, hogy errefelé még gyakori szabvány a rövidital mérésnél a sokaknak szimpatikusabb 3 és 5 cl. Környékbeli italokból a Cruxx (pálinka, gyümölcsbor) és az Öregetesi Palóc Pálinka termékcsalád köszönt vissza többször a polcokon. Meglepett a Dreheres sörcsapos helyek hiánya is. Heineken és Borsodi választék volt szinte mindenütt.
9 salgótarjáni kocsmaféleség:
1. Spaten Söröző – Az átutazó idilli kocsmája
(1135. állomás, 1. salgótarjáni állomás)
Az első állomásomat, a Spaten Sörözőt a vasúti sínek és távolsági buszmegálló közvetlen közelében találtam egy jellemző belvárosi kétszintes retro-üzletház emeletén. A sörmárkáról kapta a nevét, de Spártának is becézik.
Szemrevaló kocsma volt, egyszerre magyarosan retro és a fenn említetten amerikai filmes utánérzésű is. Játékos formájú faboxokkal bírt. Nagy ablakairól a félig lehúzott redőnyök jelentőségteljes árnyjátékot vetettek az eseménytérre.
A méretes szobanövények és az akvárium élettel töltötték meg. Tipikus felüdítő betérő egy átutazó számára is. Elgondolkodó helyszín két fontos történés között, használták is erre. Morfondírozás kávé, narancslé vagy sör mellett. Még okostelefon sem kellett hozzá.
Kiterjedt Borsodis sörválaszték volt csapon és üdítőket is naprakészen tartottak. Az olaszrizlingjükből (150Ft/dl) a hosszúlépés kifejezetten ízlett. A bőséges étlappal szimpatizáltam leginkább: hamburgerek, hot-dogok nagy választékban, de a gyros tálig és a rántott sajtig is eljutunk. A csilis babos hamburger vagy óriás melegszendvics nem is hagyott érintetlenül, választanom kellett. A pultos Dalma tanácsára, a melegszendvicset vittem. Egyedi falat volt, vajas-sonkás szokványos alapon édes-csípős szószos bab. Erre emlékezni fogok.
Volt egy belső terem nagy biliárdasztalokkal, egyéb kocsmasportokkal, zenegéppel. Ez meg amerikai filmes iskolai báltermet idézett meg bennem: félre a biliárdasztalokkal, induljon a tánc, mindjárt bálkirálynőt hirdetünk!
Ajánlom ezt a miliőt átélni bárkinek, aki erre jár. Derűsen emlékszem vissza, éjjel elhaladva mellette pedig nagy életet láttam itt megvillanni.
2. Hello Café – Pacal a modern nő lelkéből
A Főtér meghatározó épülete a József Attila Művelődési és Konferencia Központ, amelyben a Hello Café üzemel.
Megjelenésre teljesen megfelel a Café besorolásnak. Fehér, élére vasaltan, kimérten elegáns. Minden ceruzaszoknya-kosztümös nőnek is örömére lehet.
Viszont italozásra is használható, életteli teli bárpulttal, széles és nem snassz borválasztékkal rendelkezik (200-430 Ft/dl volt).
A hátsó fal szombat éjjeli bulit kihívóan előrevetítő whiskeys üveges polcdíszítése pedig kacsintó, cinkos bűnösséget csempész a nappali kávézás és falatozás polgári élményébe. Éjjel pedig megmutatja, hogy nem csak nappal legény és színesben villódzik:
Látszik, hogy progresszív, kreatív kezekben van a hely. Az üzletvezető, Ildikó, akivel összefutottunk szívén viseli és folyamatosan újít. Ő leginkább a bisztró profilt domborítaná. Már most is kínálnak csavaros fogásokat kávék tekintetében (például olasz piskótakávé, csilis kávé, levendulás tejes kávé) és ételek tekintetében is (például jalapeno mártásos csirke vagy kis grillkolbászok salátákkal), de már gondolkozik a következő nagy durranáson, valamin, ami még nem volt. Az éjjeli buliba is visszanéztünk, megtelt a hely fiatalokkal, fiú azért jóval több volt, mint lány, szúrópróba szerű villámstatisztika: 18 fiúra jutott 3 lány az közeli asztaloknál. A táncparketten már kiegyenlített volt az arány: 5-5. Mindenki divatos, megkomponált, ezzel együtt felszabadultan buliztak.
3. Amstel Söröző – Törzsvendég klub
A neve elárulja, hogy az Amstel Söröző letűnt korszak öröksége. A kilencvenes évek közepéből származik. Hiába a holland sörös keresztsége, ez volt a talán a leginkább régi amerikai filmes belterű kocsma.
Amerikai show műsorokat sugárzott a TV is, a boxok, a függönyök és a bár pedig a vizuális élményt társították hozzá. Rezes lábtartón támaszkodó, a pultossal cimborázó vendégek jelentették a szombat délutáni kocsmaélet velejét. Örömmel üdvözölték egymást. A pultos lány előre rápihenve az esti dömpingre a nappali eseménytérből kicsit kivonta magát, de rendelésre mindig pattant, és minden felszólításra frappánsan reagált. Közben néma akváriumi halak úszkáltak a pult egyik végében. Hiába vonult ki a keresztapa, az Amstel sör Magyarországról, ez a söröző továbbra is hűen tiszteleg neki: többször fellelhető a látványos tapétán, ami egy futó pillantásra ügyesen elhiteti veled, hogy tényleg képek sokasága lóg a falon. Illetve a pult mögött is kiszúrhatók Amsteles ereklyék.
Itt volt Dreher választék, sőt még Csiki sör is. Hétvégente elvileg a legkitartóbb helyek egyike, de bennünket most nem itt ért(ek) az esti buli(k). Pozitívum, hogy a szomszéd Dixie Csirkéből helyben fogyasztásra áthozhatod a kaját, csirkés szendvicsvariációkat, retró hamburgert vagy hot-dogot, az én esetemben halburgert pirított hagymával.
Búcsúkép kívülről, ahogy már kevésbé Amerikás az Amstel. Ám szerencsére az nem is kritérium ahhoz, hogy egy kellemes törzsvendéges kocsma legyen. Egy fix pont a városban. (Jobbra a Dixie Csirke:)
4. DEN CAFÉ Söröző és Pizzéria – A holland cowboyok itt dőzsölnének
Az esti és éjjel salgótarjáni kocsmákat már egyik legrendszeresebb Kocsmaturista társammal, Katona Csabával jártam be. A következő állomás, a DEN CAFE első benyomásai: hollandos elnevezés, western kocsmás küllem.
Belülről inkább a hollandos irányba dőlt a mérleg a rájuk jellemző barna kocsmás (bruin café) hangulattól.
Azon a szombat estén (22:00 körül) azonban egészen kevés vendéget találtunk. Rajtunk kívül ketten szépen megtermett, gusztusos pizzát ettek a sarokban, két ázsiai származású férfi pedig italaik felett pörgött hevesen valami általunk kikódolatlanul maradt témában. Kötve hiszem, hogy ez az általános létszám, mert itt adott egy olyan barátságos hangulat, hogy szívesen térj be. Erre sokan fogékonyak. Ráadásul kiegyensúlyozott kombinációnak tűnt egy italozó és egy falatozó között (terjedelmes étlap, összetett italkínálat, sok székes bárpult, de rajta fánk!). Talán a cudar idő miatt voltak kevesen, talán azért, mert a pizzát vacsorázó vendégek java már emésztő üzemmódban távozott. Minket viszont megfogott a harmonikus színekkel és anyagokkal, a keretezett, nem szokványos retróplakátokkal, amik közül egy-egy térbeli objektummal volt feldobva, például kávés csomag, matrózcsomó.
A pincébe is érdemes lenézni, külön hangulata van és egy régi bárpultja jófej HARD DRINK felirattal.
5. SVEJK Söröző – Előnyugdíjban a derék katona?
Sikerült üzemben elcsípnünk, ami nagy dolog, mert a dicső múlttal rendelkező söröző már csak hétvégi műszakban működik, pénteken és szombaton nyit ki délután 14:00-től 23:00-ig.
Bár az ikonikus derék katonával egyfelől szinte biztosra lehet menni, másfelől a salgótarjáni Svejk mégsem haladt a korral a nem hitelrontó módon sem, így olyan, mintha egy évtizedekkel ezelőtti kocsmába lépnétek be ott. „Visszatekintés-mintázatú” függönyök, presszós kerekasztalok textilabrosszal és a kilencvenes évek cukrászdáinak székdízájnja fogad.
Ez nem vádpont, hiszen a mi nosztalgikus érzetű elménknek ez így is vonzó, de a fiatalok körében már bőven megosztó. Helyben is panaszkodtak a népszerűségesére, és csak hárman másik vendég volt benn éjjel, miközben a szomszédos Spatenből csak folytak ki az emberek. Így nem igazán kaptunk kerek képet, de a Facebook oldal alapján DJ-s és karaokee bulik is szoktak itt lenni, nyáron pedig terasz. Ezen alkalmakkor törvényszerűen másnak kell lennie. A jóval idősebb korosztályt, aki nem ezekben a bulis órákban van topon, pedig otthon érezhetné magát itt, ez a nyitva tartás jobbára távol tartja. Cserébe az italkínálat részint egészen naprakész volt, de cseh söröket nem találtunk. Svejk a galériárán képviseltette magát körbefutó képregényes sormintában. Itt ajánlom a körülnézést, mert itt vannak az egyedibb részletek (és a csócsó).
6. Bombo Mulató – Ahova az árva fiú visszajár
Miután elkéstünk a 4Birtok esemény rendezvényfotósának a szülinapjáról a Konyakozóban, elindultunk a Főtér irányába, de felcsáboltunk egy lépcsőn a tetejéről szóló zene hallatán és egy olyan helyet találtunk, amire nem számítottunk, de amire mégis felkészültek voltunk. A Bombo Mulató szintén egy retró épület második emeletén helyezkedett el és már a lépcsőfordulóban előrejelezte önmagát kihelyezett benti bútorokkal. Szólt bentről a dinom-dánom. Közepes mértékű embercsoport táncolt, párban vagy csoportosan, de akár szólóban parkett ördöge koreográfiában is. A tágas termet L alakban boxok szegélyezték. A pultnál nehéz volt rendelni a hangos zenétől, de az kiderült, hogy bor akkor nem volt, így a sör és vodkanarancs kombóra mentünk rá.
A részben piros falak és főleg a pultról alálógó piros füstüveg talpas poharak finom félvilági hangulatot nyújtottak. Szép lassan, de annál jobban becsatlakoztunk a táncba is. A piros-kék-zöld diszkófények szaladgáltak. A színpadon égő szenvedéllyel játszó billentyűs ült, ahogy illik. „Bombó Józsi”, a hely egyik tulajdonosa pedig a kék zakójához árnyalati pontossággal illő kék mikrofonnal kísérte: szólt Árvafiú, az Aranyeső és a többi mulatós sláger. Roptuk! A buli élő közvetítéssel ment a Facebookra. Szinkronúsztak a képernyőn a szíves lájkok.
Tesók és testvérek lettünk. A közönség nyitott és spannolós volt. Józsi is, aki 18 éve tart már ki a szórakoztató iparban. Bár szerintünk nagy buli volt, ő keveselte a népet, de aki ott volt annál jobban megbecsülte. Ritka mód szemmel tartotta szóval a közönségét, mindenki jólétét figyelte. A szülinapos nagy becsben lett megünnepelve. Józsi azt mesélte, hogy ha Egerben tartott hasonló bulit, teltház volt és hívták vissza, ahogy több helyre is. Külföldön is szórakoztatott, például Spanyolországban. Olaszország meg a mindene, de ezek csak alkalmak. Inkább a helyi éjszakai életet támogatná. Mondta, hogy romaként nehéz, mert sok az elhatároló, de örül neki hogy nem csak romák járnak a bulijába. Valóban nem és vegyes párok is jöttek. Szorítunk, hogy menjen még sokáig így, sőt jobban a Bombó buligyár.
Nyitva pénteken és szombaton hajnali bulikezdéstől hajnali 4:00-ig.
7. Kálvária – Dombalatti talpalatnyi
Csabával a búcsúállomásunk másnap a Kálvária kávézó volt, a salgótarjáni Kálvária domb alatt, a belváros peremén. A búcsúitalunk természetesen nem kávé volt. Én még maradtam. A Kálvária amúgy egy kellemes, egyszerű kis ivó egy kilenc emeletes ház aljában. Meg lett toldva egy külön biliárdteremmel és egy kirívóan mutatós, környezetébe messziről jött falusi bájat csempésző fedett terasszal, klasszikus tulipánmintás teraszkorláttal.
Délelőtt érkeztünk, amikor is talán a vasárnapi ebéd helyett magukba merülve ücsörgő magányosok és a húsleves főzés idejére (ön)száműzött férjurak cinkos szövetségeinek csendélete töltötte meg a teret.
Állandó jövés-menéssel, és belterjesség pozitív értelmű érzetével szembesültünk, jobbára biztató arcú, kedves vendégekkel, akik be és kilépéskor nagyot köszöntek nekünk is. Nők is voltak jelen. Kajának nem volt nyomva, húslevesre vélhetően haza kellett menni, de a méretéhez képest derék italválaszték volt és különösen baráti árak: 5cl unicum 600 Ft körül volt.
8. Jäger Söröző és Kisvendéglő – Bechameles gyomorkeserű
A Jäger már a városból kifelé vezető úton található elegáns családi házban egy nagy party- és barbecue-terasszal.
1990-ben alapult. Látszik a logóján a gondos önmenedzsment.
Két profilú helyszín: alul kocsma, az elegánsabb felső szinten pedig hétköznaponként ebédeltetés zajlik. Esténként és hétvégente az éttermi rész is a kocsmavendégeké. Fajsúlyos, nagy ívű hely. Egyik vendége állította róla, hogy ugyanez Pesten szuperül menne. Az én szememben a stílusa nem volt 2018-as naprakész trendkövető, viszont kellemes és sajátos egyveleg: a kisvárosi német kocsmás jelleg keveredett finom kávéházas vonásokkal (<világos lámpaburák, tapéta, itt is fekete-fehér képek a régi városról).
Ezt az összetettséget fokozta a sportkocsma-hatás: régi tabló egy egykori dicső tarjáni fociválogatottról és jelenkori délutáni bandázós meccsnézés azon a színtéren, ahol körömcipők kopoghatnak felfelé menüzni hétköznap ebédidőben. Ekkor főleg idősebb vendégek csoportosultak, de szállingózott néhány fiatal.
A pultfőnök, Hajni elmesélte, hogy esténként viszont inkább a fiataloké a terep és hogy nagyon jó a közönség. A vendégek elég kreatívnak is tűnnek a forgalomba is került speciális vendégkoktélok és helyi saját italozós játékok (például orosz rulett) alapján. Állítólag a főnökség is példásan aktívan tartja a közönséget és rendszeres programokat szervez: terasznyitó, teraszzáró bográcsozás, bulik törzsvendégek születés és névnapján. Aki hétköznap jár erre, az ebédet is letesztelheti, az ára már biztosan vonzó: ekkoriban két fogás 750 Ft volt.
Nyitva vasárnap és hétköznap: 22:00-ig, pénteken éjfélig, szombaton 23:00-ig.
9. Konyakozó Pub és Pizzéria – Salgótarján egyik kedvence
A városban töltött 30 órám alatt a Konyakozó tűnt Salgótarján legnépszerűbb kocsmájának. A legtöbbet ajánlották, említették, dicsérték. A korábbi „Dreher” a főút mentén található, nagy keresztezősnél.
Pizzéria profillal és biliárdteremmel közös közeg, de bárszékekkel bőségesen körbevett pultja intenzív báréletet is biztosít. Az egykori „Gösser” vendéglő-bútorszettel lett berendezve: ólomüveg felső pultelem, „csöcslámpa” a bárban, zöld bársonyos pamlagülések. Egy sokfelé kocsmázott szemnek hasonló többé-kevésbé hasonló több helyen is visszaköszön: Ferdinánd Monarchia Étterem és Cseh Sörház, a Stardust Százhalombattán vagy a korábbi Vakmacska – ma Mateo’s Whiskey Bar, stb.
Ezt a szűkebb körben klasszikust keretet egyedien dobták fel a nagyvilági örök klasszikus „piros kockás” terítők. Vasárnap délután inkább a pizzéria profil pulzált. Jobbára fiatal vegyes társaságok ettek-ittak és biliárdoztak ekkor, és nem párok. Persze a pultnál is ültek, az egyedül érkezettek követték a TV adást és beszélgettek, jobbára a pultoshölggyel, kicsit akár egymással is. Egy kalapos öreg úr is beesett a feleségével: még egy piccolót az én drágámnak – egészítette ki a rendelését.
Borból volt választék és be is lett mutatva. Pálinkákból a Panyolait ajánlották, a sörcsapok pedig a Borsodi Sörgyár kínálatára (>Staropramen, Stella is) épültek. A kirakatüvegen olvastam azt is, hogy kézműves sörök, de a megkérdezett jelenlévőknek ilyesmiről se emléke, se tudomása nem volt. A Konyakozó név sem értendő szó szerint, a tulajdonos becenevéből ered az elnevezés. A pizzáik viszont jó áron és bőséges választékban futnak, és sokat hozzátehetnek a Konyakozó értékéhez. Nekem már nem maradt időm kipróbálni, de kívánatos a helyszín ahhoz, hogy egyél is ott egy jót, ahogy akár súlyosabb események társasági ünneplésére is. Népszerűségének receptje az lehet, hogy fiataloknak is befogadható, de egyúttal felnőtt helyszín is. Első benyomásra egy békebeli, barátságos környezet vidám vendégekkel, ahol jól esik megpihenni, nézelődni. A többi titkot egy itteni szombat este és egy harapás pizza rejti.
Azzal számoljatok, hogy hétvégén is csak éjfélig van nyitva.
+1 Ráadás: CZZ Vendéglő – Csináld magad vasárnapi gábli az ideális helyen
A legnagyobb műkedvelői rajongásomat Salgótarjánban pont nem egy kocsma, hanem egy kisvendéglő váltotta ki. A CZZ igaz szerelem! Vasárnap reggel az utca túloldaláról mentünk át érte még duóban, amikor kiszúrtuk a komikusan hangzó két literes családi csontleves akciót. Belépés előtt az iskolai menzástól a kínai étterem fílingig bármit el tudtunk képzelni odabenn.
Ám ahogy Tibor ránk bentről ajtót nyitó invitálására átléptük a küszöböt, rögtön láttuk, hogy személyes mennyországunkba érkeztünk. Leírva nem is hangzik olyan vonzón, mint ahogy valóságban mutat, ugyanis sárgában és almazöldben pompázott és láss csodát, mégis ízléses volt. De mennyire! „Kockás abroszos” terítés, sok faburkolat. A felsoroltak kombinálásától friss és vidám tér.
Az étkeztetős vendéglátás egyik legkedvesebb formája számomra, a hagyományos kisvendéglő. Kocsmaturista szemmel ez az éttermek kocsmája. Főleg ennyi plusszal, mint a CZZ-ben: Finom kávé, kedves kiszolgálás. Az étlap elolvasása után pedig örökké akartam élni, hogy mindet kipróbálhassam és újraehessem. Csaba a környékre jellemző Orja levessel nyitott; de akkora adaggal 500 Ft-ért, hogy főételnek is elmegy, ellensúlynak egy magyarosnak és hagyományőrzőnek tűnő helyen egészen sci-fi eledelként ható könnyű garnéla-nyárssal kontrázott. Én egy bacon-ös, fetasajtos, paradicsomos csirkét választottam, ami pont olyan jó volt, mint ahogy hangzik. Ráadásul emberes, két pofára való adag, ami párolt zöldség körettel is 1500 Ft-ban megállt.
Árak és érték egyszerre vettek le a lábamról. Ez egy olyan hely, ami még az egyik helyről másikra menő mániákus kísérletezőkedvet is elcsitítja. Ide akár egy egész napra beköltöznék. Csaba szerint ez felért egy vasárnapi gáblival 11:00 körül – ebédnek reggeli, reggelinek ebéd.
További is van, ugyanis a CZZ Vendéglő olyan kincsekkel volt ellátva falon és polcon, hogy egy romkocsma is megirigyelhetné. És sablonos lomdíszek helyett valódi érdekességet találtunk: régi gyerek-bababútorok, évtizedes vendéglátós könyvek és Nógrád megyei helytörténeti cikk keretben, palóc népviseletes babák.
Tibort megkérdeztük, hogy honnét vannak: – Az asszony kidobta őket a garázsból – felelte. Arról is mesélt, hogy egyszer egy bácsi megkérdezte, hogy hozhat-e ő is régiséget. Igent kapott, majd visszajött a szintén hetvenes feleségével, mondván, hogy „itt az én régiségem, elhoztam”. Rákérdeztem Tibornál, hogy ő-e a házi úr. – Itt a vendég a házi úr – felelte. Arra sem válaszolt pontosan, hogy mióta van a hely: – Tizenéve vagy huszonéve… Csaba szerint az ilyen eltökélt vendéglátós nem számolgat, ez a külsős kíváncsisága. Ő csak teszi a dolgát.
Mindenesetre a CZZ kisvendéglő kategóriában az egyik országos kedvencem lett.
Salgótarján 2018
Jó volt Salgótarjában lenni, sok jó emléket szereztem rövid idő alatt, de tudom, hogy ez a könnyű módja és én sem állíthatom, hogy lelkesen költöznék oda. Kettős élmény ez, mert átéltem egy egy egyedi stílusú várost szép környezetben, de ezzel együtt könnyen átérezhető az is, hogy miért panaszosak a lakói. Ez az új identitás keresés ideje: egy korábbi funkcióját vesztett, de más szempontból jó adottságú város megpróbálja új alapokra helyezni magát, a kiemelkedő természeti környezetére és annak turizmusára építve. Ez egy olyan küldetés amiért nagyon szorítok, de azt is látom, hogy kemény kérdéskör, hogy mekkora szerepet tud ebben vállalni maga a város és mekkora szelet jut neki belőle. Ráadásul a pont a természet és a régi várak iránt érdeklődő látogatóról kevésbé valószínűsíthető, hogy ugyanannyira fogékony az egykor reprezentatív és kiemelkedő szocialista városkép iránt. Szomorú ellentmondás, hogy ez a korszakos örökség ilyen gyorsan lett mostoha retróvá, valahol a mai modern és az örök reneszánszt élő macskaköves, klasszikus kis házas óvárosok között félúton. Szorítok a már folyó kampányoknak és az új ötleteknek, hogy találjon új önmagára Salgótarján. Azt biztosan mellé tudom tenni, hogy félni nem kell tőle, és aki idelátogat, egy jó hétvégét tölthet el azzal együtt, hogy bejön a Geoparkból és a várakból a városba is. Salgótarján kocsmái nem lelakottak, vendéglőszintű helyei nagyon szerethetőek, és még bulizni is van hol, szélső értékek mentén.
Kedves Kocsmaturista!
S.tarjániként a cikked közepe érdekelt igazán (a kocsmák bemutatása) és azt kell mondanom, hogy őszintén irigylem a pozitív szemléletedet 😀
Ilyen polkorekten nyilatkozni a városról nekem fizikai fájdalmat okozott volna. A kommunista/szocialista gazdaságpolitikai tökéletes negatív példája a település, az erőltetett tervgazdálkodásnak („itt márpedig nehézipar lesz, ha mindenki beledöglik is!”) hála, a rendszerváltás óta itt csak munkanélküliség terem, semmi más. Ez látszik a kocsmákon is. A főiskola bezárása után a szórakozóhelyek egy fontos és hatalmas méretű részét veszítették el (18-25 év közötti fiatalok), akik most más városokban növelik a kocsmák bevételeit. Addig 4 nagyobb szórakozó hely volt és legalább 2-szer ennyi kocsma. A fentebb említett Svejk kocsma alig tudott bezárni hétvégente hajnalba!
Azóta minden kocsma rohad le, de ez nem csoda, ma már tized akkora bevételük van, szinte semmit se fejlődtek az elmúlt 10 évben.
Kedves Laur.
Köszönöm a hozzászólást. A jelen helyzetet szerintem annyira nem is látjuk másképp, csak más kontextusban kezeljük. Én más városok, más kocsmák tapasztalatihoz mérem azt, amit látok, cserébe nem tudom személyesen régi Salgótarjánhoz mérni (de nem lep meg, amit mondasz, mert beszélgettem több helyivel látogatás előtt, közben és azóta). Tetejében ugye személyes érintettségem sincs. Bár hozzáteszem, intenzívebb hatással volt rám Salgótarján és több gondolatot és kíváncsiságot hagyott hátra, mint egy olyan város, ami egyértelműen csak tetszik. A meglátogatott kocsmák és vegyes profilú helyek többsége viszont tényleg nem számít lepusztultnak országos viszonylatban sok más város régi kocsmáihoz képest. Sokkal rosszabb szélső példákat ismerek másfelé. Bár ez az első merítés később még itt is kiegészülhet, eléggé a belvárosban jártam csak. A nagyarányú kocsmabezárás, átalakítás-hullám országos jelenség (ahogy Szlovákiában is). Az inkább a feltűnőbb különbség, hogy Salgótarjánban nincs képviselője az új hullámnak, a jelenkori stílusoknak.
Tetszik az írás, de az elején van egy tévedés benne, Salgótarján a MODERN építészet mintapéldánya, nem a szocreálé. Nem kell, hogy tetsszen, de a pontosság kedvéért ideírtam. További tartalmas túrákat 🙂
Köszönöm a figyelmeztetést. Igyekszem minél kevesebb tárgyi tévedéssel írni a kapcsolódó témákban is. A modern építészeti stílusnak még tudatában is voltam. Utánaolvastam Salgótarján építészetének és beszélgettem is róla, de a mai köznyelvben élő áthallásai miatt végül direkt nem használtam a modern a szót. Még tépelődtem is rajta. A „szocreál” szó használatával valóban belesétáltam a csak gyakori, de téves népi képzettársítás csapdájába. Már hiteltelen lenne átírni, de szerencsére nem konkrétan az építészetet neveztem annak. Viszont ezentúl óvatosabban bánok vele. Nincs tisztem felvállalni az építészeti népnevelés szerepkörét, távol állok tőle, de önnevelést mindig alkalmazok, ha kell. Ahogy a kocsmákból, úgy a hozzászólásokból is sokat lehet tanulni, inspirálódni.