Érdekes felkérésre mondtam igent nemrég. Siófok idén ünnepli várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulóját, és ennek apropóján is szívesen frissítené a róla élő képet a fejekben. Nyáron féktelen buliváros, a többi évszakban pedig unalmas és nincs ott mit csinálni? Elmentem hát szembesülni, hogy hogy mutat Siófok tavasszal, egy április közepén. Nyilván túlnyomóan saját Kocsmaturista szemszögemből gyűjtöttem élményt.
(Siófokról már volt egy 2016-os írásgyűjteményem, ami ITT olvasható!)
(Bár a városválasztás ezúttal szponzorált, a bejegyzésben szereplő vendéglátó helyeket szokásos módon spontán / pártatlan ajánlásra, bejelentkezés nélkül válogattam. Az élménybeszámolókban senki sem befolyásolt.)
(FIGYELEM: az írás hosszú, de az alcímek által jól elkülöníthető részekre bomlik. Így mindenki könnyen a maga érdeklődéséhez görgethet.)
Az első siófoki tavaszi képkockák
A hirtelen jött tavaszi nyárra az előzmények alapján senki nem készült. Így április derekán, hétköznap délutáni érkezéssel egy átlagos nyüzsgésű középvárosba érkeztem. A Balaton közelségét persze rögtön lehetett érezni a levegőben. Itt a varjúkárogást is előbb tudod be a sirályoknak. Elindultam a kedvelt Kálmán Imre sétány felé és bevallom, itt megijedtem. A nyári pezsgéséhez képest az volt az érzésem, mintha csak páran maradtunk volna ki egy evakuálásból. Néhány korai turista kószált csak és hagyta, hogy félig-meddig szenvtelen rácsodálkozását a megkopott, de mutatós homlokzatokra az objektíve fejezze be helyette.
A kód neve: Siófok tavasszal
A küldetésem nagyjából úgy hangzott, hogy „Ne csinálj semmit másképp, mint máskor. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy ugyanazzal a módszerrel, mint máskor, mit találsz ott tavasszal. Ha semmit, akkor az az igazság és az a tanulság!”. Direkt nem akkor kellett mennem, amikor felhajtás van, hiszen ezt a látogatást nem a programturizmusnak rendeltük alá. Ez nagyon szimpatikus volt, és saját eredeti törekvéseimmel is egy irányba mutatott. A projekt egyik szlogenje: Itt kezdődik a Balaton. Én azt is akartam látni, hogy mikor kezdődik a Balaton és mi kezdődik a Balatonon túl Siófokon tavasszal.
Kora este kezdtem a felfedezés velejét. Először a Balaton irányába csábultam. Érdekelt, mit találok már nyitva a partnál. Az emberi forgatag hiányában jobban lehet ilyenkor a részletekre figyelni. Eleve jó felütést ad Siófok üdülőkörzetének, hogy öreg platánfák és régi villák között vezet út a partra.
A jó időre hangoló, idilli Jókai park még soha korábban nem körvonalazódott számomra ilyen egyöntetűségben. A Petőfi sétány nyári összképének bevallottan nem vagyok nagy barátja, de rajta tartom a szememet és bizalommal figyelem az elmozdulásokat a világában. Most még üresen tátongott, egyáltalán nem lopta el a show-t, így egyéb nyomvonalakra terelődött a figyelem.
A közvetlen partszakaszt az elhivatottabb hódolói természetesen már ekkor birtokba vették: szerelmesek, régi barátnők, bandázó fiatalok, kutyások, kisgyerekes családok, a látogató rokont vagy üzlettársat vízhez hívó helyiek. A hattyúknak pedig már most nyár volt. Szégyentelen giccsességgel kettő még szívalakot is formált a nyakával. Hát hol vannak a régi erkölcsök?
Siófoki kocsmák tavasszal – Első nap
Cocktail-Drink – Az ország első koktélbárja? (#1)
Az alvó nyári útvonalak helyett az általam eddig hanyagolt Mártírok útját kezdtem el feltérképezni. Ott csillant fel leginkább az élet. A park egy szegletében az egyszerűen Cocktail-Drink névvel illetett egység világolt. Kényelmes teraszán fiatal lánykoszorú, vasalt szőke hajakat dobálva. Mint kiderült még középiskolások és az érettségiről beszélgettek, egyúttal magyarázva ezzel az általuk fogyasztott szimpla üdítőket. A benti tér harmonikus, de feltételezem minden szándékosságot nélkülözve eklektikus is. A bárrészleg bárosan megvilágított, csillogó üvegektől roskadozó polcain minden jelenlevő rád kacsint villanyfény színű szemével. A felső sávban ódon sárga ólomüveg gondoskodik a fennkölt kocsmaromantikáról. A hosszan hátranyúló pult végső traktusában megjelenik a mai kor incselkedése a közönséggel a különböző üvegformákba tuszkolt parafadugók formájában. Alatta kisebb gusztusos falatok kéretik magukat a pulton.
Hátul már úgy fest a színtér, mint egy teaház, fonott bútorokkal, félhomályba mártózó virágos polcokkal. Jobb nekem az én sarkomba, ahol a sötétebb fa pult és a kicsit viseltes bárszékek pacsizósabban szólnak hozzám. – Az ország első koktélbárja – meséli róla Zsuzsi pultban – ennek nagy hirtelen nem találtam online nyomát, mindenesetre a koktélok most is zörögve készülnek a sorakozva szépítkeznek a felszolgálódáshoz. 180 féle közül lehet választani és 1600 Ft körül már van választék. – A borok is csak minőségiek, még a fröccsbor is az – tudom meg. Egyúttal drágább is volt a nekem megszokottnál: 590 Ft. Viszont a szódát elegánsan külön korsóban hozták hozzá, és nem számolták fel külön. Nyáron kisüzemi sörök is várhatóak itt a Hedontól a nagyobb élet mellé. Bár egész éves helyről van szó, egy áprilisi csütörtökön még kicsit bágyadt volt, de elkapta az kíváncsiságomat, hogy milyen lehet nyáron. Arról meg folyamatosan emlékezetes marad, hogy ez volt az 1200. Kocsmaturista állomás.
La Stilo Bar a Mustafában – Kemencés gyros korcsolyák (#2)
Következő helyszínen egy egész birodalomba csöppentem Mustafa gyűjtőnéven (1993 óta üzemel). Bár többféle hangulatú és főprofilú szakaszból állt, húzótermékként a „kemencés gyros” köszön leggyakrabban. „Lapozgatva” a különböző félig nyitott termeit, természetes a bárjában ültem le, ami külön La Stilo Bar néven fut 2013 óta.
Naprakész dekoráció, jó lámpatest és megvilágítás, áramvonalas falminta, az évek alatt elunt helyett (és kicsit mellett) formásabb, komponáltabb rattanbútorok jellemzik. Aktívan egészíti ki az összképet a szomszédos látványkonyhájának szép, színes marokkói stílusú csempéje. A minden idők halhatatlan Miami sztereotípiái pedig neonul kommunikáló koktélreklámokban vannak jelen. Siófokon hangosnak tűnik a koktél jelenség.
Hosszúlépést ittam 490 Ft-ért, és nem álltam ellen a kemencés gyros-nak sem, olyan szépen beszéltek róla, de az elégedettségem engem is meglepett. Jó üzlet 800 Ft-ért – nagyon finom puha és ropogós kenyértészta (leginkább a pljeskavica lepényére emlékeztetett), váratlan feta sajt és olíva automatikusan, és ropogós, sok hús. Az értékkülönbség egy találomra választott utcai vagy aluljárós gyroshoz képest nagyobb volt az árkülönbségnél.
Közben megfigyeltem a választékos képes étlapot, a Dreher sörcsapokat és a többségében még helyi embereket, akik itt tanyáztak. Mintha épp a Szelíd motorosok ültek volna mellettem. A személyzet a többséget név szerint üdvözölte, ismerve a fogyasztási szokásait, mint egy törzskocsmában. Talán kicsit földönkívüli is voltam itt, korai hétköznapi vendégként. Ilyenkor olyan itt, mintha apu megvette volna neked a várost, mintha lenne egy saját Balaton szimulációd! Nincs futószalag élmény, mesélnek, kedvedben járnak, még nem fáradtak, még nem ingerültek. De már ott a szezon a nyomukban.
A „Szezon” úgy hangzik Siófokon tavasszal, mint egy megjövendölt Isten, akinek várják és félik következő eljöttét. Aki áld, de áldozatot is szed. Készülnek rá, a Szezon előtti időkben vibrál a feszültség a levegőben. A La Stilo Barban is hallom a kollégák elköszönését:
– Jó pihenést tesó!
– Majd novemberben…
(a Mustafának hamarosan újabb egysége nyílik Cseho Garden néven. Érdeklődve várjuk!)
Gelato Show – A fagyizó diszkó (#3)
A megkérdezettek a belváros irányába biztattak tovább, így átléptem a Siófokon szinte városon belüli városhatárt jelentő síneket. Útközben hallgattam az aranyszabályomra: menj mindig oda, ahol a zene szól! A Fő téren egy Gelato (fagyi) szóval operáló egységet elsőre egy kisujjkitartós cukrászdának képzelnék.
Ám vagány zenék szóltak, egy női többségű derűs társaság honolt a kinti bútorokon. Kiderült, hogy már csak privát parti folyik belsősökkel és hozzátartozóikkal, nincs már vendégkiszolgálás, de vadigenként mégis meghívtak egy hosszúlépésre. A mellettük lévő asztalhoz, szinte mint páholyba ültem, figyelve az épp zajló jeleneteket. Rokonszenves életvidámság, összeszokottság, összetartás és egyre több összeszólalás velem. Majd átültettek az asztalukhoz. Addigra már összeállít a kép, az elegáns szőke Csilla a helyi főnökasszony, aki Budapestről jött ide álmot építeni. A két lányának csak „mami”, akik közül az egyik, Bianka a másik egységet viszi Szabadifürdőn. Ott volt még régi csapattag Rita és további kollégák, barátok és párok.
Nagy volt a buli, benn, ahol amúgy is diszkófény szaladgált, a lányok sokszor táncolni kezdtek.
– Fagyizó diszkó? – kérdeztem Biankát.
– Télen viccen kívül az – felelte.
Márciustól októberig üzemel és idén még át is alakítják, hogy jobban menjen.
Visszanéztem a buli képeiket és itt mindig történik valami ötletes, az év minden eseményéről megemlékeznek. Bár alapjáraton fagyizó és kávézó, ennek ellenére van alkoholprofil: csapolt sör, pezsgők, koktélok. Szemkerekítően jó a kávéjuk, Perfero kávé – most ismerkedtem meg vele. Télen pedig forralt bor mellett volt idehaza ritka forralt sörük, és a bisztró kajafronton is váratlanul színesek: velős pirítós, lecsó, stb.
Csilla hozzáállása az volt, hogy a Vendéglátás legyen Nagybetűs és hogy a munkából nem vehet el a jókedv, de hozzá tehet. Ő sem szereti, ha vigyázva állnak egy étteremben: – Ha mi jókedvűek vagyunk, a vendég is az.
Egy összetett hely, ahol a semmiből szinte szélsőségesen jófejek voltak velem, pedig nagyon soká került szóba, hogy egyáltalán mit csinálok én itt. Visszajártam a következő napokban is. Ők várják a nyarat és örültek, hogy szombaton szinte annyira tele volt a terasz, mint júniusban. Az én profilomtól az egyik legjobban elütő állomás idáig, mégis teljes értékűként számolom, hiszen nekem kocsmaélményem volt itt. Nem Fagyizóturista vagyok, de ha előbb ér az élmény, mint a 2015-ös Maxi bar Opatijában, ki tudja, talán most az lennék. Pedig pont olyan székeket használnak odabenn, amiket alapból nem komázok. Talán eddig kevés jó emlék fűzött hozzájuk, de itt a bizonyíték, elsősorban nem a székek számítanak:
Siófoki tavaszi kocsmák – Második nap délelőtt
A másnapi városi élményt egy futással kezdtem. Ha hosszan akarsz vízparton futni Siófokon jobb előre kell készülni, hogy hol teszed. Én terv nélkül a belvárossal egy vonalban lévő szakaszon gyorsan ütköztem strand- / szálloda kerítésbe vagy Sió csatornába. A futás után nyugatról sétáltam a központ felé, amikor az egyik ház árkádjai alatt váratlanul alighanem Siófok legretróbb kiskocsmája, a Kiskulacs fogadott.
Kiskulacs Büfé – Napközbeni múltidéző (#4)
Az árkádok alól kényelmesen kinyújtózó teraszán mindennapi élet zajlott, szórtan ültek, álltak, cigiztek a népek. Főleg nyugdíjasok és középkorúak. Morajlott a beszélgetés, de pohárba kapaszkodós távolba meredést is tanúsítok. Az első figyelemfelkeltő tényező ez a falfestmény volt:
– Mi a három kívánságod?
– Sör, bor, pálinka a Kiskulacs Büfében
A kocsmába lépve évtizedeket ugrunk vissza az időben. Jól eső formák, színek, anyagok a várják a meghagyott, ma már visszatekintő vidékies kiskocsma stílus kedvelőit. Zöldre festett, komplex fakeret övezi a pultot, a névhez hű míves kulacsok lógnak erre-arra. Egy-két másik dekor-tárgyként funkcionáló falusias háztartási kelléken is megakadhat a szem. A szokásos mintájú cementlap nem a szokásos színben virít a talpunk alatt: piros-fehér-zöld.
A vendégkörnél jóval fiatalabb Andi van a pultban. Beszédes a társasággal. A kávé meglepően finom. A fröccs jól csúszik, a vendégek többen is beszélgetnek velem a teraszon. Valaki ellesi a fényképzés ötletét és ő kattintgatni kezd. Andi szerint fiatalok egyáltalán nem járnak, ez egy nappali társalkodó, ami este 8:00-kor be is zár. Azért betért egy anya is három gyerekével üdítőkre, és jött-ment egy-két fiatalabb srác is, de nem ez dívik. Az a fajta rétegkocsma, ami egyre fogy az országban. Itt az fogja jól érezni magát, aki direkt erre fogékony vagy kíváncsi.
Spontán út a bakancslistás Balaton Sörözőbe (#5)
A Balaton Sörözőt az első siófoki köröm után írtam bakancslistásra, mint akkor kimaradt állomást, mégsem nem ismertem fel, amikor betértem. A délután ötig nyitva tartó vásárcsarnok felfedezését kezdtem meg ebédidőben.
Egy korszerű, letisztult, sokféle terméket kínáló, árusokkal teli, de vásárlóktól péntek délben nem igazán forgatagos fedett piacteret találtam. Sajnos nem volt kocsmája a vásárcsarnoknak, bár megtudtam, hogy ez hamarosan változhat, mert egy új vendéglátóhely nyitását jövendölték a csalamádés melletti beszögelésben, egyelőre körvonalazatlanul. Egészen kedvetlenül távoztam az oldalsó kijáraton, amikor is megláttam egy vonzó kerthelyiséges kocsmát sétatávolságon belül. Mintha a piac köldökzsinóron lógó kocsmája lenne.
Kerítése mögött a Kiskulacsnál jóval vegyesebb népek sorakoztak. Egy fiatal anyuka kávézott, miközben gyerekei pufit ettek tálból. A küszöbről egy nyakkendős idősebb úr kémlelte az eget. A pultos Mercedes szuper kedves volt. Szigorúan mondtam, hogy fejezze csak be a cigijét, mielőtt kiszolgál, de nem hallgatott rám. Bement és azonnal töltötte a fröccsömet, őszinte közvetítve, hogy szerinte melyik bortól mire számíthatok. A beltér szintén egy hajdani stílus élő múzeuma, de a maga nemében kifejezetten megnyerő. Azzal együtt barátságos, hogy inkább sötét. A Balaton Söröző komolyan veszi a Balaton tematikát is. Valóban balatoni ereklyék vannak a falakon: régi siófoki városképek, fekete-fehérben, amiket a főnök úr gyűjtött, illetve a pult kormánykerék és evezőslapát, a függönyözött WC-k fölé pedig egy Balaton-mozaik lett kicsempézve.
Kiültem a teraszra, a tavaszi mindennapi élet sűrűjébe. A halas épp hozta valakinek a halat, a gyerekek megkapták a pufis tálat másnapig kölcsönbe, hogy útközben továbbmajszolhassanak. Példás esetet láttam egy kellemetlenkedő vendég kezelésére is, aki megalapozott panaszra azonnal, szakszerűen el lett távolítva.
Mercédesz elmesélte személyes történetét a Balaton Sörözővel: gyerekkorában járt már ideje az anyukájával. Míg az óvoda nyitására vártak, anyuka itt kávézott, ő itt téli fagyizott, mígnem egy sehonnani bitang penészes téli fagyi véget vetett ennek a szimbiózisnak. A vezetőség csak a téli fagyi beszállítójával szakította meg a kapcsolatot ezzel, Mercédesszel nem. Ő szívesen tért vissza a gyerekkori emlékek színterére. Szeret itt dolgozni, és ez látszik is rajta. Az emberek jól érzik itt magukat. Illik ide a „nyugalom szigete” klisé. Itt töltött perceimre én is érezhetően lelazultam itt.
Látogatás a ságvári Kecskés pincészetben és állatfarmon
A Siófok tavasszal projekthez önkéntes segítséget is kaptam Anikó személyében a közeli Kecskés Szilárd és Fia Pincészettől. Munkatárs, feleség és anya. Azt is felajánlotta, hogy kísér az utamon vagy ellát helyi tippekkel, de fő-műsorszámként a pincészetbe is meghívott. Örültem a lehetőségnek, mert tetszik a szőlőhegyek világa és mivel jobbára urbanista és inkább sörfőzdelátogató vagyok, ritkán jut ki belőlük. A Siófoktól 11 kilométerre fekvő Ságvár biciklivel is elérhető. Szoktak úgy kerékpározni a pincészetbe, de az emelkedőn, 220 méter magasaba már jobb feltolni. Megérheti a hangulatért, a nyugalomért és a kilátásért.
Szó szerint családi pincészet, amikor átvették a birtokot, ők bővítették nagyobbra a pincét. Eredetileg baráti, rokoni nagy asztalt üzemeltek csak be 1996-ban, de egyre népszerűbb lett, boraikból egyre többen akartak vinni, venni, amatőr díjakat nyertek. Ismerősök, köztük vendéglátósok biztatták őket, hogy nyissanak hivatalosan is pincészetet. Ez végül 2011-ben meg is történt.
A fesztiválozással futottak fel, mélyvízben kezdtek, a 2012-es Balaton Sound-on, nagy sikerrel. Ebben az évben Siófok város bora lett a Cabernet Savignone boruk. Összesen 40 vakkóstolós borversenyes oklevéllel rendelkeznek már. Az Irsai Olivérük országos harmadik is volt már. Tagjai a Dél Balatoni Borútnak. Sok borfajtát készítenek. Én is megkóstoltam egy vöröset, kétféle rozét és háromféle fehéret. Nem vagyok nagy borértő, így annyit merek kiemelni, hogy egytől-egyig kimondottan intenzív, tiszta, markánsan egyedi ízük volt. Belső poén, hogy az egyik kutyájukat is rozénak hívják.
Jól éreztem magamat náluk, sokat meséltek, körbevezettek a szőlősök közti utakon minden irányban, megmutatták, hogy honnét látszik a Balaton és a szomszéd új szamarát, sztoriztak a környék érdekes eseteiről és arról, hogy hogyan bővültek, fejlődtek az évek során. Mára rendszeres látogatóik vannak. A taxisok már fejből tudják az utat a Kecskés Pincészetbe. Rendezvényeket is tartanak, legénybúcsúkat, céges bulikat és disznóvágásokat. Az utóbbi szokástól én tartózkodok, ahogy a vadásztrófeáktól is, így komfortosabban éreztem magamat kinn, mint a benti vendégtérben. A vendégek is imádják a napos teraszt. A fűtött benti helyiség ellenére sokszor még télen is inkább kinn ülnek plédbe bugyolálva. Kecskésék büszkék a kádból saját kezűleg készített kinti asztalra.
Bemutatták a 2015 óta üzemelő állatfarmot is, ami a vendégeiknek szintén látogatható. Menhelyként is működnek, szinte állatsimogatónyi mennyiségű állatfajuk van, de csak a mangalicák és a vaddisznók részei a húsipari tenyésztés körforgásának, a többiek: kecskék, csüngőhasú malac stb. befogadott háziállatok. A név kötelez, valóban kecskések lettek. Láthatóan mindegyik állatnak nagy helye van és jó dolga, és figyelnek is rájuk. Boldogan hinném, hogy mindegyik állatfarm ilyen.
A pincészet ősz végétől tavasz elejéig várja a látogatókat, fesztiválszezonban a Facebook oldalon követhető, hogy merre járnak épp: https://www.facebook.com/pg/KecskesSzilardEsFiaPinceszet/
Siófoki tavaszi kocsmák – A szombat este
BackStage előtérben (#6)
Kiderült, hogy utolsó siófoki látogatásom óta új hely is nyílt a Fő téren, a Kálmán Imre Kulturális Központ aljában, ahol a színház is itt működik. A BackStage elnevezés így stílusos. Tágas, levegős térrendezésű, modern stílusú hibrid egység. Elég stílusos és igényes ahhoz, hogy étteremként tekints rá, de elég laza és közvetlen ahhoz, hogy kocsmaként és eléggé mindkettő ahhoz, hogy kávézóként. Van egy nagy terasza is, ami a kirakat-matricával szinte használati utasítást ad.
Akkora csak női társaság ült egy hosszú asztalnál szombat éjjel a teraszon, hogy viccből meg is kérdeztem, hogy biztosan bemehetek-e. A megjelenés bár idézi az utóbbi évek trendjeit, részleteiben eléggé eltér ahhoz, hogy mégis egyedi legyen, a kazettás mennyezet fehér és kisebb, a vintage kávézók mini cserepes növényei itt lámpaként lógnak alá, a pult oldalában fémvirágok nyílnak körmintás fémrácsból.
Klisék új helyeken, új színben, új formában, új szerepben, és ettől ötletessé lesz a dekoráció: kicsit más színű boxok, más formájú és huzatú fotelek, talán a gyertyák sem ugyanúgy olvadnak itt. Mégis marad tiszteletébresztően snájdig, csak az unalmasságot hajítja el ezzel a kaján mosollyal, ami jön felőle. Sose érdekeltek az esernyőtartók, de itt még azt is észreveszem. Pont úgy dobja a fel a ma modorossá lett vendéglátóhely sablonjait, mint ahogy a csili felhúzza csokit csilis csokivá.
És az áraiért Budapest és sok más város földet csókolna – bár nem tudom hogy milyen az 1300 Ft-os hamburgerük, de ha az 1200 Ft-os Cézár saláta gyönyörködtető élményéből indulok ki, hajlamos vagyok jót feltételezni. Az étlap végtelennek tűnt attól, hogy minden második tételt kipróbálnék. A Heineken széria csapjain túl örömteli meglepetésemre a kiskunhalasi Hopfanatic Brewery söreire bukkantam.
Mivel művészi helyszínről van szó, színpadán a rendszeres élőzenei programok is dukálnak.
Ben-Joe Country Club – Az időtlen western kocsma (#7)
A Ben-Joe igazi meglepetés volt, egyrészt mert nem igen hallottam róla aznap estig Siófokon, így nem számítottam még egy nagyszabású kocsmára, pláne nem számoltam még egy western stílusú kocsmával Siófokon a Kóborló Koccintó (CIKK) után, de létezett.
És komolyan is vette a vadnyugati stílusjegyeket, mint a szalonos lengőajtó, és nyerges bárszékek(!), és szerteszét rusztikus fa- és cowboy, indián tematikájú fali díszek. Részleges bánatomra állatbőr is.
25 éve létezik. János, a kocsmáros szívvel-lélekkel képviseli a helyet. A vendégek is kiemelendően kommunikatívak, spannolósak voltak.
Rögtön a pultnál szóba elegyedett velem Attila, aki a szakdolgozat-folytatás előtti utolsó perceit húzta itt, majd maradt még pár körre, ahogy a miskolci DJ, Ádám is marasztalt még a műsorkezdetére. Együtt emlékeztünk meg Avicii-ről. Régebben étterem volt a hely és muzeális értékként kihozták az évtizedekkel ezelőtti étlapot is átlapozni. Sokféle ember jár ide szívesen több generációból. Ugyanúgy nyugtáztam még „húsz éves sem múlt” társaságot, mint 50 körülieket. Összességében egy kulturált és vidám, élettel teli találkozó hely, nyújtja azt, amire való, csócsóval, dartssal, kivetítőkkel, terasszal / téli kerttel.
Visszatérés a Lógó Üvegbe
A Lógó Üvegbe Kultkocsmába (CIKK) direkt vissza akartam térni, hogy éjjel is kipróbáljam, hiába lett volna indokolt hazamenni a Ben-Joeból, ahol házi vendég módjára itattak meg a ház mézes pálinkájából kilépőnek engem, aki amúgy direkt nem iszik pálinkát kocsmatúrázáshoz. Győzött azonban a visszavágyás hazafelé. Körülnéztem, hogy milyen közel két év után a Lógó Üveg.
Kellemesen, de nem zsúfolásig feltelten nem okozott csalódást. Terasz élénk életű volt, sokféle emberrel. Ezúttal is megfigyeltem, hogy néhol létezik kis távolságtartás a városban a Lógó Üveggel szemben, de személyes élmény tekintetében ez másodszor sem volt indokolt. Ugyan részint alkalmas a feljebb pozicionált társasági kocsmázásra is, hiszen egyöntetűen jól öltözött emberek voltak, több középkorú is, mint máshol, de ezzel nem éltek vissza a vendégek. Ugyanolyan jó, közvetlen a légkör, mint máshol. Ismerek én olyan fennhordott orrú helyeket, ahol az emberek arcán lévő felesleges feszkónál csak az én arcomon nagyobb a döbbenet miattuk. A Lógó Üveg számomra nem ilyen! És jeeee, még mindig van Köstritzer sör, ami egészen ritkaság és nagyon finom. Egy esetlen fordulattal megismertem Balázst a tulajt is, aki emlékezvén az előző írásomra belém táplált még egy Köstritzert. Siófokon veszélyes az út hazafelé!
Mozaik-körpanoráma a Víztorony tetején (#8)
Az, amit a mai Siófok ikonjának, a 2012-ben felújított Víztorony tetején találunk állhat legmesszebb a több évtizedes poros, nemzeti „kocsma” asszociációinktól, mégis érdemes meginni ott egy italt, egyúttal átélni a város egyik nagyérdemű turisztikai élményt. Fentről jól belátható a belváros, és ellátni a Balatonig, közben lehet pihenni egy jót.
A látványlift egy középső szintre visz, és itt van maga a vendéglátóhely is. Teljes nevén Víztorony Panoráma Kávézó és Oxigénbár. Piros és fehér színeitől egy barna kocsma-szívű embernek oldalra csúszik a szája, míg egy elegáns kávézós jellem talán a Nirvánába lép.
Ezzel együtt sütik, piák és 90-95%-os beszippantgatható oxigén testvériességben élnek itt. Egy szinttel feljebb van főattrakció. A körbeforgó padlózatú helyiség ablakain keresztül egy helyben ülve is mindig más szögből láthatod a várost és még az is futófényként szalad feletted, hogy épp melyik távoli nagyváros irányba nézel ki, és az milyen távol esik innét. Szinte megszenteltetés élmény itt inni. Az áraik persze nem a „földiekkel” egyeznek meg, de nem is elszálltak.
Siófok 18 kocsma után
Összesen hat napom és estém van már Siófok kocsmavilágának felfedezésében, és ebből csak egy fél vasárnap éjszakát töltöttem még a Petőfi sétányon. Rám is felpezsdítően hatott ez a 2018-as kör. Jóval kerekebb lett a belváros kocsmakörképe a Balaton Söröző és a Ben-Joe Country Club és a „külsős típusú” Gelato Show ismeretével. a BackStage pedig remek adalék a városnak 2016-hoz képest. Azt gondolom és még témába is vág, hogy a mindenevők számára egy hangulatos, érdekes kocsmatúrát lehet itt összerakni a fő nyári útvonalak érintése nélkül is: egy délutántól indított 9 állomásos Hörpincs > Gelato Show > Víztorony Kávézó > BackStage > Ben-Joe Country Club > Balaton Söröző > Kóborló Koccintó > Lógó Üveg > Admirál kombináció elég élménydús lehet. Kocsmai szemszögből a „Ha hétvége, akkor Siófok” szlogen tartalmat nyerhet szezonon kívül is.
Személyesen leginkább a kisüzemi sör jelenlétét keveselltem a városban. Például a balatonvilágosi Hedonnal döbbenetemre sehol nem találkoztam élőben, pedig szinte a szomszédban gyártják.
A helyiek pedig többen is hiányolták a jó belvárosi, egész éves bulihelyeket.
Siófok egyes városi benyomásai 2018 tavaszán
Megtudtam, hogy ennek a projektnek, amibe én is bekapcsolódtam az egyik fő jelszava szimpatikusan a „játékosság„. Rögtön ráharaptam. Ebből a szemszögből is figyeltem a várost. Amúgy is híve vagyok a települések stílusosan haveri kommunikációnak a lakóival és látogatóival szemben. Ebből a szempontból címeres kedvencem az eddig megismert Hollandia. Sokféleképpen lehet ezt megvalósítani: merész köztéri installációkkal, laza és közérthető figurális szobrokkal, falfestményekkel, utcák felé lógatott tárgyakkal (élő példák: vödrök, ernyők, cipők, stb.). Siófokon a szobrok adottak, Varga Imre helyi szobrászművész alkotásai az erre fogékony tekintetet bőségesen jól lakatják. Főleg Krúdy Gyula és Kálmán Imre interaktív szobrai hatnak gyorsan és tömegesen a parkokban, de a Fő téren található szoboregyüttes is felrázza azokat, akik szerint a szobrok még mindig csak és kizárólag unalmas, gyászos, távolságtartó térelemek lehetnek. Varga Imrének még a tragikus témájú szobrai is könnyed és kifejező kreativitással készültek.
A szobrok iránt jobban érdeklődőknek ajánlom ezt a cikket: http://funiq.hu/2631-varga-imre-szobrai-si%C3%B3fokon
Másik játékos tényező a felsőbb képen látható, Balaton parton található 3D-s #helloSiófok felirat. Nagyon szimpatikus újhullámos kapcsolatépítés a városok és emberek között ez a térhódító öncímkézés. Egyéb kedvencem volt a kikötőnél lévő új Szóda Étterem reklámtárgya is. Részben (de csak részben) pótolhatta a máig kimaradt találkozást Győr szódásüveges szökőkútjával.
A túloldalról azt is néztem, hogy szerintem mire férne rá leginkább a fejlődés. Nyilván nincs tisztem se megítélni, főleg nem belepofázni abba két nap alapján, hogy egy városban mi a legfontosabb és legsürgősebb újítás. Csak turista szemszögből írom, hogy a gyalogos vasúti felüljárók hatnak lelombozóan, és mivel többek között ezek kötik össze az üdülőövezetet és a várost, jó lenne ha biztatóbb benyomást adnának a város felé sétálóknak. És ha egyszer hozzájuk nyúlnak lehetnének ezek is egyúttal „játékos” városkommunikációs eszközök. Pár év múlva örömmel látnék itt bevállalósan ötletes, kreatív „gyaloghidakat”, ami akár további városikonként funkcionálhatnának.
A Kálmán Imre sétány közvetlen környezetére férne még rá egy ráncfelvarrás, mert főleg így kiürülten lehetett látni, hogy ott egyes részletek gengszter rap klippes állapotban vannak, pedig az a sétány a síneknek ezen az oldalán kifejezetten szimpatikus és távlatilag jobb sorsra érdemes. Nem egyeztettem senkivel, hogy van-e ezekről folyamatban gondolkodás. Ha igen, csak annál jobb!
Ezeken kívül látványosabban kommunikálnám a városból is a szabad Balaton partszakaszok megközelíthetőségét. Semmi más nem szúrt szemet, ami közegélmény szempontjából útját állná, hogy jó helyen legyen Siófok Szezon Isten következő eljövetele előtt is.
Térképen az eddigi siófoki kocsmák is:
KATTINTS A KÖVETKEZŐ RÉSZHEZ (Siófok-Szabadifürdő városrész világához) A CIKKRE:
Három nap egy kempingben – Az Aranypart Camping és környéke, Siófok-Szabadifürdő
Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista
A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista
Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.
Eddigi Siófoki írások gyűjteménye:
Egyéb balatoni írások: