Kocsmaturista 2.0 Címlap

Három nap egy kempingben – Az Aranypart Camping és környéke, Siófok-Szabadifürdő

Hogy érzi magát egy zsiráf a jégen? Hogy érzi magát egy kutya a szavannán? Nem fogom tudni megmondani. Azt viszont megpróbáltam kideríteni, hogy hogy érzi magát egy Kocsmaturista egy kempingben. Az Aranypart Camping környékének feltérképezése következik Siófok-Szabadifürdőn!

A tágabb téma az Aranypart Camping által szponzorált, de a taglalt vendéglátóhelyek választása felkészítetlenül, részemről befolyásmentesen, spontán, önkéntes ízlésalapú választás szerint történt.

Csőstül jött nekem idén Siófok környéke. Nemrég mutattam meg a „Nyár fővárosának” egy tavaszi metszetét (CIKK ITT) de most újra a közelbe bökök a térképen. Az előzővel szinte egyszerre ugyanis egy másik együttműködési megkeresés is érkezett Siófokról, az Aranypart Campingből, Dórától, a kemping egyik munkatársától, akivel egy turisztikai csoport által ismerkedtünk össze. Én is csak pár fordulat után értettem meg, hogy hogy jöhetek a képbe. Dóra ugyanis kifejezetten kíváncsi arra, hogy egy kívülálló, más szemű, de saját érdeklődése szerint sokat látott egyén hogy éli meg és hogy élvezi a modern kempingi életet.

A párhuzam a küldetéseink között hamar kirajzolódott. Ahogy én a kocsma szó régi sztereotípiáit igyekszem kicserélni, ő úgy szeretné megmutatni a világnak, hogy a kemping sem az már mint a nyolcvanas évek szülötteinek gyerekkorában: „Trabant, utánfutó, sátor és kész? Helyett szinte az, amit csak akarsz.” Ám míg nekem nincs kocsmám, neki vannak kempingjei. Az egyikbe érkeztem meg május elején. 

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifürdő - Kocsmaturista

Még vonzott is a küldetésben az egyedisége, az, hogy másfele megyek ki a saját vonalamból, mint eddig. Bár izgultam is, hogy mi sül ki ebből a végén, mert a rutinom szerinti városfelfedezéses kocsmázás „kicsit mindig végtelen”, hiszen a kisebb települések is nagyobbak annál, hogy pár nap alatt totál bejárjam őket. Egy kemping viszont még ha két kilométer hosszú is mint az Aranypart akkor is behatárolt terület, ráadásul a határin túl meg szezon előtt leszek Siófok csendesebb végében, amikor még sok minden nincs nyitva és és és és…

Félretéve minden fenntartást, hagytam magamnak, hogy simán átélhem, amit valójában találok. Újszülött kempingesként minden vicc új volt: a rendszer, a kempingbe járók társadalma, szokásaik, a kemping adta lehetőségek és korlátok. Naivan fogok írni erről és természetesen gyorsan eljutunk a vendéglátásig, mert volt mit találni a kempingnél és közvetlen szomszédságában is és természetesen nem tagadtam meg magamat!

Ismerkedés a kempingléttel

Először a benti kisbolt tetszett meg. A Retro Market fiatalosan pimpelt és ön-ironikus profilú.

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifürdő - Retro Market - Kocsmaturista

Öt alkalmam alapján minden felmerülő napi cikket lehetett kapni. Én törekedve az alkoholkalóriák kompenzálására olyasmire is figyelek, hogy volt 2in1 tasakos kávé és abonett. Ugyanígy friss péksütemény és zöldség-gyümölcs, alappiák, naptej, strandkellékek, alapsouvenirek, stb. Az árak kritikus pont lehetnek, de ezek nem voltak drágábbak egy véletlenszerű kisboltnál. A legnagyobb differencia felfelé max 15%. Valamiben meg olcsóbb volt a törzsközértemnél. Ám naptejet tényleg nem itt a legjobb üzlet venni.

A várható balatoni idill mellett a következő húrt a nemzetköziség szimpatizánsaként a gyorsan felcsendülő német és szláv beszéd pendítette meg bennem. Szeretek nyelveket tanulni terepen, és ez magyar kocsmatúrákon a budapesti bulinegyedet kivéve csak alkalomszerűen jut ki. Egy kempingben ezzel mégsem lehet jolly jokert húzni egy külföldi kirándulás élménye helyett, hiszen itt senki nem helyi. Nem fognak a környékről mesélni, se városi legendákat és nem adnak titkos tippeket. Vak vezet világtalant turistaközösségbe keveredhetek. Persze lehetnek olyan vak tyúkok, akik egymásnak is találnak szemet. Mesélhetnek saját országukról, városukról. A turisták is inspirálhatják egymást. Ez hostelekben működik. Miért ne működne egy kempingben? Erről később!

Az első benyomásom az volt a bejárat közelében, hogy ez a kemping menő. A modern városmarketingben is gyakran alkalmazott “instakompatibilis” 3D-s felirattal nyit és az első pár négyzetméteren további szétszórt vidám tereptárgyakat mutat fel: gitár egy apácarács alatt, aminek állítólag mindig tönkreteszik a húrjait, ahogy beindul a szezon vagy a Balaton-imádóan lefújt színes motorháztető, amit egy veterán autós találkozó után hagytak ott nekik. Továbbmenve viszont sajnos nem találtam hasonló kincseket, pedig szívesen bukkantam volna többre.

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifürdő - Kocsmaturista

Egy mobilházba költöztem be, ami a szinte minimalistává szűkült lakásigényeimnek optimális volt. Ha még egy reggeli tornának is több hely lett volna, akkor akár ideális is.

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifürdő - Mobilház - Kocsmaturista

Nekem extra praktikussági pontnak számított, hogy mindenhol fogas, és dupla konnektor volt. Ezeket kocsmákban is kiemelten imádom (és sokszor hiányolom). Letisztult volt és modern, és kijutott neki a jó értelmű lakókocsi fílingből is.

Kinézve az ablakomon esti órákban nagy volt a jövés-menés, mint egy átlagos középváros második legnagyobb tere körüli közterületi élet az első pulóveres tavaszi éjszakák egyikén.

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifürdő - Kempingélet - Kocsmaturista
(ez mondjuk pont reggeli kép)

A boltos leány úgy becsülte, hogy már most kétszer annyian voltak, mint tavaly ilyenkor. Párok, barátok, egyedülállók mentek jobbra-balra. Biciklisek haladtak el. Gyerekek kergetőztek. Dóra szerint a kemping a szülői szemmel arra nagyon jó, hogy biztonságos környezetben engedd el a gyereked, miközben megiszod a kávédat. No de hol ihatod meg a kávédat?

A kültéri társasági élet központja egy szabadtéri, de egyesével felülről fedett asztalcsoport volt, ahol sokáig ültek az éjjelibb baglyok. Mellette van egy közösségi konyha és tűzrakóhely is. 

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifürdő - Tűzrakóhelyek és kinti étkezők - Kocsmaturista

Viszont kis létszám mellett ez még nem mutatkozott házibulisan vegyülősnek, mindenki a maga társaságával volt: ketten épp lángot csiholtak petpalackos Kőbányaik társaságában. Éjjel egy ifjonc trió üdítőkkel kártyázott, míg egy nagyobb bagázs az asztalukon a beb@szscsi készlet üvegeiből szinte New York makettet épített.  

A hátsó faházas részen, amit falunak neveznek, szinte minden teraszon ültek. Kihasználták a jó időt. És a legtöbb kinti asztalon bizony virított egy-egy pia, talpas poharas rozézástól az épp töltött pálinkakörig változatos magán-italozás volt tetten érhető. Mintha mindenkinek saját kocsmája lett volna, a maga hangulatával, de ezek a kocsmák így csütörtökön éjjel egymásra nem reagáltak.

Aki két éjszakára jön, az tökéletesen el ennek az élménynek a duplázásával, de az extrovertáltabbak harmadik éjjelen már eséllyel fürkészni kezdik a külvilágot: 

Ivóalkalmatosságok az Aranypart Campingben és környékén:

Alisca étterem

A kempinghez is kapcsolódó négy vendéglátóhelyéből első éjjel csak az Alisca éttermet találtam nyitva. Étteremként nem próbáltam, a magam kaptafája szerint, csak itatóként szólok róla. 22:00 körül tértem be és tök egyedül voltam. A benti székeket már asztalokra pakolták, mint utolsó tanóra után az általánosban. Amellett, hogy kongtam az eseménytelenségben, a közeg sem kötött le magában. Ez a főkategóriájában nem hiányossága. Nem volt és nem is akart kocsmás lenni, én sem számolom állomásnak. Viszont nagy pálinkaválasztéka volt Pannonhalmi pálinkákból (nem kóstoltam), és kifejezetten finom Irsai hosszúlépést hoztak, valamivel egy nagyvárosi véletlenszerű fröccs ára felett, 500 Ft-ért.

Szezonon kívül csak fix társasági apropókhoz tudom ajánlani. Gigarendezvényekre például tuti. Hallottam lakodalmi akció közben is. Szerencsémre jól tudok aludni ilyesmire is. Csak iváshoz azonban nem jelentett hozzáadott élményt egy saját mobilház teraszán borozáshoz képest. Emberles és atmoszféra szemszögéből is több érdekesebb állomást találtam a környéken. Azért azt felsorakoztatom mellé, hogy extra kényelmesek a székek, említésre méltóan jó fej volt a személyzet, nappali fényben pedig a külcsín is ingergazdagabb a játékos ácsmunkával.

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifürdő - Aliczka Vendéglő - Kocsmaturista

Másnap reggel futás előtt lokalizáltam a Paletta Strand bisztrót türkiz konténerét zárt állapotban és innentől szomjazva vártam a nyitás percét. Mellőle nyílik egyik kijárás a kempingből. Örömömre a belső Siófokhoz képest az Aranyparton egész hosszan lehet szaladni szorosan partvonalon. Közben megfigyeltem, hogy a part menti modern üdülőházak többsége jó pár sápadt budapesti új-építésűhöz mérve mennyivel élénkebb és formásabb. A kiépülés még folyamatban van, ahogy a parti sétány folytatása is. Remélem nem járnak majd számottevő fakivágással. Nekem a mai origóról nézve az tetszik, hogy parttól kicsit beljebb az építkezések közterület frissítéssel is járnak. Egészen új világot vizionalizálok ezeken az új utcákon pár év múlva. A milyenségét csak az idő tudja.

Aranypart Camping - Továbbépülő Aranypart - Kocsmaturista

Vendéglátóból viszont csak néhány pislákolt a szakaszon, és a legtöbb még nyitás előtt szépítkezett a szezonra. A bódétól az étteremig inkább középen maradó, látszólag nem szélsőséges stílusú kínálat ígérkezett. Gyors blikkre csak a Moby Dick lógott ki valamennyire. Este ki is próbáltam.

Moby Dick

– Beach Café – mosolyogtam, mert erről a név-összetételről és hangulatáról egyszerre jutott eszembe a Spice Beach Club.  Óriási plusz, hogy kinn, a teraszon is volt konnektoros asztaluk. 

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifürdő - Moby Dick Beach Café kivülről - Kocsmaturista

Belülről hosszában hirtelen úgy festett a plafonjával, mint valami szerelőhangár, de kifelé sokméteres folyóüveg-ablakokkal bámult a Balatonra.

Kocsmaturista - Moby Dick Beach Caffe - Beltér - Kocsamaturista

Chipses pult es jégkrém hűtő? A gyerekek meg kergetőznek, miközben egy nő kisétál egy pohár vörös borral a Balaton partra egyedül. Ezalatt a lengyel srácok meg belesüppedve a rattankanapé párnáiba nézik a meccseket. A korsó sör és a pohár fröccs összekoccannak a fiatalok asztalánál, miközben tovasuhan mellettük egy hekk hasábbal. Élik cserepes életüket a leanderek, és tagadhatatlanul örülnek az érkező nyárnak. Elkezdett pörögni az agyam, hogy ez érjen-e új Kocsmaturista állomásnak vagy ne. Nyilvánvaló, hogy itthon semmiképp egy fajtiszta kocsma, de Olaszországban olasz bár lenne az ottani fogalmak szerint. Mint egy klub, amit kevés ember is megtölt élettel, ha az a kevés ember olyan.

Magyarországon másképp értelmezzük az ilyesmit, de főleg egy olyan környéken, ami nincs teletömve egykor füstös kiskocsmákkal, szívesen írok olyan állomásokról, ahol szívesen ittam és ahova szívesen vinném el a barátaimat egy kocsmatúra során helyismerőként. Nem szempontok nélkül kasztingolok ilyen terepen sem, mert volt olyan hely is, ahova nem tértem be, mert a kisugárzásával (akkor) lökött el magától.

A Moby Dick kategóriájának persze sosem lesz klasszikus kocsma hangulata, de nyitottabb lettem a rattanszékes teraszokkal, mint a blog indulásakor voltam, mert többször értek már pozitív élmények ilyen jellegű vendéglátóhelyeken is. Az is hozzátett, hogy szembetűnően domborították a borkínálatot. Annyira fogyasztásra inspiráló borosüveg-szivárvány húzódik a pulton, hogy legszívesebben végiginnád az egészet. Még a Pugliából ismert Negroamarot típust is kiszúrtam. A főnök úrnak elvileg a kedvence.

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifurdo - Moby Dick Beach Caffe - Borélet - Kocsmaturista

Ételárak szempontjából nekem már komfortzónán kívüli, persze közvetlenül a Balaton parton lévő színvonalasabb környezethez képest nem drága, de sok ilyen-olyan lelőhely ismerőjeként és pedig nem salátaturistaként, tudok az itt kapott tonhal salátánál ugyanennyiért, sőt két-harmad meg fele áron akár Budapest turisztikai csapásvonalain is sokkal emlékezetesebb salátákat. És ezzel sem volt baj, még finom is volt, de jó üzletnek nem találtam. Inkább azért ajánlom szívesen a Moby Dicket, mert jó adottságú, jól eső környezet. Italozáshoz megvan a plusz értéke. Én sajnos monitorfogságban voltam itt mindkétszer, de innét még a billentyűket püfölni is jó volt, főleg az Ikon rozé társaságában, ami meg az én kedvencem lett, hiába nem vagyok rozés.

Alapvetően kimondottan jól éreztem magamat a kempingéletében és a balatoni környezetben, de klasszikus Kocsmaturista szempontból a május elejei Szabadifürdő nem táplálta a felfedező szenvedélyem lángját. Sok minden zárva volt még. Pedig megjelenése és meséi alapján a Wunderbarba is sokat képzelek és a jópofa Két Nyúl is érdekel az „Imbiss” és a „Stube” besorolásával.

Talán a környék további felturbózódásával egyre több ember lesz majd főszezon előtt is a környéken, akikre érdemesebb lesz majd lüktetőbb vendéglátást alapozni, de most még beljebb kellett menni a Szabadifürdő vasútállomás felé a Kocsmaturista jutalomfalatokért. Ám ez csak öt perc sétát jelent. 

Fregatt(e) – Fiatal kalóz is lehet bölcs

Valahol e-vel volt írva, valahol nélküle, mindenesetre örömömre hétvégén már nyitva találtam a látványos Fregattot, ami a Szabadifürdő vasútállomástól az Aranypart felé vezető, jelenleg legfrekventáltabb kis sétány (dohánybolt, fagyizó, ABC, stb.) végében található pár sarokra az Aranypart Camping bejáratától. – Nagy túlélő lehet – gondoltam róla eleinte, mert a 90-es évek két legnépszerűbb jópofa vendéglátós tematikájának egyikével operál: „kalózos”. Kategóriája: étterem és lounge bar – az utóbbi biztatott, az előbbi pedig inspirált az ebődidő miatt. 

Aranypart Camping - Siófok-Sazbadifürdő - Fregatt kívülről - Kocsmaturista

A két mókás ajtónálló tengerész akár egy nyílt tengeri tematikájú vidámparkot is őrizhetne. Benn ez folytatódik, interaktív tereptárgyakkal, figurákkal, falfestményekkel. Ez kicsiknek és nagyoknak is élmény.

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifürdő - Fregatt Belülről - Kocsamturista

Kocsma és étterem kettőségben ugyanígy megállja a helyét. Komoly étlap van, de mégis közvetlen, laza, barátságos hangulat, inkább sötét színekkel. Bátran húznád elő a mellényzsebből a lapos üveges matrózrumot megkínálni a személyzetet, de elhoznád ide a családodat is. Magánál a bárnál nincsenek ugyan bárszékek, de közepében van egy csónak alakú magas bárasztal, ami két oldalról nyolc székkel van körberakva.

Mónikával beszélgettem, aki párjával második szezonban üzemelteti a helyet. A nevet az előző, egyúttal első bérlőtől örökölték, de a tematikát ők tették hozzá, úgyhogy ez nem csak egy állagmegóvás és részleges felújítás, hanem egy kifejezetten új stilizálás, egy olyan stílusban amiben ma már ritkán nyit új hely, hiszen ez vizi viktoriánus romantika egykor már túlhasználttá lett és még örökségi szinten is egészen zsúfolt vele az ország. Viszont ők ügyesen csinálták meg, jól pozicionáltak, nem tolták túl, de egyértelműen a vonalon maradtak. Jópofa és mutatós, mindenki jól érzi magát. A terasz nagyon gyorsan fel is telt. 

Régebben valóban próbálkoztak lounge zenével – most már nem- de élőzene még mindig van nyáronNem egész éve hely, szezon előtt csak hétvégére nyitnak ki. Örülök, hogy láthattam. Olcsóbb itt a fröccs, mint a parton, és mégis jó volt, a kaja pedig nagyon finom és egészen baráti árfekvése is a környékhez képest. Olyan áron, amiért több közeli helyen „sima rántott húst” láttam sima hasábbal”, itt szárított paradicsomos csirkét adtak, snidlinges sajttal grillezett zöldségekkel. Kiegyensúlyozott középút: itt az is jól járhat, akinek az is számít, hogy mit és az is, hogy mennyiért. 

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifürdő - Fregatt menü - Kocsmaturista

A nyitott Paletta – a hullámos újhullámos

A siófoki Paletta a fent említett türkiz gasztrokonténer, ami gyakorlatilag a kemping kerítésének nyomvonalán fekszik és az szabad strandról és a kempingből is megközelíthető. Már zárt állapotában is egy szimpatikus, kreatív „újhullámos” szentély ígéretét érzékeltem becsomagolva. Kinyitva azonban még rá tudott lapátolni erre. A fehér raklapbútorokat színes napágyak egészítették ki, és  virtuális buborékot képzett a hely köré a zene! Egy jó kedélyű DJ gondoskodott a jobbnál jobb csavaros háttérdalokról. A parton ejtőzéshez ugyanolyan jól illettek, mint asztalnál munkálkodáshoz. A Paletta egész világa és teljes személyzete egy ketyegő energiabomba volt. 

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifürdő - Paletta Strandbisztró - Soft Opening - Kocsmaturista

Kiderült, hogy Keszthelyről jöttek DJ IPÁval, akinek nincs köze a sörfajtához. A Paletta márka mögött álló Bezerics Dani neve az étel gasztronómia világában jártas olvasóknak biztos azonnal beazonosítható. Mivel én kevésbé vagyok az, és nem is olvastam vagy kérdeztem eléggé utána, engem tuningolt előítéletek nélkül ért el a Paletta világa.

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifürdő - Paletta strandbisztró kollázs: Bezerics Dani, DJ IPA, a Paletta terasz

A helyszínen azonban összeállt, hogy nekem is volt már dolgom Dani kajájával a budapesti Belvárosi Piac TÖLTÖTT HOLD nevű rendezvényén, a „vizikutya” harcsa hot-dog formájában. Az Aranypart Palettája egy több egységet és verziót is látott bisztrólánc új tagja. Balatonról indultak, de tavaly Budapesten is nyitottak egy Palettát a nagyszerű Tompa utcában, ami üzleti ebéd kategóriában első lendülettel díjat is söpört be. Így nem számítottam túl rosszra, amikor kikértem a Pulled Pontyot, a tépett halat karikába tekeredő retró vajas kifliben. Várakozásnak megfelelően ízlett is, és persze gondoskodtam hozzá az öblítésről. 

Aranypart Camping - Siófok-Szabadifürdő - Paletta bisztró - Szakállas borok

Itt ismertem meg a híres borász Bezerics Csaba apukával közös „szakállas borokat”, amiket különösen egyedi apja-fia pohárban töltöttek ki. Nagy sörcímke rajongóként örültem, hogy fiatalos stílusával új borcímke-sor üti meg a lécet. A teljes szortimentből négyfajtát lehetett kóstolni. A Petike rozét és a Sámson olaszrizlinget próbáltam fröccs formátumban. Az alkoholprofil próbaüzemben még csak pálinkával egészült ki, de hírek szerint nyárra a kisüzemi sörfrontról is erősítés érkezik a Hedontól. Ételek terén is jelentős bővülés várható, és már nem csak hamburger és szendvics, hanem akár leves és mindenfelé tányérra vethető kombinatív ötletesség elhangzott. Érdemes lehet visszanézni! Azzal cserébe számolni kell, hogy az árak sem retró büfé szintjén mozognak, de például a különlegességnek számító pulled pontyot 1000 Ft-on belül meg lehet úszni. Egy hosszúlépés egy Bezerics borból pedig 500 Ft-ba került.

A zene is állandó lesz, bár DJ IPA csak alkalmi vendég, Dani szerint az egyik küldetésük, hogy egy szabadtéri nappali, bulis találkozóhelyet biztosítsanak, csak szelíden, „bólogatáshoz és topogáshoz.” Olyan hangulatot teremtettek, amilyennel személyesen a Balaton parton még nem találkoztam. A budapesti Római part Fellini és Nap bácsi vonalához tudom leginkább hasonlítani a vízbámuló szemszög miatt, de jóval intimebb, közvetlenebb közeg,

Sanyi sarok – a balatoni lom-étterem Isten

A Sanyi sarok már 2017-ben Kocsmaturista állomások közé került egy villámlátogatás során, idáig kiíratlanul. Most viszont tudatosan készültem vissza, mert nagyon tetszett. Koncepcióját tekintve nem kocsma, inkább étterem, de funkcióját tekintve a szabadifürdői vasútállomás környékének legstabilabb sörkertje is egyben.

Aranypart Camping környéke - Siófok-Szabadifürdő - Sanyi Sarok - Kocsmaturista

Egész éves hely. Én imádom úgy, ahogy van, mert a (itt is csak látszólag) 90-es évek stílusú rusztika lett felrázva a hozzáadott plusszal.

A tulajdonos, – nem meglepően – Sanyi, egy idő után itt folytatta privát régiséggyűjteményét: – Egy idő után már a tárgyak találtak meg – mondta. A vendégkör hozzájárulása főleg felduzzasztotta az állományt. Szó sincs romkocsma majmolásról. Diszkréten oldalsó polcokra sorakoztatott, esetleg oszlopokra erősített tárgyak , de a velejét a hátsó terem nagy ószeres polca adja. A gumicsizmá és jegylyukasztón és társaikon kívül még a könyvgerincek is érdekesek a maguk eklektikusságában, olyan darabokkal, mint a Csongor és Tünde, a Mikrohullámú sütő titkai és egy Benedek Elek gyűjtemény.

Aranypart Camping környéke - Siófok-Szabadifürdő - Sanyi Sarok - Kocsmaturista

A bazári élményen túl élénk életképek vesznek körül: első alkalmamkor odabenn rollereztek a gyerekek. Érdekes az odabenn és az odakinn viszonya a Sanyi sarokban. Hét éve működnek és először egy sokkal kisebb bodegában kezdtek és ez lett megtoldva a mai állapotig. Viszont a pultos helyiség falait nyárra levedlik és létrehoznak egy sokkal nagyobb nyitott teret. Ezt még látnom kell!

Társadalmilag is fontos gócpont a Sanyi Sarok Szabadifürdő környékén. Mert a helyiek is itt söröznek, és szezonban itt találkozik újra össze a törzslakosság a visszatérő kétlaki barátokkal. És mivel itt sokkal természetesebb, hogy a nyári estéhez szabadtéren, közösségi téren a helyieknek is kijár az ívás, itt a régi generáció sem takargatja a vendéglátásban sörözését és nem automatikus velejárója a lepukkant alkoholista egy ilyen hely imázsának a régebbi generációk szemében sem. Jelentősen olcsóbb, mint a part, és hiába nincs a parton, már belefúja a Balaton illatát az útfilm romantikájú zsánerképébe a szél. Társalgó nedűk frontján a Dreher aktuális csapjain mellett ház borából már 200 Ft-ért lehet fröccsözni. Kancsóból öntik a bort, nem magyarázzák, de ízlik, nincs hasfájás, nincs fejfájás, ahogy gourmet agykisülés se. Csak jólesően lefolyik a torkomon a percmúlás tempójára.

Sajátos hívószámos rendszer működik, becsületes bemondás alapon, és senki nem feltételezi, hogy a hatos meglépett hármaska velős pirítósával. Idill honol. Nem a magas gasztronómia csillagzata alatt ülünk, de tisztességes ételek és tisztességes adagok érkeznek, amikor felvillan a sorszámod. Dóra mondta róla, hogy tökéletesen hozza, amit egy Sanyi Sarok nevű helytő várna.

Aranypart Camping környéke - Siófok-Szabadifürdő - Sanyi Sarok - BBQ csirke káposztával - Kocsmaturista

Érdemes átélni a Sanyi Sarok miliőjét és elveszni a részleteibe, kicsit olyan nekem, mint egy Dali festményben sétálni. Oldott őrület! És ha van szerencséd találkozni Sanyival, mindent összeáll, itt mindnyájan az ő gondolatbuborékában élünk.

Aranypart Camping Környéke - Siófok-Szabadfürdő - Sanyi Sarok Trabant - Kocsmaturista

Aranypart és Szabadifürdő Zárszó

Leszögezhető, hogy ezzel a látogatással kerekedett ki sokkal jobban a siófoki körkép. És igen, itt nem annyira élik még a májust a tömegek, mint a Siófoki Víztorony árnyékában. Pedig érdemes. Ha valaki szívesen átéli a Balaton érzést a költői magány és a nyári napozógyékény fesztivál közötti aranyközépen, annak ez ideális időszak. Csak gyorsan, mielőtt túl sokan rájönnek! Ha valamiben kompromisszumot kell hozni, az pont a vendéglátás bőségzavara. Viszont ahol meg nyitva vannak, ott kisebb a sor, gyorsabb és türelmesebb, odafigyelőbb a kiszolgálás, mint nyáron.

Mivel Siófokon teszteltem először balatoni tavaszt, még nem tudom felmérni, hogy a balatoni városok teljes skáláján hova bökhető pont Szabadifürdő környéke. Belső Siófokhoz vagy más belvárosokhoz képest kocsmatúra intenzitás szempontból egyértelműen alább marad. Aki a pihenésre, kikapcsolódásra voksol, az néz ilyenkor reális irányba. Viszont nem is préri a környék, mert kevés találatból ilyenekre bukkanni, mint a Paletta Siófok, a Sanyi Sarok vagy Fregatt, elég jó arány! Van karakterük, de egymástól különböznek, mind másért jók.

Szabadifürdő és Petőfi sétány a ringben

Az is fontos a képletben, hogy Szabadifürdő Siófokhoz tartozik. Ugyanahhoz a Siófokhoz, mint a Petőfi sétány. Most, hogy kétszer voltam Siófokon felfedezni, ismeretségi körömben többen fújogtak zsigerből a városra a „sétány” miatt. Én sem csípem a Petőfi sétány eddigi benyomásaim alapján, de Siófokért most már kiállok. Jobban megszerettem, ahogy jobban megismertem. És ehhez Szabadifürdő is csak hozzátett. Szögezzük le: Siófok nem egyenlő a Petőfi sétánnyal! Mintha két külön város lenne. Nem is hasonlítanak. Ha ezt meg akarod tapasztalni, menj el egynek akár Szabadifürdőre!

Következtetésdarab a balatoni kocsma-, büfé és bisztróvilág irányára

A Balatoni kocsma-, büfé- és bisztrószintű vendéglátás összképébe helyezve ezt a kirakó darabot azt nyugtázom, hogy itt jóval utópisztikusabb a kaja és a pia szövetsége, mint a szocializmus kocsmahagytékainál. Úgy érzékelem, hogy jobban megtalálhatják az ilyen helyeken (ki-ki a magáéban) a kocsmaélményt a vendégek, mint a retrókocsmákban a kaját. Az új hullám errefelé még csak foltokban van jelen, de ahhoz már eléggé, hogy aki most vonja le az első balatoni következtetéseit, az már rég nem fogja egyeduralkodását tapasztalni a sokszor megbélyegzett mirelit húsos strandburgeres, zsíros lángosos, vizezett sörös típusnak. Ám azt is élesen látom, hogy az új hullám alapvetően más fogyasztó réteget céloz, mint a régiek. Alternatívát kínál, de nem helyettesít. A túlélő régi helyek számottevő mennyiségben nem újulnak meg, és nem lesznek minőségibbek, se kínálatuk korszerűbb vagy sajátosabb, de az új kínálati összkép részeként stabilizálja őket az, hogy olcsóbbak. Pont a középolcsó, középmenő, de kreatív helyeket keveslem (amire Siófok belvárosában kiváló példának találtam a Backstage-t)

Azt is észrevettem, hogy a kisüzemi sör még nem nagyon zárkózott fel a nagyobb magyar városok kínálatához képest. A borokból egyelőre pont annyival tűnik könnyebbnek változatos szortimentet találni, mint ahogy a híre tartja.

Aranypart Camping zárszó

A kempingi életre rá lehet kattanni. Házon belül minden megvan, házon kívül meg ott a zöld meg a víz. Természetközeli, kikapcsoló, mégsem elszigetelt. Nehezen is távoztam. Társadalmilag az eddigiek szerint a kocsmavilághoz viszont egyáltalán nem mérhető ez a tavaszi kempingi élet. Az emberek itt zárkózottabbak, elhatároltabbak. Igaz, hogy én is sok feladatot vittem magammal, és sokat voltam képernyőre tapadva, de kocsmákban általában akkor is belekeveredek valami sodrásba, ha nem akarok. A kempingben, így hogy én nem gerjesztettem ezt a folyamatot, nem történt ilyesmi. Az érem másik oldaláról ez a háborítatlanság digitális nomádoknak például paradicsomi lehet egy fókuszáltabb időszakban.

Egy kempingnek a környezete is fontos nem csak a belső szolgáltatásai, és itt amúgy van még sok minden más, ami nálam profilmesszeség miatt kimaradt, de akit érdekel máshol biztos olvashat róla: Bella Állatpark, Galerius Élményfürdő és Wellness Központ szabadtéri meg fedett medencékkel és föld alatti (!) szaunavilággal, városnéző kisvasút szinte a kemping elől Siófok belvárosába, ahol a már megírt kocsmákon és jóságokon kívül ott van még a nekem is bakancslistás Makovecz templom és város túlsó végében a Fordított ház. Jó hír magamnak, hogy még mindig misemegérős maradt a város!

Térképen az Aranypart Camping és Siófok-Szabadifürdő megénekelt helyei is:

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

KORÁBBI SIÓFOKI ÍRÁSOK A KOCSMATURISTÁN:

Mit kínál Siófok tavasszal?

Siófok kocsmái – Kocsmaturista Szöveggyűjtemény

A KÖZELBEN:

Balatonvilágos – a hedonisták purgatóriuma

A balatonfüredi Hatlépcsős hetedik mennyországa

Szólj hozzá!