Miért éppen Balatonvilágos? Egy „kuponom” maradt saját magamtól vasárnapot hosszabbítani 2016 nyarán a Balatonon, a siófoki és a keszthelyi hétvége-ráadások után. Olyan helyet kerestem, ami jó közel van Budapesthez a hétfő reggeli gyors felérkezés érdekében és egyúttal olyat, ahol még sosem jártam. Balatonvilágos, a tó délkeleti csücskében az ott üzemelő Hedon sörfőzde miatt pedig triplán volt vonzó. A végkövetkeztetés azért váratlanul ért.
Bár csak ketten maradtunk felfedezni a helyszínt RNYK barátommal, de eredetileg öten érkeztünk Zalából estebédelni a Világosi Étterem teraszán, és körbekóstolva egymás kajáját is, egészen svédasztalos élményt kerekítettünk ebből. Itt leltem életem egyik top 3-as rántott sajtjára a székszomszédom tányérján. Bizony, ezt az egyszerű ételt illetően is vannak fokozatot és kiemelkedő eredmények. Én jegyzem a tetteseket.
Semmi konkrétat nem tudtam Balatonvilágosról, sem a Hedon sörfőzde helyi viszonyairól, amikor az egy éjszakás letáborozás mellett döntöttem. Az 1200-as lélekszám eleve drasztikusan csökkentette az esélyét, hogy nyaraló-metropolisz kategóriában indulhasson a település és az itteni kocsmatúrát is egészen bizonytalanul hagyta.
Az étteremhez legközelebbi, partközeli helyszín, a Kerékpár Bár üdítően üdülősnek tűnt, de ott csak útbaigazítás kértünk, hogy gyorsan letudjuk a szállás kérdést és megszabaduljunk a csomagjainktól. Rögtön éltem már az első alkalommal is, hogy rákérdezzek a bennem munkáló legsürgetőbb kérdésre, hogy van-e itt helyben vendéglátó szentélye a Hedon sörfőzdének.
Rögtön rámutattak az egyik vendégre. Az ott ejtőző László pont a Hedonnál dolgozott, akkori mondák szerint hat fős csapatban. Rögtön odapofátlankodtam megtudni, hogy még nincs önálló Hedon egység, de jövőre (most már idén) készülnek vendéglőt nyitni. Adott útbaigazítást, tanácsot a szállásfoglaláshoz, körképet a faluról és azt is elárulta, hogy hol ihatunk balatonvilágosi vendéglátásban mégis Hedon söröket.
A Lavender terasz egy étterem volt. Kint szép távol-keleties kerttel, nő-elkápráztató kis tóval. Romantikuskodtak is a legvízközelibb asztalánál.
A benti tér viszont egy baráti koccintáshoz zacsinyisszantóan nőiesnek mutatkozott, fehér és levendula színeiben, így komfortosabban jártunk a kerthelyiséggel. A pincértenyéren „közlekedő tányérok” finom kajákat sejtettek mellettünk, miközben a kinti pultban csapolt Balatonvilágosikat csúsztattuk le a Hedontól a szülőfalujában.
Gyorsan átmentünk el is foglalni a valahol félúton észrevétlenül lefoglalt szállást.
– Mi itt a legjobb hely – kérdeztük a panzió recepcióján Diát, aki csak nyáron dolgozott itt, egyébként fest és Szegeden tanul.
– Ez egy csendes, nyugdíjas hely… – felelte.
Engem nehéz elrettenteni a küldetéstudatomtól. Bízok valami ismeretlen eredetű, kimutathatatlan és megnevezhetetlen képességemben, hogy én még annál is találok jobb helyet, mint amit egy helyi tud. Ez most nem lett igaz!
A Sörbár név hangzott el legtöbbször a kérdéseinkre válaszul. A térkép 2,7 km-t mutatott. – Azt simán legyalogoljuk – gondoltuk mi.
Makulátlanul takaros községutcákon vezetett az út. Vittünk fürdőfelszerelést is, hátha útközben vagy visszafelé csobbanunk. Azt örökre megjegyeztük Balatonvilágosról, hogy erősen kétszintes, természet-adta módon. Ez azért jó, mert ennek a magas partnak köszönhetően ilyen szép kilátást tud produkálni, éjjel pedig távoli messzeségig megmutatja a túlpart fényeit.
Azért meg rossz, mert a térképen közel lévő Balaton part fentről mégis tud elég messze lenni, főleg éjszaka, kutyaugatásos sötét mélységben, beláthatatlan partszakasz jellemzőkkel. Érdemes nappal előismeretet gyűjteni.
Az élet valóban falusian csendes volt a sötétedő utunkon. Biciklisek és sétálók jöttek csak szembe elszórtan, az útszéli pályán távolabb több generáció focizott egymással. A Club Aligát is csak kívülről láttuk. Két vendéglátó helyen volt élet, de mindkettő inkább kisvendéglő volt. A Révai nevű helyszín egészen bulis társasági életet koncentrált, utólag azt mondom, hogy lehet, hogy jobban jártunk volna azzal. A másik a Telebendő, ami ránézésre egyébként egy szimpatikus asztalterítővel borított sörpados egység.
Mi tartottuk magunkat a küldetéshez. A Sörbárral, ahova bár akkora Nirvána élménnyel futottunk be, mintha Harold és Kumar érkezett volna meg a White Castle-ba, mégsem jártunk túl jól. Egy italra maradt csak időnk és már húzták is l a redőnyt.
Figyelembe véve a sör hangsúlyosságát a elnevezésben és azt, hogy a Hedon falujában vagyunk, titkon reméltünk egy kis extra választékot, de sajnos leginkább csapolt Borsodit és üveges Staroprament rejtett a kocsmanév első három betűje. A viszonylagos monopolhelyzete még csak nem is teszi szemtelenné ezt a keresztséget. A belső területeken ez nem EGY, hanem A sörbár. Ugye saját szabályom, hogy a helyiek ajánlása alapján haladok csak egy új helyszínen, nem olvasok online értékeléseket és nem nézek előre honlapokat, Facebook oldalakat, mintha nem lenne Internet. Ezzel lehet így is és úgy is járni. A terasz még tele volt, de már nem kivilágítva az utolsó tíz percre, ezzel is megkönnyítve a zárást, kívülmaradásra biztatva a kevésbé elszánt erre tévedő turistákat és beeső helyieket.
Staroprament ittunk itt, ha már sörre készültünk. Egy fiatal lány töltötte első nyári munkaórákat ebben a pultban. Szerinte nem a nehéz, hanem a lehetetlen kategóriában indul itt a kocsmatúra. Amikor következő helyet kerestünk, az egyik 40 éves vendég így felelt: „Az alkoholisták itt meghalnak. Van sör otthon a hűtődben és az a kocsma.” Önvallomása szerint ezen helyzet tarthatatlanságát már a polgármesteri hivatalban is előterjesztette.
Végül egy nyugdíjas hölgy még befutott zárásra, feltankolni egy kis konyakból és szatyorban elviteles sörökből. Tőle azt hallottam, hogy régen nagyobb élet volt itt, meg vasárnap és hét közben is, de minden korábbi hely bezárt. Szerinte azért, mert nincs pénze az embereknek. A beszélgetős lakosok tudata eléggé elválasztotta a partot a falutól és teljesen másképp számolt vele. A szintkülönbsége nem csak a természetben jelentkezett.
Elindultunk visszafelé, sokan ültek még a otthonaik vagy nyaralóik teraszain, iszogattak, beszélgettek. A fiatalok pedig pár kisebb csoportban vagy párban csoportosultak a magaslati déli parton, padokon ülve vagy fűben fekve. Kocsmák helyett maradt a nagyon csillagos ég és az hold aranyrajza a Balaton fekete vizén.
Visszafelé a Lavendert még nyitva találtuk, én Madame Porterrel zártam. Ez a hely mentette meg nem is kocsmaként a egynél több kocsmát nélkülöző kocsmatúrát, nyitánykor is, lezáráskor is, és még Hedonos poharat is küldtek ajándékba egy műkedvelő barátomnak.
Balatonvilágos lecsupaszított kocsmaszempontból elsőre igen sereghajtó lett, de amúgy tartogathat még sok jóságot, a szép természeti adottságán túl is. Nem ismertem még meg a valódi Balaton partját, se a kisvendéglőit. Kétség kívül az is nagyot robbanhat itt, ha valóban saját vendéglátó egységet nyit majd a Hedon. Az idővel még sör-zarándokhellyé is mutálódhat.
A 2016-os Balaton nyári mesék ezzel véget értek. 2017-ben nyarán szándékozom folytatni több Balaton parti területén feltérképezését.
2017-03-30 FRISSÍTÉS: A Hedon sörfőzdétől megtudtam, hogy most már árulnak Hedon söröket a sörbárban.