(134. állomás, 118. budapesti állomás, több megállás alapján)
Budapesten, mit tesz Isten, az egyik kedves kocsmaszabású megállómat pont Megállónak hívják. Közvetlen, nem modoros, és mégis választékos bisztró-étlappal bír. Valóban jó itt megállni, sőt elidőzni, mert végre igazán van mit harapni egy kávé vagy egy ital mellé egyaránt.
Ahol a Váci úton kifelé egyre alábbhagy a nagyvárosi láz és már a Westend pláza is mögénk kerül, Budapest egyik legmasszívabb tengelye átadja magát az irodafolyosónak, a vendéglátás pedig hamarosan kisvárosiassá ritkul.
Ezen a törésponton találjuk az első blikkre figyelemfelhívó Megállót. Ez a hely egy „látvány-kocsma”, mert padlótól plafonig tartó kirakaton át csalogat be az utcáról és tárja fel, hogy éppen mi történik odabenn.
A tudatosan Hundertwasseres utánérzésű járólap, és a többségében szívből választott fekete-fehér retró- és életképek együtt egészen eredeti összhatást nyújtanak.
A név magában olcsó húzás is lehetne, ha mögé nézve nem találnánk mementót, de találunk. Ezen a forgalmas autóúton valamikor még, pont itt szemben, volt egy állomása a 14-es külvárosi villamosnak. Ennek emlékét őrzi egy széles régi fekete-fehér kép a pult felett.
A pult olyan, amilyennek lennie jó: kerek, társasági, jól körbeülhető, kényelmes székekkel. Az egyik széken gyakran Laci ül. Ő a házigazda. Néha a pultból, néha a pult mellől felügyeli és gerjeszti a hangulatot. Pacsizik a törzsvendégekkel, és pacsizós hangnemben is beszél velük, az újakkal pedig láthatóan jól bekalibrálja és meg is találja a hangot. 13-14 éve vették át a helyszínt, és két év szünettel mindig ők is üzemeltették.
Minden ital rögtön ropival együtt érkezik ki az asztalhoz (Nógrádi, direkt magyar!), fogyasztása választható, ára minimális. A ropi viszont csak a kezdet.
Itt van az egyik legválasztékosabb kocsmakaja étlap Budapest-szerte, főleg a hely méretéhez és laza hangulatához képest. Ebben az elöljárók között voltak, mert bár 2016-ban szerencsére új löketet és figyelmet kapott a kocsmakaja többfelé (pl. MALTeR), a nem kifejezetten éttermi vendéglátásban is, a Megállóban ez már korábbi hagyomány. Évek óta nem csak melegszendvicsek és nachos, hanem saláták, grillkolbász-falatok feltűzve, hermelin áfonyalekvárral, mártogatósok, krémlevesek, házi hamburger, argentin bélszínszeletek, desszertek, tavalyi bevezetéssel pedig az én kedvencem az isteni grillsajtjuk (<kiemelten ajánlom), stb. Mindent szépen, a módját megadva tálalnak is. A kategóriájukban szinte példátlanul figyelnek a részletekre, olívaolaj, balzsamecet a salátákhoz, a kolbászokhoz a klasszikus három szószon kívül barbecue szósz és magos mustár is érkezett, mégis kedvezőbben a kifejezetten faj-bisztrók árszintjénél.
Holott úgy tűnhetne, nem a bisztró profil van előtérben, mégis tudatosan felkínálják a vágódeszkára tűzött étlapot minden vendégnek. Szerencsére ez az irányvállalás mégsem viszi el a helyszínt boxos, szeparálós útra. Ha te olyan vagy, akkor közösségi, bandázós a Megálló.
A külső terem a bárpulttal férfiasabb, vagányabb, városiasabb. A belső viszont vintage díszítő elemeket, vidékies zöld ablakkeretes zsánerképet felvállaló közeg, intimebb is, jobban kínálja magát romantikázni vagy lányoknak barátnőzni.
Befelé néző vintage ablak
A belső terem, legfoglalva, a vendégek érkezése előtt
A „tapétára” itt érdemes még külön odafigyelni, ritkán vagy sehol máshol nem látott retróplakátokkal lett bevonva a fal. Ezek pedig nem modern után-gyártások, hanem a Magyar Televízió archívumából származnak.
Laci szerint megelőzték a romkocsmákat korát, mert még kezdetben tették fel őket. Úgy gondolja, hogy vendéglátásban fontosak a képek a falon. Egy pizzériában például nem dicséri túl a nyúló sajtos fotókat, hiszen az meglesz a tányéron is. Gyakran jár Olaszországban és figyeli az olasz vendéglátós külcsínt és példának veszi, hogy pozitív, mosolygós életképeket közvetítsen. Az egyik megbúvó kép a fekete-fehér montázsból a barátja kislányát rejti, ahogy Rómában pizzát eszik.
A közönség visszatükrözi a helyszellem sokféleségét: a legkülönbözőbb emberek fordulnak meg. Nappal gyakran üzletemberek kávéznak, este pedig nincs jellemző kor és stílus vagy társadalmi osztály szerinti önszelekció. Laci kulturális befogadó térnek hívja a kocsmáját. Büszkén őrzi például azt az emléket, amikor egy amerikai srác kaszinóból hazafelé, leállította a limuzint a sofőrrel, kiszállt, hogy “ez egy jó hely!”, és az egész estét itt töltötte, de vezettek már itt körbe beinvitált cirkuszi pónilovat is.
Felkészültek a minőségi vendégekre is, folyamatosan képzik magukat külföldi mintavételezéssel. Szeretnek ötletgazdák is lenni. Van olyan koktél, amire csak nekik és egy koktélbárnak van licencük Budapesten. Mostanában inkább a zöldségekkel operálós italok irányba haladnak a tejszínestől, a koktélok, de akár más nedűk esetében is. Laci szerint most erre megy a világ. Például lehet uborkás ízesítésű fröccsöt kapni, ami nagyszerű érzés, pedig engem kevés fröccsmegbolondítással lehetne megfogni. A levendulás, rózsavizes ízesítésekbe nem is akartam belekeveredni, meghagyom a nőknek.
Egy szó, mint száz tényleg, mindenki megtalálhatja a magáét ital és kaja szemszögéből is. Ha ez lenne a kocsma-alaphangunk kocsmakaja téren Magyarországon, nem lenne miért behúznunk a nyakunkat Európa más országaival szemben. Szerencsére megyünk ebbe az irányba, ki előbb, ki később!
SZÁRAZ ANYAG-TARTALOM:
Még a csapból is ez folyik: a HB búza, Dreher, Arany Ászok. A HB fogy legjobban.
Egyéb italokból pedig a NIKKA japán whiskey, 2 féle van (az egyik füstölt ízű), a Bombardino és a Zacapa RUM kapott kiemelést.
Pálinkák: Aranyszalagos Savanya elképzelhetetlenül sokféle ízben.
Egyetlen szomorúságom, hogy kimért szóda nem kapható.
A kávéhoz viszont automatikusan jön a pohár víz.
Extra: Szandra a pultból, aki kés a vajban módon kezeli a konfliktusokat és mindig szépen mosolyog, és aki egyszer akkor is jobb kedvre tudott deríteni egy mosolygós köszönéssel, amikor véletlenül szomorúan haladtam el az üzlet előtt.
Ha az időjárás épp teraszos, a Megálló is az.
Összegezve: Bár Westend mozi előtt különösen örök tartalékos itt kivárni a filmet, de próbáljátok ki akkor is, ha nem esik útba.