Bari megkerülhetetlen, ha Puglia régióról (<CIKK!) van szó. Nápoly után a második legnagyobb dél-olasz város és bár teljesen sajátos a karaktere, élményvilága, volumenében mégis jobban emlékeztethet Nápolyra, mint a kisebb, nyugodtabb pugliai településekre. Egy városon belül rengeteg életérzés hajtható: marcona óváros, csillogó modern belváros, hosszú tengerpart, nyers kikötői életképek. 10 kocsmát jártam be ebben a környezetben.
Bariba Magyarországról viszonylag könnyű közlekedni, hiszen közvetlen WizzAir járat repül hetente többször, és ügyesen időzítve gyakran lehet jutányos retúr repjegyeket kifogni (pl. 14.000 Ft-ért)
Bari – városi benyomások
325.000-es lakosságszámú nagyvárosról van szó, ami ráadásul jelentős tengeri kikötő, regionálisan fontos reptér és a környező kisebb településekről is sok ember jár ide dolgozni, még sincs túltelített metropolita orcája. Kifejezetten összetett városképekkel rendelkezik. Két nap alatt csak korlátozottan tudtam feltárni ezekből, mégis nagyívű élmények értek. A vasútállomástól rögtön a tengerpartot akartam célba venni, de rossz irányt választottam. A hátország felé indulva elég volt egy percet haladni, hogy olyan házba fussak, aminek nincs teteje.
Ez és az út menti szemét, a rossz arcú utcai ténfergők és a mégis elegáns kávézók mozaikja rögtön megalkotta a fejemben a párhuzamot Nápollyal.
Az állomás túloldala egy új világ volt. Nem voltam soha, de ilyesminek képzelem Dél-Amerikát nagyban: nációkeveredések, pálmafák, elegáns épületeket őrző fegyveres katonák dzsipekkel. Nagy szökőkút, kis macskakő, hangos utcai árusok, színes termékek.
Utcán kezdtem szállást ajánltatni, találtam is egy olcsó padlásszobát, alkudni is tudtam, bár félig behúzott nyakkal kellett közlekedni, cserében a belvárosban volt. Gyorsan átlapoztam a bevásárlóutcás környezetet, a nagyon olaszság egy másik arcát, a kirakat templomaikkal. Éltettem magamban az olyan intenzív olasz életképeket, ahogy a hetvenes férfiak még szemtelenül fordulnak meg a hatvanas nők után az utcán.
Bari bárok
Igyekeztem az összes felsorolt típuskörnyéken kocsmákat meglátogatni, hogy átadhassam, hogy hol mire számíthattok, ha be akartok térni spontán egy bari bar-ba. Nagyvároshoz méltóan minden létező kocsmatípus képviselteti magát. A klasszikus olasz stílust ajánlom itt is alaphangnak. Ha ti is szeretitek, akkor azért, ha még nem ismeritek eléggé, akkor meg azért. Onnét ismerhetitek fel, hogy sok faanyag a belső térben, legtöbbször textilabroszos asztalok várnak és hosszú pult fém-lábtartóval, üveges péksüteménypult a bárpult részeként, a sörhűtőn kívül kötelezően jégkrémes hűtő is (nem kell, hogy mindez egyszerre teljesüljön). Ezek a bárok általában kiszámítható italválasztéktól, de kiszámíthatatlan spontán olasz életképektől sajátosak.
Bari bárok – A belváros kocsmái
1. Café degli Artisti – a művészek kávézója
Címeres képviselője a taglalt stílusnak, a belvároshoz és tengerparthoz egyformán közel, jól megközelíthető, nyugis környéken, a szemkápráztató Teatro Petruzzelli színház mellett a Caffé degli Artisti. Biztató portájú, nevéhez hűen művészies közeg, üdítően friss beltérrel, ami híres művészek felfestett arcmásával, mediterrán tengerparti városképek falfestményeivel.
2005 óta működik, alapvetően törzsvendég gyűjtőpont, de mindenkire nyitott. Ha netán Luigit csípetik el műszakban, jól járhattok, ő az egész világot magához ölelő jó kedvvel fogad mindenkit. Közben zajlik az élet:
– Adj egy kávét, mint mindig… […]
– Holnap találkozunk.
– Mi mindig itt vagyunk…
2. Piccolo Bar – Olasz pánkocsma szeánsz
Hasonlóan erős példa, de más jelleg dél felé haladva a tengerparton kicsit beljebb, a 70 éve működő Piccolo Bar. Egy igazi vadon, este jó élettel. Arra a jelenetre érkeztem, hogy a terasz vendégei épp felsegítettek egy mankókkal a hóna alatt bicikliző arra járót. A tulajdonos egy elegáns öreg úr, aki vendégtéri oldalsávon napi lapot bújt, a pultban pedig Nadia, egy igen belevaló középkorú, rekedtes hangú, szívélyesen fogadó nő ügyelt. A fali fotók árulkodtak az itteni bulik méreteiről. Viszonylag nagy választékú sörhűtő volt, kajában viszont alul maradtak. A közönség nagyon vegyes volt, ugyanazon egy órán belül volt, hogy csak késdobálós arcok ültek benn, másik pillanatban meg csak elegáns hölgyek és egyetemistagyanús fiatalok. Az igazi olasz kocsmai életkép-lutrihoz ezt ajánlom. Ide bármikor visszatérnék.
Az első kettőhöz képest a turista központ (a déli kikötő és a belváros találkozása, a Piazza del Ferrarese környéke) kocsmái és éttermei többségében már túl konformista, tipizálhatóan turistás életképeket mutattak. Egyben azonban találtam fantáziát és stílust.
3. Ciclatera Sotto Il Mare – Tengeralatti kotyogós
Valószínűleg ide is még jobb télen jönni, mikor kevésbé dominálnak a turisták. Én a csintalan névhez hűen a föld „tenger” alatt ültem (sotto il mare), távol a felszíni turistáktól és a pultos lányok dinamikus duójával beszélgettem.
Az elnevezés az ikonikus mokka kávéfőző táji megfelelőjén (ciclatera) alapszik, ami mindenütt jelen volt az egyéb vonásaiban is fiatalos díszletben. Ha fenn vagy, sem jársz rosszul, mert konfekció-műanyag székeikről bámulatos a kilátás az öbölre és a kikötőre. Jó megpihenő hely a Sant’Antonio móló bejárása előtt vagy után. Időszakos fotó vagy képzőművészeti kiállításokat is találhatsz.
4. Caffetteria del Ferrarese – a főtéri kézenfekvő
A Piazza del Ferrarese (A ferrarai tere) téren az októberben már fóliasátras terasszal operáló akkor még Al Ferrarese („A ferrarainál”) nevű bár mutatkozott be a legfelnőttesebbnek és a „legturistásabbnak” minden próbált egység közül. Viszont turistamenü gyanúja felett állt azzal, hogy akár a külföldi idősebb párokon kívül akár helyi egyetemista korosztály is fesztelenül használta étkezésre. Nekem nem lett a kedvencem, mert belső tere nem volt a WC-hez vezető munkapult mentén kívül, a terasz meg rattanszék-rezervátum volt. Címeresen „american bar”-ként futtatták, de nem hozta azt a karaktert, se semmilyen mást. Főtéri kézenfekvő, ha várakozni kell vagy kifújni magadat a központban, megállni laptopról munkálkodni. Erre ideális: tiszta, kényelmes, szellős, középárú, étlappal, derék sör- és koktélválasztékkal.
(Lehet, hogy a név változtatás jelentetett profilváltást is. Ha valaki arra jár és tud friss hírrel szolgálni, kérem írja meg!)
5. La Cicchetteria – Igyunk egy kilépőt belépőnek!
Ellensúlynak kis bal kanyar után vár egy valódi vadhajtás, a garázsméretű Bar Chiccheto, ami minden extra anyagbevitel nélkül, csak látványra is úgy nézett ki, mintha egy videoklip-raszta füstpamacsába rajzolták volna bele ujjal az egész kocsmát és bármikor elillanhat. Tetőtől talpig színes, trópusi koktélokkal, ritka sörökkel. Nem csoda, hogy a Molfettában megismert lányok is itt szerették zárni az estét egy kör Limoncelloval. Már a név is röviditalt becéz („a rövidező” / „a tüskéző”). Itt örök fiatal vagy, örök lázadó, örök művész, örök hippy, örökéletű és örökérvényű.
6. La Baresana – Pizzára sört?
A belvárosi tengelyutcák egyikében egy további típus képviselőjéről számolhatok be. Zárás előtt, már hajnali órán sikerült elcsípni a magyar tudattal kisvendéglőre emlékeztető takaros La Baresana nevű vendéglátót. Egy elegáns ötven év környéki nőkből álló társaság épp utolsó kortyokkal húzta az időt a „ki fizet” döntési pontig. Így nekem is maradt sanszom egy jó pohár Birra Forstra Olaszország egyik legrégebbi sörfőzdéjétől. A vörös Sixtus sörüket amúgy a talán kedvenc olasz nagyüzemi sörömként ajánlom. A beltéri díszlet itt sokban tisztelgett a Forstnak. Nekem pedig azzal kedvezett a személyzet, hogy a végén még egy limoncelloval is megajándékoztak, mint aznapi utolsó vendéget. Nagyon szimpatikus, kisvárosias hangulatú atmoszféra. Teraszuk is van. Aki arra járva, leteszteli nappal is, várom a meséjét! Ötlet hozzá: a pizzáik nyálcsorgatóan ígéretesek.
Bari barok – A tengerparti sétány mentén
7. Pane e Pomodoro – Tengerbe mártható paradicsomos kenyér
A tengerparti sétány (Lungomare) 42 kilométer hosszú az agglomerációs szakaszokkal együtt. Én is direkt kilométereket sétáltam a belvárosi etapon. Itt akár óriás kereket is találhatsz, ha jókor érkezel. Ahhoz rosszkor érkeztem, de kocsmát viszont találtam. Az óvárostól délre, a legkiesőbb egység, amin túl már visszafordulásra biztat az fogyó városkép, a homokos tengerparti igazi friss strandkocsma, a Bar Pizzeria Pane e Pomodoro. „Kenyér és paradicsom”-ot takar a név, és az azonos nevű szabad strand után lett keresztelve. Bocsáss meg műanyagszékeikért Uram, és vigyél be minket a kísértésbe! A környékén még október közepén is fürödtem a tengerben és közel sem én voltam az egyetlen. Jó itt megszáradni. Annyira élénk a bár, mintha fél lábbal a tengerben maradnál. A emberek bámulják a kékséget a kávéjuk első kortya előtt hezitálva. Olaszok… tudják, hogy az első korty után újra minden nagyon gyorsan történik, addig kell elnyújtani…
Volt itt mindenki, kávézó idősek, gyerekek, randizók. A főnökasszony, Krina elmesélte, hogy teljes évben nyitva vannak, 30 éve működnek, és minden évben fejlesztenek, szépítenek. Az ajtón büszkén hirdették, hogy valamelyik „mától” már pizzériát is jelent a Pane e Pomodoro szókapcsolat. Én egy piadina-féleséget kóstoltam a Peroni söröm mellé. Jó hír, hogy igényessége ellenére helyi viszonylatban büfé árakkal operálnak. Lehet olcsóbbat találni, de nem volt felszámolva a tengerközelség.
8. – Speakeasy Bari – Megspórolt félhomály
A belvárosi parti sétány nyomvonalán tártam fel a helyben kétszer is ajánlott Speakeasy Bari-t, aminek cicomázatlan neve egy egész műfajt takar, az alkoholtilalom Amerikájának titkos bártípusát. Ez egy 5 éves, kellemesen elegáns, enyhén félhomályos pont. Inkább az italkülönlegességekről és minőségről szól, sőt némelyeknek talán a flancról, mintsem a kötetlen italozásról. Ettől még a személyzet nagyon közvetlenül fogadott. Aki volt már Speakeasy típusú bárban, az láthatja, hogy stilisztikailag itt nem a műfaj sűrűjét kapja. Ez inkább a vidámabb, spannolósabb árnyalat. Az ital pedig finom, különleges, de 7 euróba fájt a ház két decis specialitása. Ezt mindenki magának mérlegelje. Én egy évben egyszer iszok ilyesmit, mert nem jutnék messzire ezekkel az árakkal. A Matta (=őrült nő) amúgy kérésemre válaszul egy nem túl erős, nem túl édes, inkább pikáns, vörös vermuttal, gyömbérsörrel és egyéb bűvésztrükökkel.
9. Bögyös-FAROS menny-országa a söröknek
A szomszédos Faros Beer nevű kisüzemi söröző egy visszafogottabb középút. Ez egy vendéglátó-testvériség egyik üzeme. Annyira egyértelműen épít a sörökre, hogy már csak a díszletüvegekkel be tudtam volna temetni magamat úgy, hogy nem jövök ki alóluk könnyen. Ignizio 2015-ben nyitotta, csak azért, mert szereti a sört. Rengetegfélét árul a hűtőiben, és akkor ötfélét csapon. Olasz kisüzemit és importot is. Szakértelmével (angolul is) világítótoronyként szolgálhat a tanácstalanabb sörkedvelőknek. Ezt jelenti a hely neve is görögül, világító tornyot, merthogy a közelben van egy. Már reggeli környékén kinéztem a gasztrósabb sziámi ikrét egyazon épületsarok másik oldalán, amit éjjel azért kellett kényszerlátogatnom, mert a söröző WC-je is ott volt.
A Farost nagyon ajánlom a sörturistáknak, a választék, főleg a déli országrészben ritkás olasz kisüzemi sörök okán is. Az viszont elvitathatatlanul olasz adalék, hogy a sörök mellé szórják a kis falatkákat italáron belül, és itt átlagnál érdekesebbeket, például foccaciát vagy krémes röszti-szerűséget (nagyjából rántott krumpli püré).
A beltér is barátságos, nem, mint a műfaji sablonok egy része, hanem sok növényes, hangulatvilágításos. Élettel telivé teszi az élő kapcsolata az utcával is. Létrejött egy groteszk derékszögű tömeg, és egy látszólag üres kocsma, amihez az utca népe 90%-ban hozzátartozik. Én egy nyomtató kereskedővel itt épp, aki albánul tanult, mert másnap Albániába indult nyomtatót árulni.
10. Bar Peroni, Bari reptér – Itt szállj el, mielőtt elszállsz!
Kilenc kocsmával zártam volna Barit, ha nem élek még a reptéren a Bar Peroni adta lehetőséggel, ahol Olaszország talán legelterjedtebb sörmárkájának a szokásos lagernél több fajtáját kínálták. A Peroni egyik gyára amúgy Bariban van, ezért nagy presztízsnek örvend a környéken. Itt meg a díszletben is csúcstermékké idealizálták ezt a nevet. Reptérhez képest nem volt feláras, és kiülhettél a kirakatba nézni a légikikötő életének egy darabját. Ha túlságosan időben érkeztél, vagy késik a géped, itt koccinthatsz egy utolsó (ha úgy, elsőt) Olaszországgal és még tipikus pugliai falatokat is legelhetsz hozzá.
Nagy levegő, nagy sóhaj: BARI! Első alkalom után úgy érzem, hogy bármikor, bárhányszor és bármennyit! Bari bárjai épp annyira változatosak voltak, mint maga a város és még tényleg csak a felszínt kapargattam. Jó hír, hogy a legjava még írásban is hátra van, egy külön mise az óvárosról, ahol nem kereskedelmi egységben jártam ugyan, hanem egy családi szájhagyomány alapú „pop up” étteremben, de az mindent vitt.
Folyt.köv.
Ha addig is rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát extra tartalomért!
TÉRKÉPEN A BARI KOCSMÁK IS:
Ha bennfentesként ajánlatok még olasz várost, amit érdemes feltérképeznem kocsmák és városképek szempontjából, szívesen várom tippjeiteket a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.
Saját kocsmafotók és kocsmai aranyköpések megosztására pedig várunk titeket a www.facebook.com/kocsmaturista csoportba.
Egyéb olasz témák a Kocsmaturistán:
Brindisi és kocsmái 1/2 – Willy Fog nyomában (Dél-Olaszország)
Brindisi és kocsmái 2/2 – Az 500. kocsma emlékére (Dél-Olaszország)