Hogy kapcsolódik össze Heves megye és az angol cider? És hogy jött még ide egy kisüzemi söröző, ami tetováló szalon is egyben? Egy magyarországi brit cidermesternek, és egy amerikai, egy angol és egy magyar barát tetoválós kocsmájának története következik! Lássuk, mit alkotnak hazánkba szakadt külföld fiai a magyar alkoholpiacon!
(fotók és a Mad Dog logó: Russell Skidmore)
Tavasszal érdekes megkeresést kaptam a brit Keith Mahonytól. Elmesélte, hogy ő ismeretségünk elmúlt éveiben amúgy ciderkészítetéssel is foglalkozott, őrült laboratórium körülmények között, földön kívüli kísérletek mellett. Hiába igaz ennek csak a fele, most ott tart a dolog, hogy Angliából hozott tudással magyar cidert állít elő és terít Budapesten, és már országos terjeszkedést tervez.
Amikor mondta, hogy bemutatná nekem a Mad Dog Cidert, megbeszéltük, hogy válasszon egy kocsmát, ahol árulják a terméket, hogy ne múljon el bejegyzés újabb kocsma nélkül. Szerencsére érdekes helyet választott, az Edison Bar&Inket, ahol a tinta szó két értelemben is jelen van. Párhuzamosan terhelik vele a bőrt és a májat.
Mad Dog Craft Cider
Keith Mahony 2008 óta él Magyarországon, Budapesten – egy nemzetközi cég projektmenedzsereként szerte Európában élt már, például Barcelonában és Amszterdamban is. Fél éveket maradt egy helyen. Ez volt a terv Budapesttel kapcsolatban is, de egy három éves küldetéshosszabbítást során úgy megszerette Magyarországot, hogy úgy döntött, itt is marad.
Kocsmaturista: Miért maradtál?
Keith Mahoney: Megkedveltem az itteni életet. Angliában, Nyugat-Londonban éltem, ahol az élet gyors volt és drága. Budapesten viszont minden megvolt, ami Londonban csak egy kisebb körben: kultúra, történelem, jó pubok és éttermek, de megfizethető áron és kényelmes távolságban. 40 perc alatt átérsz a város egyik végéből a másikba. És a nők…(kacsint – háttér-infó: nem rég született gyermeke magyar feleségtől.)
Milyen volt a ciderhelyzet 2008-ban Magyarországon?
Nem létezett ciderhelyzet. Az egyetlen cider, amit vásárolni lehetett a Becketts Irish Pubban volt kapható fémdobozban.
Milyen volt a kapcsolatod a Ciderrel Angliában?
Cideren nőttem fel.
Mikor gondoltál először arra, hogy saját Cidert kellene csinálni?
2009-ben már gondoltam rá. Hallottam, hogy Magyarországon sok jó alma nő, amit csak almalé készítéséhez hasznosítanak tovább, miközben cidert meg alig lehet találni. Megláttam ebben az üzleti lehetőséget.
Hogy kezdtél neki a megvalósításnak?
Átmenetileg visszamentem Angliába, hogy egy ciderüzemben („cidery”) dolgozzak. Meg akartam tanulni mindent az alapoktól; hogy szedjem, hogy préseljem az almát, hogy zárjam üvegbe a kész terméket, minden lépéshez érteni akartam. Egy hónap erre elég volt. Szerencsére volt már korábbi tapasztalatom is, tinédzserként már gyümölcsbort készítettem, többek között almából.
Mi volt a következő lépés visszatérés után?
Meg akartam találni a legjobb almatermő vidéket a legjobb almákkal. Ekkor ismertem meg a partneremet, Andreát is, aki magyar, és akinek megvolt a szakmai képesítése is a ciderkészítéshez.
Kerested őt vagy véletlenül találkoztatok?
Ismertük már egymást és egy beszélgetésnél felmerült, hogy „hé, én szeretem a cidert.” és rögtön jött, hogy „én is” és akkor eldöntöttük, hogy cidert akarunk készíteni együtt. Végül 2014-ben januárjában startoltunk kis mennyiséggel kísérleti jelleggel. Ebben az évben találtunk rá Heves megyében, egy korábban farmokról híres faluban arra a helyiségre, ahol most az üzem működik. A helyiek azóta is kíváncsiskodnak, hogy mi folyhat odabenn. Utána már könnyebben mentek a dolgok. A bürokratikus lépések voltak a legnehezebbek. Az engedélyek beszerzéséig csak kísérletezünk. Mire megkaptuk a papírokat, meglett az a fajta cider is, amivel el akartuk lepni a piacot. Az első nagy adag kereskedelmi ciderünk 2017-ben készült.
Hol mutattad be?
A Jack Doyles Irish Pub & Restaurantban. Két ciderrel mutatkoztunk be, a Mad Doggal és a Jack Doyle-lel. 2018 januárjában a második partnerünk lett az Edison Bar & Ink. Egy angol barátom hozott el ide. Itt, ahol a sörkínálat már nagy volt és sok volt az angol vendég is, rögtön fogyasztani kezdték a cideremet. Örültek, hogy Magyarországon magyar almából, angol szakértelemmel készült cidert lehet inni. Annyira lerabolták a készletet, hogy jött a fordulat, hogy hirtelen nem új viszonteladó partnerekre hanem új almákra volt szükség.
Hogy látod most 2018-ban a cider kultúrát?
A magyar fogyasztók 2018-ra sokkal tudatosabbak lettek a cider létezésére. Sok kereskedelmi cider lepte el az üzleteket, de azok akár félrevezetőek is lehetnek. Több nagy gyári cider almakoncentrátumból készül, adalékanyagokkal. Mi még cukrot sem adunk hozzá. Amit kínálunk, az 100% érlelt alma. A túl édes cider félrevezet! A igazi cider kedvelő szárazon issza a cidert. (Hasonlóan kell értelmezni, mint a száraz bort.)
Mik a további terveid?
Ciderforradalmár akarok lenni Magyarországon! Tervem, hogy saját eredeti cider almafákat ültetek, mert Magyarországon inkább evőalmák vannak. A saját almámból további verziókat fogok készíteni. Addig nem nyugszom, míg nem leszek a sörfesztiválok módjára, ciderfesztiválok is.
Lehet a cider annyira izgalmas és variálható, mint a sör?
Az almacider is lehet változatos. Attól is függ, hogy milyen almából van, de más gyümölcs hozzáadására is nyitott vagyok. Ám mivel a cider hagyományosan almából van, ha más variációt készítenék, akkor csak hozzáadnék eredeti 100%-os gyümölcslevet, de az alapja az alma maradna.
Miért szeretik az emberek cidert?
Nyáron nagyon frissítő és könnyű a meleg időben. A sör nehezebb! Az angolok szeretik, a nyári fesztiváljaikon a cider a főital.
Egy utolsó kérdés, honnét ered a Mad Dog (őrült kutya) név?
[Keith csak nevet, barátja Russell Skidmore válaszol, aki a címkét segített tervezni.)
Keith beceneve volt a Mad Dog, miután a munkában egyszer tizenegy embert rúgott ki fél óra alatt.
Most pedig nézzük meg közelebbről Keith bemutatott partnerét, az Edison Bar & Inket!
Edison Bar & Ink
#craftbeerbar
A VI. kerület egyik legkocsmásabb utcájában található, a Jókaiban található, a Nyugati pályaudvar felőli végen, de könnyen elérhető az Oktogontól is. 2017 január óta várja a közönséget barátságos barna portájával, üvegein két szó még nem szokványos párosításával: Tattoo & Craft Beer. Ha csak az egyiket olvasod, talán nem számítasz a másikra.
Szóval, ha sört szeretnél, ne ijedj meg, hogy csak tetoválást kaphatsz – de ha elég sör ittál az akár erős fajtákból a 12 csap egyikéről, akkor ne légy biztos benne, hogy az este végén nem akarsz majd tetoválás!. A megbánósabb arcok biztonságáért csak 22:00-ig vannak nyitva.
Egy vonzó belső térbe érkezünk. A szokatlan párosítások itt is működnek. Bár van néhány korunkra igen jellemző beltéri elem, de az alapot jelentő kombinált szürke és barna színvilág egészen ritkaság,
és vannak egyéb szemrevaló látványelemek, mint a kék gramofon, amit egy vendég hozott karácsonyi ajándéknak.
A bárnál is lehet ülni, ahogy négyes és hatos bárasztalok is vannak. A székek kicsit kemények, de a hangulat és az italok segítenek elviselni.
Két üzlettárssal nyitották az üzletet. Fel is sorakoztak együtt egy faltetoválásban:
Jonny hostelláncoknál dolgozott, és az egyik romkocsma bárjában is sok tapasztalatot szerzett. Emellett beugróskodott tetováló szalonokban. Nem meglepően ő maga már ekkor is tetovált volt. Egyik nap jött a gondolat, hogy össze kéne hozni a két dolgot, ami két kedvence és két tapasztalata is egyúttal: a tetováló szalont és a kézműves sört. Egy olyan helyet álmodott meg, ahol kaphatsz egyszerre kaphatsz jó sört, jó tetoválást, jó kávét, jó…és így tovább, de most itt tart a történet.
Egy három emeletes egységet hoztak létre. Fenn van a tetováló stúdió, középen a bár, lenn pedig Narnia – így hívják maguk között a lenti részt. – Egy titokzatos hely – folytatja Jonny – még folyik a véglegesítése. Telt ház esetén leküldjük oda a vendégeket, egyelőre csak jó időben, de már fejlesztjük a téli verziót.
A sörkínálat főleg magyar sörökből áll, de akár Brewdog és ritka angol sörök is előfordulnak. Ezenkívül a whiskey iránt éreznek még szenvedélyt. A briteken kívül japán változatokat is tartanak. A harmadik főitaluk a gin. A jövő pedig a signature koktélok és a még titkos, de teljesen eredeti pubkaja irányába mutat. A borokra nem fektetnek nagy hangsúlyt, de abból is kapható 6 különböző fajta.
A kávéik a neves Lumen Kávézóból származnak, de abszolút baráti áron kaphatók öt stílusban. Egy eszpresszó 300 espresso Ft.
A környezet nyugis. Normálisan lehet beszélgetni, mert az amúgy kellemes zenénél a teli torkos, gyakran brit nevetések is hangosabbak a szomszéd asztaloknál. Mivel biztos többekben felmerül ez a kérdés: abszolút nem csak tetkósok járnak ide, ez egy olvasztó tégely a vasalt inges, szofisztikált figurák és a télen is rövid gatyás fültágítósok között.
Jonny örömére már eljutottak oda, hogy főleg felismerhető arcok járnak, de jönnek az új emberek is és mindenkinek van egy sztorija, amit elmesélhet.
Zárjuk itt is azzal, hogy miért pont Edison lett a neve. Egyértelmű választ kaptam: mivel ő volt a feltalálója egyúttal a világ első tetováló gépének is.
Ajánlom a helyet a Nyugati környékének kisüzemi söröző vadászainak. Most, hogy már bezárt a Felni és a Nagymező utcai Beer Company, így elég kevesen maradtak errefelé. Itt pedig sörbemutatók és csapfoglalók is megesnek. A magyar cider oázis mivoltukon túl érdemes rájuk ezzel a szemmel is figyelni.
Sörök akár 390 Ft / pohártól előfordulnak és 1500 / korsóban végződnek. Az adagméretek 3 dl és 5 dl.