Kocsmaturista 2.0 Címlap

A FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE Aranyérmes Sörvacsorája a Sophie&Ben Bistroban

Megint jól beFŰTÖTT a HÁZ, engem is. A haladó szellemű nógrádi sörfőzde meghívására ugyanis egy tényleg izgalmas sörvacsorán vettem részt a budapesti belvárosban, az amerikásan villózó Sophie&Ben Bistroban. Aláfestő zene: Katona Csaba történész sör-stand up-ja. Elmesélem, milyen volt, mert várható még ilyen és hátha kedvet kaptok. A termékmegjelenítés vádját állom.

Ti mit képzeltek el, ha azt halljátok, hogy sörvacsora? Én fehér abroszt, kést-villát, kihúzott gerincet és a tányéron a Kör közepén állok-ot éneklő apró falatkát, aki rimánkodik, hogy ne túl sok sört tölts majd rá, mert ő azt aztán fel nem szívja. Azzal sincs baj, ha épp azt kívánod. No de ezzel szemben biztosan soká idéztem volna meg lelki szemeim előtt egy négy hamburgeres-négy sörös megalomán dőzsölést. Pedig erről lett szó.

Aranyérmes Sörvacsora - FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE - Sophie & Ben Bistro - Surf and Turf Burger - Kocsmaturista
Nyárias kezdetnek a télben – Surf and Turf Burger – V43 Sili Summer Ale-lel

A sör és a burger nem egy formabontó párosítás, de amikor minőségi sörökhöz velük tudatosan harmonizáló ínyenc burgereket hoznak ki, az valami más!

Aranyérmes Sörvacsora - FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE - Sophie & Ben Bistro - Toscan Burger és M61 NOHAB Amerikai IPA - Kocsmaturista
Toscan Burger – M61 NOHAB amerikai IPÁ-val

Nézzük meg, hogy kik is hozták össze ezt a teltházas első alkalmat, az Aranyérmes Sörvacsorát.

A szereplők: Sophie & Ben & Sörök & Mozdonyok & Burgerek & Sörtörténész

1. FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE 

A rétsági FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE már régi ismerősömnek számít, írtam először róluk, majd őket érintő kocsmai eseményekről. (ITT és ITT és ITT olvashatók)

A régi cikkekre nem kattintók kedvéért összefoglalom a FÜTŐHÁZ SÖRFŐZDE hátterét: Nógrád megyei családi kisüzemről van szó egy 2700-as lélekszámú településen. A családi házukhoz egyszercsak hozzánövesztettek egy figyelemfelkeltően SÖRVÁRÓTEREMként felcímkézett épületnyúlványt, ami azóta sokakat mozgat meg. Ebben a látványsörfőzdében készülnek ugyanis a neves „mozdonyos sörök”. A sörfőző, Hava István édesapja mozdonyvezető volt, és megalapozta fia szeretetét a vasút iránt. István pedig az ő fia, Dani szeretetét a sörfőzést iránt. Együtt operálnak egy kis csapatban és viszonylag kisebb mennyiségben prémium felsőerjesztésű söröket állítanak elő. A választékuk három állandó és egy-egy szezonálisan egymást váltó negyedik és ötödik tételből áll (stout, IPA, belga erős sör, summer ale és búza). Mindegyik egy-egy mozdonyról lett elnevezve.

Aranyérmes Sörvacsora - FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE - Sophie & Ben Bistro - A FŰTŐHÁZ sörök névsora - Kocsmaturista
A FÜTŐHÁZ SÖRFŐZDE névsorával

Még csak két éve működnek, de büszke fordulat rövid történelmükben, hogy ikonikusan egy évesen és egy naposan Dublinban aranyérmet hoztak el a Dublin Craft Beer Cup 2017-es versenyéről. Pont a Guinness hazájában pont egy stout sörrel. Évtizedeket áthidaló kapcsolódás, hogy névadó mozdonya pedig szépségversenyt nyert a magyar mozdony szépségversenyen 1954-ben: a 327-139.  Ennek volt István édesapja a mozdonyvezetője.

Az M63 BULLDOG Belgian Golden Strongot (<az erős belga) pedig az amerikai Lexingtonban díjazták aranyéremmel. Innét jön tehát a taglalt esemény neve. Több, mint egy éve követem a karrierjüket és jó tanújának lenni, hogy Istvánéknak csak több és több személyes története lesz a söreikkel az idő haladtával. Nem csak egy jó alaptörténet, hanem folyamatos részvétele által folytatólagos, fordulatos eseménysor.

Aranyérmes sörvacsora - FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE - Sophie & Ben Bistro - A csapattal - Kocsmaturista
Az Aranyérmes Sörvacsora csapatával – Apa és fia az emblematikus piros FŰTŐHÁZ „Baywatch dzsekiben”

A teljes téli szortimentjüket lehetett végigkóstolni előkelő hamburgeres társaságban a sörvacsorán.

2. Sophie&Ben Bistro

A valamikori már szintén népszerű Varieté Bistro következő szintugrása ők. Emlékszem ott is milyen elégedettséggel burkoltam pár éve. Már három és fél éve működnek a Gozsdu udvar közelében, nyugis mellékutcában. A Sophie és Ben egy elegáns bisztró, egyértelműen inkább étterem, mint kocsma, de azért bárszékekről is gondoskodtak és az italválasztékuk is kiterjedt. Állandó jelleggel kaphatók például a FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE sörei is, de vannak pl. csak számukra palackozott boraik is.

Aranyérmes Sörvacsora - FÜTŐHÁZ SÖRFŐZDE - Sophie & Ben-ben - Kocsmaturista

Leginkább a hamburgereikről és a tépett húsos (Pulled Pork) szendvicseikről nevezetesek. A kérdésemre válaszul a közönségkedvencként a New York Burgert említették. Egy ideje már terveznek programokat is rendszeresíteni házon belül és a kertverziós budai egységükben (Sophie & Ben Garden), de az Aranyérmes Sörvacsora jelentette a nyitányt.

Vagányabb, amerikai megjelenése ellenére meghitt, akár romantikus és családbarát hely játszósarokkal. Ha lehet következtetni a sörvacsora kínálatából, akkor kimondható, hogy a konyhán is briliánsak. Én biztos megkérdezném, kicsoda Sophie és Ben: a tulajdonosok, két jóbarát gyerekei, akik egy óra különbséggel egy helyen születettek.

KATONA CSABA, a sörtörténész

A harmadik tagja a rögtönzött (élmény)együttesnek Katona Csaba, MTA történész. Egyéb nagybecsű munkásságán túl sörtörténeti előadásai körbejárták az országot színpadokon, kocsmákban, rádióadásokban. Szórakoztat és informál.

Aranyérmes Sörvacsora - Katona Csaba - FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE - Sophie & Ben - Kocsmaturista

Én annyiszor hallgattam már őt, hogy jópár csattanót kívülről tudok, mégis mindig hallok újat, hiszen az ő tudása és szemszöge is csak gazdagszik az idővel. Hava Istvánnal duóban vezették és kommentálták az eseményeket, viccesen, kontrázva, akár egymást ugratva. Az aktuális előadás fontos vezérfonala volt a sör rangjának elemelkedése. 

Aranyérmes Sörvacsora - FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE - Sophie & Ben Bistro - Kocsmaturista

Miért a sör? Miért most?

Katona Csaba összefoglalta, hogy a sör igenis menő polgári ital volt az Osztrák-Magyar Monarchia idején és a két világháború között is, majd a szocializmus hiánygazdaságában, az olcsó és nagy mennyiségű ital iránti keresletet kiszolgálva a minősége és ezáltal a megítélése jelentősen leromlott. Azóta sem volt a magyar sör ilyen magasan, mint most. Rengeteg tényező utal erre, egyre gigászibb gasztronómiai létesítmények épülnek a sör köré, egyre több a rendezvény kocsmafalakon belül és szabadtereken is, és illeszkedő elemként eljutottunk a sörvacsorák újabb keletű úri hóbortjához.

Aranyérmes Sörvacsora - FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE - Sophie & Ben - Kocsmaturista

Hogy fest egy ilyen sörvacsora?

Komplex élmény. Eszel-iszol-művelődsz-szórakozol. Jót, jól! Először a söröket hozzák ki és rögvest meghallhatod, hogy mit is iszol. Ha ez hasonló tapasztalat híján még unalmasnak hangzik, melléteszem: NEM AZ! Mire érdemes extrán odafigyelni, miközben élvezed az ízét? Mik az érdekességek az előállításánál? Milyen városi legendák, történeti érdekességek tapadnak az adott sörhöz eredetének történelmi korától kezdve? Az utóbbiakból a sörvilág gazdagabb, mint hihetnénk.

Aranyérmes Sörvacsora - FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE - Sophie & Ben Bistro - Kocsmaturista

Aztán jön a hamburger és mindenki elhallgat egy időre, és evésre használja minden érzékszervét. A következő fogással kezdődik mindez elölről. Nyilván ezek a hamburgerek sem akkorák, mint egy emberevő Pac-Man egy rendszerváltáskori büfékocsiból, de nem is kicsik. A második fogás előtt még azért drukkoltam, hogy Csaba csak beszéljen röviden, annyira várom már a következőt. A harmadik előtt viszont már azért, hogy mondja el az egész középkort, nagyon lassan, mert ha még órákig itt ülünk, akkor a reggeli kakaskukorékoláshoz talán már belém fér a következő zsákmány.

Aranyérmes Sörvacsora - FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE - Sophie & Ben Bistro - Goose Burger - 327-139 Stout - Kocsmaturista
Goose Burger – A tépett libacomb a 327-139 dublini aranyérmes fekete Stout sörrel

Egy sörvacsora egy műsor. Itt senki ne akarjon ismerkedni, randizni, kapcsolatot elmélyíteni, kibékülni, üzletet kötni. Itt figyelsz. Ki van bekkelve a várakozási idő. A lényeg, hogy cseppet sem feszengős, jó hangulatú, a témában teljesen kezdőknek is élvezhető két órás élmény. Kiemelkedő és változatos gasztronómiai dagonyázás és szórakoztató kultúra ér össze. Ha lesz még ilyen, ajánlom közelebb lépni hozzá.

Aranyérmes Sörvacsora - FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE - Sophie & Ben Bistro - O My Nuts Burger - Kocsmaturista

A legnagyobb ágyú a végére, szinte desszertnek, fánk tésztás burger – O my nuts

Ez a bejegyzés a FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE invitálására készült. 

(Nem kiabálok, amikor csupa nagybetűvel írom a nevüket. Így írják!)

További képek a FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE Facebook oldalán: 

Sophie & Ben Facebook oldal: https://www.facebook.com/sophiebenbistro/

Ha pedig budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsma-élet és kocsmakultúra, kocsmakaja kultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra!

Korábbi FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE cikkek a Kocsmaturistán:

Sínen a nógrádi kisüzemi sörgyártás – Fűtőház Sörfőzde

Jól beFŰTÖTT nyárra a Hunyadi Lakásbisztró Budán

Kisvonat, sörös vonat valahol megáll… – Sörcsapra érkeztek a FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE sörei

 

Katona Csaba másik eseményen:

Sört Hosszúlépéssel? – A pesti sör Katona Csabával

 

 

Szólj hozzá!