Kocsmaturista 2.0 Címlap

Kocsmasirató #1 : Random, Székesfehérvár

A RandOM Székesfehérvár szuper-kellemes óvárosának a Kossuth udvarban bújkáló lomkocsmája. 2019 szeptemberében arra a hírre érkeztem ide először, hogy egy hete van hátra. Képekben emlékezem meg a látogatásról.

Székesfehérváron a RandOM látogatása név kötelez alapon nekem is random betérés volt. Két ajánlásom már volt hozzá, de végül 3. székesfehérvári köröm vendéglátójával, a 972 Brewpubos (<<CIKK) Dáviddal hazafelé tartva spontán haladtunk el a RandOM mellett és beugrottunk.

Azonnal megtetszett a látványosan és fiatalosan lomis jellege, a meglepő elemek a térben és hogy összességében marasztaló tudott lenni és biztatott a részletek felfedezésére.

A lelkesedés azonban nem tarthatott sokáig, mert a pultos leány sec-perc alatt közölte, hogy következő szombat az utolsó napjuk és finito! A RandOM nekem első blikkre inkább hangulatos volt és megörvendeztető. Pár dologba bele tudtam kötni magamban, mint a beltéri műanyag reklámszékek vagy a WC aktuális állapota. Bár nem tudom, hogy az utóbbi mennyire csak a végjáték sajátja, hiszen nem ismertem a helyet virágkorában.

Egy élmény alapján azt mondom, hogy kár érte, színes foltja lehetett Székesfehérvárnak. Mutatom, hogy milyenek ismertem meg én. (Elvileg már több díszletet el is hordtak a falakról)

Volt egy hátsó udvara is, de mivel éjjel már nem volt fényesen kivilágítva, abból én sem láttam sokkal többet, mint ti ez a gyengén sikerült fotómon.

A RandOM WC emblémái:

További érdekes WC emblémák a következő csoportban:

Restroom signs – Ajtót mutatunk: pofás wc-ajtó jelek kocsmákban

További érdekessége lehetett a RandOMnak működése teljében a sörprofil is. Eleve a környékbeli Zámolyi Sört árultak csapon is és a pult feletti polcon több ritkaság is fellelhető volt, többek között a szintén megboldogult Erjesztők Klubja és a Balaton17 Brewing Co. sörei is. 

Sok mindent nem vonhattam le ezen villámlátogatás alapján a RandOM lényegéről és múltjáról, de örülök, hogy járhattam benne és hogy egy virtuális emlékfalat még tudtam állítani neki a blogon.

Az üzlethelyiség jövőéről hallottam már egy-két jóslatot, de majd akkor teszem közzé, ha már biztos lesz.

RandOM cím: Kossuth u. 14. ( Udvarház ) Székesfehérvár 8000

RandOM Honlap: www.randomkocsma.hu

RandOM Facebook oldal: www.facebook.com/randomkocsma

KOCSAMATURISTA TÉRKÉPEN A RandOM is:

Eddig székesfehérvári Kocsmaturista írások:

Környékbeli település bakancslista

Továbbra is keresek segítséget Székesfehérvár kocsmaéletének feltérképezéséhez és hasonlóan Veszpréméhez is. Ha bárki szívesen működik közre ebben és segítené ezt a felfedezést (ötlet, tanács, idegenvezetés, couchsurfing jellegű szállásadás, együttműködés), kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra!

ÁLLANDÓ FELHÍVÁS

Ha szeretnéd, hogy idővel a Te környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön élménybeszámoló, kérlek, egy percig se fogd vissza a tippjeidet! Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező, de legalább egy ikonikus, látogatásra érdemes kocsmával bíró városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva ne hagyjam ki őket! Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán: 

Kövessetek és kedveljetek és biztassátok erre az összes ismerőst és ismeretlent:

FACEBOOK CSOPORT AJÁNLÓK

Csatlakozzatok a Kocsmaturista csoportjához kocsmai aranyköpésekkel és hangulatfotókkal, akár a kedvenc kocsmátokból, akár utazás közbeni kocsmai képeslapokkal. Ha nekem külditek, igyekszem kitenni én is, de még jobb és gyorsabb, ha ti csináljátok:

https://www.facebook.com/groups/kocsmaturista/

Ha pedig komolyabban is meg tudtok mutatni egy kocsmát kívül-belül és címmel, akkor pedig szakmai elismeréssel javaslom a Kocsmablog kezdeményezését, a közösségi kocsmagyűjteményt:

Mutass egy kocsmát! Facebook csoport

 

“Kocsmasirató #1 : Random, Székesfehérvár” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!