Hogy ilyen disztópikus helyzet nő körénk, így és ezért, azt negyed éve még egy agysejtem sem gondolta. Azt se, hogyha mégis, akkor azt Bécsben fogom átélni. Kivételesen nem felfedezni jöttem, nem kocsmázva utazás céljával, hanem alkalmi munka-kiküldetésre. Ez még mindig tart, maradtam én is. Igyekszem is egy helyben maradni, ha tehetem a koronavírus „végéig” és kitartani, betartani…
Hol tartunk most…?
(2020.03.17.)
Zárt vendéglátóhelyek, lehúzott redőnyök néhol (ez itt kevésbé módi), üres, sötét kirakatablakok, némelyik lázadóan és pazarlóan, szégyentelenül világít az alkonyat után. Nincsenek kocsmák se, nincs nyilvános közösségi élet. Drasztikusan kevesebb az ember az utcán (jó is ez így most). Többnyire a gyógyszertár, a pékség, a boltok, az otthon és esetleg a munkahely között cikáznak. Még kutyasétáltatókat látni, futókat, bicikliseket, maximum kettesével, még néha maszkos turistagyanús, talán itt ragadt egyedeket…
Hol tartottunk két héttel korábban…
Tobzódó vendéglátás, akár tömött helyek, csoportok zárt térben így-úgy, szinte mindenütt. Mikor megérkeztem, még példásként listáztam a régi agyam szerint, hogy milyen sokféle módon virágzik a közösségi élet Bécsben. És most mégis örülök, hogy már nem ez van! Már örülök, hogyha ilyen vírus van, akkor ilyen korlátozás is.
Új összefüggések szemüvegén át megváltozik a világ, annak sok-sok jelenségével, fejleményével.
Összefüggések csak számok és riportok helyett…
Mostanában azt kérdezgettem magamtól, hogy hogy nem értettem, amit ma érteni vélek, amikor már régebb óta sokat foglalkoztam a témával?
Utazás közben ért a koronavírus híre még januárban. Mivel hipochonder vagyok, azonnal napi négy cikket olvastam a témában. Általában azokat, amiket a Google sorsolt, de igyekeztem forrásához mérten súlyozni azt, amelyik túlkapásnak, kattintásvadásznak tűnt… Egyes altémákra konkrétan is rákerestem, és ha valami magyarul kérdésesen hagyott, azt a témát megnéztem angolul is. (Akkor mindez inkább túlzásnak tűnt, ma már kevésnek tűnik.)
Ma már pár óránként nézek meg új cikkeket magyarul, németül, angol, és óránként figyelem a világstatisztikákat, de nem a mennyiségnövelés a lényeg. Átlagosan nagy a különbség a mai cikkek és a januári cikkek között. Ma már azt gondolom, hogy januárban a kínai cikkeket kellett volna lefordítva nézni, hogy igazán felmérjem, hogy mivel állhatunk szemben és hogyan álljunk vele szemben, ha ide is eljön.
A januári magyar és világcikkek sokasága még riport volt, sokszor csak tényközlés tudatformálás nélkül, számadat iránymutatás nélkül. Mára ennek arányai szerencsére változtak.
A neten még belebotolhatunk nagyobb hatókörű random-nemzeti és világi koronavírus (al)infóoldalak még nem frissített változataiba is. Így akár hivatalosabb tájékoztatásokban is tetten érhető, hogy korábban mennyivel visszafogottabb személyi intelmeket lehetett találni. Még a vírus ismerte sem egészen itt tartott.
Nem a világot akarom hibáztatni. Úgy látom ugyan, hogy a nagyvilág sem volt erre elég jól felkészülve, de hogy én sem, az biztos. Betartottam a dolgokat, de nem következtettem előre elég élelmesen. Értelmet nyert egy új jelenség: egyéni világkrízis protokoll. Ez nekem nemhogy gyerekcipőben járt, ez sehol nem járt. Most sem állítanám, hogy az ideális ponton vagyok, de az új tudat exponenciálisan fedte le az elmémet. Az A gondolkodásmódból a B-be nem sétáltam, hanem katapultáltam. A külvilági fertőzésterjedés és a tudatosság evolúciója nálam – és talán társadalmi szinten is – párhuzamosan történt.
Többféle – túlzón mondva – apokaliptikus változást képzeltem már el: háborúsat, természeti katasztrófásat, de ez hátul maradt a víziók sorában. Most viszont gyorsan és hatékonyan akarok alkalmazkodni a változáshoz: felelősségteljesen az átmeneti helyzethez is, és okosan felkészülni az eljövendő hosszabb utóéletre.
Nem akarok úgy tenni, mintha az elejétől ennyire így gondoltam volna, mint most. Bár januárban írhatnám én is ezeket a sorokat és ne most, de ilyen opció nincs.
Viszont onnantól, hogy „tudunk”, tudjunk és cselekedjünk nagyon!
Azt találom hasznosnak megosztani, hogy nekem mik voltak azok az összefüggések, amik segítettek praktikusabban behatárolni a jelenlegi helyzetet lépésről lépésre, és elfogadtatni az alkalmazkodást.
A nekem leghasznosabb koronavírus összefüggések
(Távol álljon tőlem áltudományoskodni, de gyakorlatiaskodást még ilyen vádak fenyegetettségében is felvállalom.)
- A már diagnosztizált esetek száma NEM EGYENLŐ a fertőzöttek számával, se lokálisan, se globálisan!
- A mai fertőzöttek számát nagyjából leginkább két hét múlva tudjuk meg. (Azt is csak ideális feltételek mellett: megtörtént önbejelentések, elvégzett tesztek)
- A még nem diagnosztizált fertőzöttek tünetmentes fázisban is fertőzhetnek.
- Léteznek (szinte) teljesen tünetmentes fertőzöttek, akik folyamatosan fertőzhetnek, és ők sem tudják. Ám az, akit megfertőznek, már nem biztos, hogy tünetmentes marad.
- A praktikus halálozási arány NEM EGYENLŐ a diagnosztizált esetek számának és a kapcsolódó halálesetek számának arányával! A lezárt esetek közötti halálozási arányt szemléletesebb megnézni és az 9%-on tart (2019.03.18-as állás). Ezzel csak a felelősségérzetet akarom növelni, nem a pánikot. UGYANAKKOR nézni kell, hogy az aktív betegségek közül mennyi a kritikus és annak biztatóbb tendenciája. Ez legyen bátorítás a kitartásban, de nem mentség a megszegésre! Én itt szoktam nézni: https://www.worldometers.info/coronavirus/
- Semmilyen korban sem kifogás, hogy a haláleseteknek hány százaléka időskorú! Semmiképpen se hassunk mi – durván szólva – élő biológia fegyverként senki szüleire, nagyszüleire. Azért, hogy KÖZVETVE SE, nem kockáztathatjuk azt se, hogy fiatal idegeneket, tudtunk nélkül megfertőzzünk!
- Ha ugyanabban a fázisban alkalmazzuk országként az óvintézkedéseket, mint a már elrettentő példák előttünk és nem előbb, akkor velünk is ugyanaz fog történni.
- Nem elég a beteg emberek kerülgetése, mert nem tudhatjuk, hogy a másik nem fertőz-e tünetmentesen vagy mi nem fertőzünk-e tünetmentesen. Az általános távolságtartás a biztonságos.
- Már meglévő tapasztalatok szerint sem segített a betegek izolálása a terjedés fékezésben, csak az emberi interakciók általános izolálása segít.
- Nemcsak tüsszentéssel, köhögéssel, hanem fertőzöttel való hosszas közeli tartózkodással és fertőző tárgyfelületeken keresztül is terjedhet a vírus.
- Az ismerősök sem biztonságosak, mert csak magunkról tudhatjuk, hogy mennyire tartottuk be a játékszabályokat.
Fájt nekem leírni ezeket a sorokat a közösségi élet végtelen szimpatizánsaként. De a hosszútávú közösségi élet érdekében is vallom és osztom meg ezeket a gondolatokat. Hova jutott már ez a lista ahhoz, amikor még hittük, hogy elég kínaikat meg felületesen kínaiaknak tippelt más ázsiaiakat kerülgetni, és közeli köhögőktől meg tüsszentőktől utólag távol menni?
Szóljunk úgy magunkra, mint egy kisgyerekre!
- Moss kezet minden előtt, minden után, mindig! Ne csak úgy! Alaposan! (Nekem feldobja a Happy Birthday 2 you végigénekléses módszert – köszi a tippet Gutási Évi. Mindig másik barátomnak címzem fejben.)
- Ne menj oda idegenekhez!
- Ne piszkáld az orrod!
- Ne nyúlj a szádba, szemedbe!
- Ne keveredj rossz társaságba! (most jóba se!)
- Kegyetlen ráadás: ha most még jók is voltunk, ítéljük magunkat az idő nagy részében szobafogságra!
Szüneten van a Kocsmaturista küldetés is!
Én sem járok sehova, csak bevásárlás esetén, és a szabadba sétálni, ha tudok, kevés ember közé! Már március 11-én felfüggesztettem a kocsmalátogatásokat (a tömötteket még előbb), 17-e óta meg ki se nyithatnak az osztrák kocsmák. Nem megyek közösségbe. Megvárom, hogy mások előttem kijöjjenek a kisebb üzletből. Nem lépek be pékségbe, ahol benti sor van. A boltban és az utcán is kerülöm az embereket, mint egy Pac-Man a „gonoszokat” a pályán.
A kocsma és városfelfedező küldetésemet 4 év és 5 hónap után átmenetileg felfüggesztettem 2039 kocsmánál és 192 városnál. Bízom benne, hogy folytathatom majd, de nekem sem ez a legsürgősebb most.
Milyen most Bécs és milyen most a világ?
Mikor elvállaltam a bécsi kiküldetésemet, akkor még nem volt nyilvántartott koronavírusos beteg Ausztriában, sőt Olaszországban is csak 2. Aztán, ahogy közeledett a dátum, megjelent az első 2 Ausztriában is, az olasz helyzet meg bedurrant. Az átmeneti átköltözés előtti utolsó napokban sok mindenre készültem, de pont arra kevésbé, hogy közben hogy terjedt itt a vírus. Mikor első reggelemen, az első adandó kifújommagamatnál leültem, rögtön ránéztem, hogy hogy is áll itt helyzet, és már 37-en voltak az országban. Nyeltem egy nagyot. Kicsit megnyugtatott, hogy nem vízfejűen oszlik el Bécsben, és ebből, viszonylag kevesen voltak az 1 millió 800.000-es városban. Akkor még én is gondolkodtam ilyen fogalmakban, mint a „kevesen”. Kerültem a zsúfolt kocsmákat, minimalizáltam a tömegközlekedést, mostam a kezemet, ittam a folyadékot (nem, nem csak a sört, főleg vizet, sőt többször még teát is – azóta rájöttem, hogy ez valószínűleg mítosz, de ártani biztosan nem ártott).
Ma már a bevásárlási idő a nap csúcsa. Ilyenkor a szép bécsi házak mintha megölelnének. A tömeg nélküli, alig mozgó utcákon sokkal domborúbban kínálják magukat a statikus részletek.
Már most fáj ott járni, ahol az Experience Balkán bandámmal novemberben belvárosi nyüzsgésbe burkolva néztünk egy bámulatos templomot. Most hat-hét átmenő ember mellett, tőlük is tartózkodva meredek ugyanarra a minden jelentől függetlenül lenyűgöző falra. Így a helyes, de már most szívszorító.
Könnyű a rosszat is megszokni és úgy tekinteni a „régi világra”, mint egy letűnt korra, de nem szabad ilyen gondolatokkal elsüllyedni. Szerettem a világot olyannak, amilyen számomra volt.
Ám ha a háttérbe nézek, márpedig szoktam, tudom, hogy a mai színfalak a koronavírus nélkül sem lettek volna sokáig fenntarthatóak. De egy ilyen helyzet megmutatja, hogy mennyire illékony, borulékony a külvilágunk. Lehet ebből tanulni alkalmazkodást, változtatást.
Ha már van mögöttünk hirtelen váltás, életformaváltás, talán könnyebb (csak gondolom, nem tudom). Nekem például változni a minimalizmus irányába, egyik napról a másikra #FőlegVegán üzemmódba kapcsolni, belevágni a napi fix pont nélküli életbe, #Hostelturistaként élni mind önmagam által indukált változások voltak. Hozzászoktattak a körülmények gyakori átrendeződéséhez, a kiszámíthatatlansághoz. Ezek mind segítettek, de persze sokkal komfortosabb, önkéntesebb változtatások voltak. Viszont nem kihívás és változás nélküliek, és valamennyire edzettek. Sok más hasonló létezik még, ami hasznos lehet.
És ez a helyzet is hasznos lesz más helyzetekhez akármennyire szomorú most. Éljük túl, éljék túl a szeretteink, majd erősödjünk meg újra, és legyünk jobbak, mint előtte voltunk.
Mi van most Kocsmaturistával, és hogyan tovább?
Egyelőre vezénylem tovább a vállalt feladataimat Bécsben. Átszervezte és átidőzítette őket az új leosztás, de vannak még bőven. Megpróbálom itt átvészelni a helyzetet, és ameddig tudok, maradok.
Viszont a #maradjotthon-t arra használom, hogy amikor csak tudok rá időt szánni, írom tovább az eddigieket.
Túlzással úgy érzem, hogy apokalipszis utáni világnak írok az apokalipszis előttiről. De nem adom fel a küldetésemet. Egyszer újra jó lesz kocsmázni, újra jó lesz utazni és akár kocsmázva utazni, utazva kocsmázni is, csak még okosabban, még hálásabban.
Nem lehet ez az járványlecsengés utáni legfontosabb prioritások között persze, de reméljük, mielőbb elérjük ezt is, amikor újra lesz erre is szabad tér a világban és a fejekben. Sok minden változni fog, sőt változtatni is kell. Ezt is figyelni fogom és igyekszem vele változni.
A készülő Kocsmaturista 2.0 weboldalban most külön jó, hogy, hogy elsősorban nem egy-egy kocsmáról szólok majd. Ország és város bemutató keretekbe írok, aminek a részleteit lehet frissíteni, ha kell. Biztos, hogy át fogja rendezni a kocsmatérképet ez az új felállás. Remélem, nem tépázza meg nagyon ezeket a nagyon megszeretett városokat, városrészeket, vidékeket, országokat a vírus és lehető leggyorsabban felszabadulunk, a legkisebb veszteségekkel. Járvány van, de tavasz is van, hosszabbak a nappalok, süt a nap, virágoznak a fák, és ide minden más fáradhatatlan klisé. A természet ellenáll és cinkosan segít most kitartani.
A következő rész a témában:
Üzenet új olvasóknak: A Kocsmaturista weboldal 2016 óta fut, e cikk írásakor még a régi küllemével és szerkezetével, de célja hamarosan megújulni 15 hónap előkészítés után és útmutató jelleggel bemutatni 18 ország kocsmaéletének sajátosságait, sok érdekes várost, városrészt és kocsmát. Akit ez érdekel, kövesse a weboldalt március végétől / április elejétől – addig és azután is pedig a Kocsmaturista Facebook oldalát: