Illúzió söröző – A magyar kiskocsmák utópiája

(187. állomás, 160. budapesti állomás – 6 betérés alapján)

Ha netán kérdeznétek: az Illúzió lett az egyik legkedvesebb kocsmám az egész túrán. Nem pontozok és nem rangsorolok, ezt megbeszéltük. Azt viszont megengedem magamnak, hogy személyes kedvenceket kiáltsak ki. Az Illúzió a magyar kiskocsmák utópiáját valósította meg számomra. Lássuk, hogy miért!

A szemem sarkából, véletlenül fedeztem fel ügyes-baj közben. Szerelem volt külső látásra! Csuda hiteles hangulatot árasztott az első kerületi, jó hosszú Attila út legrejtettebb szakaszán, ahova amúgy csak célforgalomként érkezne bárki is. Gyorsan előre vettem a bakancslistámon és örömömre nem is hagyott illúziókat. Az eddigi túrám során a közösségi kocsmaélmény itt érte el a tetőfokát.

Márciusban mentem először. Kati volt a pultban, aki igazi szakmai kiválóság. Kérdezni sem kellett, az első kocsmabókra megkezdte az idegenvezetést történelmi adatokkal: Ő maga tizenegy éve dolgozik itt, az egység 1987 óta létezik. Hogy ez e sorok írása közben épp 28 vagy 29-et évet jelent-e, azon játékosan összekülönböztek az egyik törzsvendéggel, Gyulával. Gyula 65 éves, nyugdíjas mérnök. Vágó eszű, jó humorú, kommunikatív pulttámasztóként ismertem meg. Törzsvendégek közül is kiáltok kedvenceket és ő díjnyertes. Azóta többször összefutottunk és beszélgettünk ott. A barátai épp távoztak, de ő maradt még Katival és mint gyorsan kiderült mindnyájunknak, velem is, és az egész péntek esti zárás előtti, pult körüli társadalommal (még kb. 6-7t fő). A mágneses pult jelenséget ott és akkor neveztem el. Amíg van hely a pultnál, azt kitöltik vendégek és csak utána jöhet a többi szék és asztal, és főleg a hátsó termek.

Pedig egész nagy helyszínről beszélünk, elkülönülős, intimebb kisebb termekkel. A később kialakított leghátsó szobában simán gyerekek foganhatnának a pult körüliek felfigyelése nélkül, mégis gyakran üresek maradnak a velős vendégszám ellenére is, mert annyira jó odakinn. A belső termeket elvileg inkább akkor telítik meg, amikor osztálytalálkozókat, házassági évfordulókat, stb. tartanak.

A négy helyiségből a legrégebbi kicsi, ahova rögtön belépünk, az olyan, mint a házibuliban a konyha. Ott van a legnagyobb buli. A vendégek inkább állnak, csak hogy az epicentrumban lehessenek. Úgy tűnik, ez itt a legtermészetesebb.

Kati jelentős törzsgárdát számol, többen hetente többször is jönnek, és mindenki hordja az új embereket. Így kell kieső helyen jól fenntartani egy helyszínt! Gyula szerint ide nem járnak piáért remegő emberek: „az itteni közönség alkoholkedvelő, de nem alkoholista.” Ő maga már a kocsma előtt is látogatta ezt az üzlethelyiséget, még cipészműhelyként. Őt idézve, amióta Mudrai bácsi nem javítja a talpát, azóta lábon hordja csak be a cipőjét, az Illúzió nyitása óta. Úgy él ezen a környéken, mint ha egy 500 fős faluban lakna. Itt járt iskolába, innét nősült, itt nevelte a gyermekeit. Ez a legtermészetesebb számára, hogy ide jár törzsvendégként:

– Nekem itt minden kő mond valamit. Nincs egy épület, amihez ne lenne kötődésem. Itt lakott a körzeti orvos, a Rózsi néni, ott vettem a tejet, itt született az apám. Nagy lelki béke hogy én ezt az egész környéket magamban összeölelem.

Az ilyen élményeket én vándorlélekként csak mások szemüvegén keresztül tudom megélni, éppen ezért annál jobban értékelem. Gyula aposztrofálta az Illúziót úgy, hogy “Ez nem kocsma, hanem szellemi műhely.” Tényleg érdekes, minőségi beszélgetések folytak, amik végül fellazultak egy közös éneklésbe. A rádióból csak magyar számok szóltak, amiket mindenki ismer, és több generáció együtt hangosan énekelt. Kati a pultban lejtett egy táncot, Gyula a pulton kívül, mindketten belevalóan. Harmadikos osztálykirándulás óta szívből gyűlöltem a Petróleum lámpa című dalt, de itt én is beszálltam. Még sosem szerettem ennyire. És eközben olyan aranyfrázisok röpködtek Katitól a vendégek felé, mint: “Úgy csinálsz, mintha nem otthon lennél…” vagy “Öt éve élünk együtt, nem?” Amikor Gyulának azt mondtam, hogy erre a helyre be kellene vezetni a csillagos hatos kategóriát, hátba csapott és annyit mondott: Na menjél haza pontozni…!

Ezen a márciusi péntek estén az Illúzió beírta magát a címeres kedvenceim közé. Szívesen tértem vissza többször. Azóta megismertem Anikót, a váltótársat a pultban, aki a humorával, lazaságával és kedvességével abszolút aranycsapattá egészítette ki Katit. Márkanevek a pultosok között! Nagy kötőeleme a kocsmautópiának ez is, na de jöjjön a többi elem is! Elégedettséggel kóstoltam a melegszendvicsüket, a házi töpörtyűjüket,

csocsóztam, dartsoztam,

jókat beszélgettem, csomó újat hallottam a világról, véletlenül összetörtem két poharat, és nem kaptam ki csúnyán, néztem itt EB-t, éltem meg végül zárt körű bulit is, amiből saját zenék szóltak a belső teremből, tavalyi slágerek, miközben a pultnál kitartóan dalolta a rádió a Puszinyuszit. Ám a csúcsélmény mégis az volt, amikor egy névnapi-szülinapi buliban is volt szerencsém részt venni náluk meghívásos alapon. Isteni házi pogácsa, töpörtyűkrémes kenyér, körözöttes kenyér – hirtelen magyaros Olaszországgá változott Magyarország, mintha aperitivo-s tálak sorakoztak volna a pulton. Ők kedves szóval vendégvárónak hívták őket.

(FRISSÍTÉS 2021. 02. – A #FőlegVegán emberkísérletem megkezdése óta talán legjobban az ilyen felszabadult közösségi bármiből való kocsmakajálásokat gyászolom magamban.)

Mindezek mellett szívesen választott sör is van a csapon, mindenféle Staropramen között Granát. Jól eső fröccsöt és finom pálinkát adnak. Gyakran árultak kisüzemi söröket is a Főzdepark akkori quartettjének választékából (Horizont, HopTop, Mad Scientist, Monyo)

A díszlet pedig kellemes: otthonos barna színek, mész fehér téglafalak, és nem arcba mászó régiségkollekció. Annyi a múltidéző tárgy, de nem tolakodóan, csupán oldalt a polcokon, hogy azokból egy trendkövető kocsmavezér biztosan lomkocsmai totemállatot építene az egyik terem közepén. Az Illúziónak viszont kifinomultan jól áll, hogy csendesen oda teszi a dísztárgyakat ahova amúgy régi szokás, a polcra vagy a vitrinbe.

Még egy piros pont, hogy a retró fémplakátok kiemelkedő része (nem mind) magyaros témájú. Nem is kell ennél több, de ez mind együtt és ilyen mértékben ritka! Utána lehet járni! Én is rendszeres utánajárásban vagyok.

Ja és van extra is: a biztonság! Egyszer ott felejtettem a kalapomat és másfél hét után mentem csak vissza érte. Voltak, akik rájöttek, hogy az enyém, miközben mások csodálkoztak, hogy mit kereshet ott ez az új díszítőelem. Közös vonás, hogy mindenki ott hagyta a kampón, ahol lógott a vendégtérben másfél hétig. Mintha csak otthon hagytam volna.

Nem csak a kalap érzi magát otthon. Guido 22 éves törzsvendég, aki saját bevallása szerint egy nyolcad vagy tizenhatod részt olasz. Legszívesebben idejár. Neki a családias légkör mindennél fontosabb. Nem is akarja végigszámolni, hogy az elmúlt években mennyit költhetett itt. Már a kocsmakör harangot is többször meghúzta véletlenül a pultnál. Azt mesélte, hogy az egész világa meginogna, ha az Illúzió megszűnne vagy ha durván megváltozna. Nagy szavak, de átéreztem.

Zárom is a kocsmautópia taglalást annak az elismerésével, hogy ez a légkör így kialakulhatott itt, hogy negyven év korkülönbséggel is szinte kommunában léteznek a vendégek. Olcsó szójáték a végére: ringassátok magatokat Illúzióba ti is!

Cím: 1013 Budapest, Attila út 75.

Nyitvatartás: H-CS és Vasárnap: 16-00-23:00, Péntek-Szombat: 16:00-23:00

Facebook oldal (nem hivatalos): KATT!